Jelentősen nőni fog a felsőoktatási kutatók és oktatók bére

2015. december 28. 16:27

2016 januárjától 15 százalékkal, majd a rákövetkező két évben további 5-5 százalékkal nő a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére a kormány bejelentése szerint. Mintegy 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.

2015. december 28. 16:27

A kormány döntése értelmében három lépcsőben a teljes oktatói-kutatói kör bére nő a felsőoktatásban, első lépésként 2016 januárjától 15 százalékkal.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány döntését ismertetve november elején elmondta: a januári 15 százalékos növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5 százalékos béremelés követi. Összességében – a korábbi emelést alapul véve – így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár tájékoztatása szerint a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében a költségvetés állja. 2015 októberi adatok szerint mintegy 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.

Az egyetemi tanárok bére 2015-ben 437 300 forint, ez 2016 januárjában 503 ezer forintra, 2017 januárjában 528 ezerre nő, és a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot. Adjunktusok esetében a mostani 218 ezer forintos bér 251 ezerre, majd 2017-ben 264 ezerre, 2018-ban 277 ezerre nő. A tanársegédeknél a 174 900 forint 201 ezerre, 2017-ben 211 ezerre, majd 2018-ban 221 ezer forintra emelkedik. A felsőoktatási államtitkár elmondta, hogy a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén 5 milliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés 1 százaléka.

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pierre bayle
2015. december 29. 16:01
Én egyetemi adjunktus vagyok, a bruttóm 218 ezerről 251-re emelkedik ezzel. Az osztálytalálkozónkon még kérdésre sem mondtam el, h mennyi a fizum.
Tintamin
2015. december 28. 22:30
"Bérek rendezése"????????? Ezt ugye nem a 15%-ra értik? Mészáros Lőrincke és Vajna Bandika bére mennyivel nőtt 5 év alatt? 10000000%-kal? Idézem: "munkaalapú társadalom". Illetve: "22.000 programozó hiányzik a magyar piacról, mely jelentős lemaradást okoz nemzetközi szinten." 5 év alatt ez óriási "siker", azaz "a magyar reformok működnek".
Potymog
2015. december 28. 22:01
"Adjunktusok esetében a mostani 218 ezer forintos bér 251 ezerre" Bruttó 251 ezer forintért egy jobb szakács sem megy el dolgozni sehová, sem egy jobb kőműves, pláne nem egy vízvezetékszerelő, és sorolhatnám tovább Milyen értékrend ez, hogy a doktori címmel és kiemelkedően magas tudással rendelkező egyetemi oktatókat így fizetik?
sine ira et studio
2015. december 28. 21:33
A felsőoktatás szervezése ennél is abszurdabb. Gyakorlatilag azzal a prekoncepcióval nyúltak hozzá az amúgy is alulfinanszírozott, tudományos munkára forrást elkülöníteni már régóta nem tudó egyetemekhez, hogy pazarolják a pénzt. És hogyan? Az egyetemek nyakára ültettek egy rakás túlfizetett, érdemi munkát nem végző, csak az egyetemi döntéshozást akadályozó/lassító, hozzá nem értő kancellárokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!