USA

2019. augusztus 27. 8:29
Az USA multicégei világméretű innovációs rendszert teremtenek.
2019. augusztus 9. 9:34
Második hónapja mutatott emelkedést Kína ritkaföldfém-kivitele júliusban annak ellenére, hogy Peking kilátásba helyezte bányászati terméke exportjának korlátozását az amerikai szankciókra válaszul. Kínában termelik ki a legnagyobb mennyiségben az elektronikai eszközök gyártásához szükséges ritkaföldfémeket a világon, a globális termelés mintegy 85 százaléka onnan származik. Kína továbbra is inkább piacokat szerez a bezárkózás helyett.
2019. július 29. 11:08
A magas jövedelmű országok dolgozóinak bére többnyire csak úgy tud emelkedni, ha minél szabadabban kereskednek más országokkal, különösen az alacsony jövedelműekkel.
2019. július 29. 11:03
Washington médiakampányokkal is nyomást gyakorol Teheránra – írta a The Wall Street Journal című amerikai lap. „Az iráni nép megérdemli, hogy tudjon arról, vezetői korruptak” – mondta a külügyi szóvivő a kampányról.
2019. július 29. 10:45
A fiatal amerikaiak a kapitalizmus helyett egyre inkább a szocializmus felé hajlanak.
2019. július 29. 10:24
Az USA és Izrael közösen tesztelték az „Arrow 3” névre keresztelt anti-ballisztikus rakétavédelmi rendszert az elmúlt két hétben az alaszkai Kodiak-szigeten. Az izraeli hatóságok sikeresnek minősítették a teszteket, az összes közeledő rakétát megsemmisítették még az atmoszférán kívül.
2019. július 24. 10:01
Amerikai beszállítóknál érdeklődtek, illetve bizonyos agrártermékekre vonatkozó vámok alóli mentességet kérelmeztek a kínai hatóságoknál egyes kínai vállalatok – jelentette vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kormányzat vámügyi bizottságára hivatkozva.
2019. július 24. 10:01
Kína már a harmadik egymást követő hónapban csökkentette amerikai állampapír-portfólióját májusban.
2019. július 23. 14:35
Ázsia évszázadát jelezheti, hogy a világ legnagyobb forgalmú vállalatainak Fortune Global 500-as listáján idén már csaknem annyi a kínai, mint az amerikai cég.
2019. július 22. 14:24
„A hotelek arra valók, hogy a világból mindenhonnan érkező vendégeket fogadják, és nem börtönként szolgálnak” – mondta CNBC-nek Donald Taylor, a szállodaipar egyik szakszervezetének elnöke. A nagy amerikai szállodaláncok nem akarnak elszállásolni kitoloncolásukra váró illegális bevándorlókat – jelentette vasárnap az elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó televízió.
Lobbitevékenység
2019. július 16. 22:10
Pont az ellenkezőjét kellene tenniük.
2019. július 4. 8:45
A szocialisták lopásból osztogatnak az általuk behozott migránsoknak – véli Steve Pejovich, aki szerint Brüsszel szép lassan elpusztítja a sokszínű európai kultúrát és elveszi a tagállamok politikai szuverenitását, így ma Brüsszel az emberarcú Moszkva. Az Osztrák-Magyar Monarchia volt az ideális megoldás régiónk számára, a szocializmus azonban lerombolta a joguralmat. A Magyarországot fasisztának nevező Nobel-díjas Stiglitznek Nobel-díjat sem adott volna, Obama közgazdászait egyetemen sem alkalmazná, Trumpot kedveli, Sorossal viszont nincsenek jó tapasztalatai. A Makronóm interjúja.
2019. június 25. 0:30
Csütörtök reggel Irán lelőtt egy RQ-4 Global Hawk típusú drónt, amit az USA hadserege az ország határai mentén reptetett. A drón csúcstechnológiás kémberendezésként működött, 18 ezer méter magasból is jó minőségű felvételeket készített. Az amerikai hadsereg azonban nem közöl információt arról, hogy pályafutása során kiket és milyen céllal figyeltek meg a drónnal.
2019. június 24. 8:51
A FedEx amerikai postaszolgálat felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára, miután nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek – írta vasárnap a kínai Global Times hírportál.
2019. június 23. 23:54
Az amerikai gazdaság aktivitásának növekedése az előzetes adatok alapján júniusban tovább csökkent, több mint három éve a leggyengébb volt a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteken publikált jelentése szerint.
2019. június 19. 20:49
Oroszország ellen készülő újabb kibertámadásokra figyelmeztetett Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden Ufában, egy, a biztonsági szolgálatok vezetőinek részvételével megtartott tanácskozáson.
2019. június 10. 23:55
Ha Hszi Csin-ping kínai elnök nem vesz részt a G20-as országcsoport június végi oszakai csúcsértekezletén, akkor Washington azonnali hatállyal további védővámokat léptet életbe a kínai árukra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a CNBC televíziónak adott telefonos interjújában.
2019. június 10. 23:51
Az Egyesült Államokban 2032-ra nem lesz megfelelő számú és felkészültségű orvos – tudatta a Politico című lapban hétfőn közzétett összeállításában az amerikai orvosegyetemek szövetsége.
2019. június 6. 20:07
Az elmúlt években 60 százalékra emelkedett a magukat balliberálisnak valló professzorok aránya az amerikai egyetemeken egy új elemzés szerint és ez a túlsúly már az egyetemre jelentkezők csökkenő számában is közrejátszhat.
2019. június 4. 10:02
Májusban tíz éve a legkisebb mértékben növekedett az amerikai feldolgozóipar teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn publikált jelentése szerint.
2019. június 4. 9:54
Üzleti fórumon vesz részt kedden a Londonban tartózkodó Donald Trump amerikai elnök Theresa May brit kormányfővel és globális óriásvállalatok vezetőivel.
2019. június 2. 19:32
Kína nem akar kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, ugyanakkor nem is riad vissza tőle – szögezi le vasárnap közzétett hivatalos állásfoglalásában a kínai kormány.
2019. június 2. 19:14
Kína vizsgálatot indít a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat ellen azt követően, hogy a Huawei Technologies kínai technológiai nagyvállalat csomagjait engedély nélkül eltérítették – számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.
2019. június 2. 19:09
Idén eddig egy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavaly egy sem.
2019. május 29. 13:15
A valódi kockázatot azonban Olaszország hordozza. Ha szemügyre vesszük a válságra utaló indikátorokat, azok mindegyike krízisre utal.
2019. május 28. 22:32
A Pentagon szóvivője elismerte, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja.
2019. május 27. 9:25
A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók által sújtott Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat – nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, egy hétfőn közzétett interjúban.
A magyar példa
2019. május 15. 14:50
A magyarok világnemzetet építenek – mondta Orbán Viktor május elején Kolozsváron. Az ehhez hasonló ambiciózus gondolatok és víziók miatt írta már tavaly egy görög lap, hogy Görögországból fájóan hiányzik az Orbán-féle határozott, patrióta, a nép érdekét képviselő kormány, amely bátran, autonóm módon és hatékonyan, a külföldi erőktől függetlenül is igyekszik és képes kormányozni. A görög Analyst a 2010 óta megvalósult magyar gazdaságpolitikai folyamatokkal kapcsolatban csak magyar csodáról írt.
Veszélyes kettősség
2019. május 9. 10:47
Törökország a NATO tagja.
2019. április 11. 1:20
Kisebbek a különbségek a kapitalizmus és a szocializmus között, mint gondolnánk – Andrew Sheng szerint pedig épp egy magyar, Polányi Károly segíthet megtalálni az egyensúlyt piac és állam között. Minél fejlettebb egy piac, annál több állami beavatkozást látunk és Kína is elkerülheti a szovjet bürokrácia hibáit. Interjúnk a világ egyik legbefolyásosabb emberének választott gondolkodóval.
2019. március 26. 16:37
Egy időre felfüggeszti filantróp tevékenységét Nagy-Britanniában az egyesült államokbeli opioidválságban érintett, dúsgazdag Sackler család által alapított Sackler Trust, amely a már korábban született megállapodásoknak eleget fog tenni, ám újabbakat nem köt egy ideig a szigetországban.
Kereskedelmi háború
2019. február 19. 22:10
Minden eddiginél nehezebb lesz az Európai Unió és az Egyesült Államok soron következő kereskedelempolitikai tárgyalása – mondta a német kormány gazdasági minisztere egy keddi interjúban.
2019. február 14. 9:30
22 ezer milliárd dollárra nőtt.
2019. január 15. 19:40
A 34 éves Casey King csaknem magatehetetlen, az apja tartja el. Az amerikaiak azonban nem ítélhetik el a férfit, mert mindannyiukban ott van Casey King, akinek az esete kiváló példája a gyilkos adóssághegyeket maga előtt görgető, de mohóságán változtatni nem hajlandó Amerikának – írja Michael Snyder gazdasági blogger.
2019. január 15. 18:20
„Fat Cat Friday” – így nevezik a britek a január 4-i pénteket, mert ez az a nap, amikorra a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezérigazgatója átlagosan már megkereste az átlagos dolgozójának egész éves fizetését. Az igazgatók keresetének mediánja 3,9 millió font volt 2017-ben, az átlagos dolgozó 29574 fontos fizetésével szemben. Így az átlagos cégvezető három nap alatt keresi meg az éves dolgozói fizetést.
2018. december 10. 14:20
A piac december második felében Fed-kamatemelést vár, ami három fő kockázatot is jelent a feltörekvő gazdaságokra. Az adósságok történelmi magasságba emelkedtek, emiatt különösen fájdalmas lehet a kamatemelések új korszaka.
2018. november 28. 12:40
Fontolgatja a General Motorsnak (GM) nyújtott állami szubvenció megvonását – jelentette be Twitter-bejegyzésében kedden Donald Trump amerikai elnök a vállalat amerikai gyárbezárásaira reagálva.
2018. november 27. 13:21
Az egyenlőtlenséget sokszor azzal mérik, hogy az emberek leggazdagabb egy százaléka a teljes jövedelem mekkora részét teszi zsebre. A World Inequality Report 2018 ábrája alapján látható, hogy míg 1980 körül a legfelső egy százalék és a legalsó ötven százalék jövedelmi részesedése nagyon hasonló volt Európában és az Egyesült Államokban, azóta Nyugat-Európához képest hihetetlen mértékben nőttek az egyenlőtlenségek az USA-ban. Amerikában az adópolitika és az oktatáspolitika volt a hibás mindezért, míg Európában a középosztálynak kedvező oktatási és bérpolitikák működtek továbbra is.
2018. november 16. 13:25
Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen.
2018. november 12. 12:40
Egy főre eső GDP-ben az USA nem fér be a világ első három országába, ráadásul a hagyományos folyó áras GDP helyett vásárlóerő-paritáson számolva az IMF szerint 2017-ben Kína már megelőzte az Egyesült Államokat. Az emberhez méltó életszínvonal ráadásul további tényezőktől is függ, például az emberek egészségi állapotától, vagy a bűnözés elterjedtségétől. Márpedig az egy főre jutó bebörtönzöttek számában az Egyesült Államok a világrekorderek közé tartozik.
Egyenlőtlenség
2018. október 30. 22:20
Az amerikai társadalom szegényebbik fele óriási veszteséget szenvedett el az elmúlt évtizedben: vagyonuk értéke összeomlott, miközben a felső 10 százalék masszívan meggazdagodott. A jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésének oka az ingatlan- és részvénypiac szétválásában keresendő.
Gazdasági kémkedés
2018. október 12. 9:02
Hszü Jan-csün kínai állampolgárt Belgiumban tartóztatták le még április elején, kedden adták ki az Egyesült Államoknak.
2018. szeptember 26. 16:14
Évtizedes konfliktusra lehet számítani Kína és Amerika között, mert a kínai gazdaság felnőtt az amerikaihoz és politikai befolyásban is kezd felzárkózni – vélekedett Salát Gergely Kína-szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
2018. szeptember 4. 23:00
Grüner György a szocializmusbeli pályakezdésekor még elvárta, hogy az ország finanszírozza karrierének építését, konferencia-látogatásait és publikációit. Később azonban Kaliforniába került, ahol azzal szembesült, hogy a tudomány nem művelhető légüres térben, annak társadalmi és piaci igényekre kell reagálnia. A társadalomtól elszakadó, önmagát ellenőrző hazai akadémiai életet ma már kritikusan szemléli, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt irányban azonban óriási lehetőséget lát a Makronómnak nyilatkozó egyetemi tanár, startup vállalatok elindítója és innovációszakértő.
Megromlott az amerikai-török kapcsolat
2018. július 25. 11:10
Törökország nem csatlakozik az Irán elleni amerikai szanciókhoz – mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Dünya (Világ) című gazdasági napilapban kedden közölt nyilatkozatában.
2018. június 20. 10:57
Oroszország pótvámokat vet ki amerikai importcikkekre, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok az acél- és alumíniumtermékek behozatalát 25, illetve 10 százalékos vámmal sújtotta – jelentette be Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter.
2018. június 20. 9:30
A szabályok lazítása ugyanoda vezethet, ami a 2008-as válságot is okozta.
2018. június 12. 13:13
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai ipar is megszenvedheti, ha Washington az autóimportra is megemelt védővámokat vezet be, mivel ez az amerikai autóipar évtizedek alatt kiépült beszállítói láncolatában is töréseket idézhet elő.
Nacionalizmus = liberális demokrácia
2018. június 9. 17:10
Nem létezik rossz és jó nacionalizmus – mondta George Friedman magyar származású amerikai gondolkodó a Brain Bar fesztiválon. Olyan sem létezik, hogy globális polgár, mert az élet kötelesség, áldozatvállalási képesség és lojalitás nélkül értelmetlen. „Nem lehetsz mindenhez és mindenkihez lojális, mert akkor megkérdőjeleződik a lojalitásod” – vélte a stratéga. Tudósításunk.
Banki költségek
2018. június 5. 17:19
Az USA fizetési rendszere növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket, mert az amerikai pénzügyi szolgáltatások annál olcsóbbak, minél gazdagabb valaki. Sőt: a készpénzzel és a betéti kártyával fizető szegényebbek finanszírozzák a gazdagok hitelkártyás pénzvisszatérítéseit – írja az NBC News.
Kereskedelmi hidegháború
2018. június 4. 22:08
London indokolatlannak tartja az acél- és alumíniumtermékekre érvényesített amerikai importvámokat – közölte Theresa May brit kormányfő Donald Trump amerikai elnökkel hétfőn.
Protekcionizmus
2018. június 1. 8:52
Ki akarja szorítani az Egyesült Államok piacáról a Daimler német autógyártó társaságot Donald Trump, az amerikai elnök erről Emmanuel Macronnal is beszélt a francia államfő áprilisi washingtoni látogatásán – jelentette csütörtökön a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.
Kereskedelmi háború
2018. június 1. 8:16
Londoni pénzügyi elemzők szerint elhanyagolható közvetlen hatása lesz az Európai Unió gazdaságaiban az acél- és alumíniumtermékekre péntektől érvényesítendő megemelt amerikai importvámoknak, de a kereskedelmi feszültség eszkalációjának lehetősége árthat a beruházásoknak.
A baloldal megbukott
2018. május 26. 18:36
Gondoljuk újra a nyílt társadalmat – ez volt a célja annak a beszélgetésnek, amelyben Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora látta vendégül Dani Rodrik török-amerikai közgazdászt. Rodrik szerint a multik fogságba ejtették a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat, ezért is szükséges egy új, nemzetállamokra építő globalizáció. A baloldal a gazdasági globalizációt szolgálta a nemzeti demokrácia helyett, mert a döntéshozók a vállalatoktól való félelem okozta tudati rabságban szenvedtek. Tudósításunk.
Bónuszkultúra
2018. május 7. 10:24
2017-ben a Wall Street-i bankok 31,4 milliárd dollárt osztottak szét jutalomként New York-i dolgozóik közt, ami 17 százalékos emelkedés 2016-hoz képest. Az átlagos bónusz 184 220 dollár volt, ezt 176 900 pénzügyi dolgozó kapta meg.
1,5 trillió dollár
2018. május 7. 10:10
A teljes adósság a Fed szerint 1,5 trillió dollár.
2018. május 7. 9:15
A Business Insider korábbi térképe megmutatja, hogy melyek a leggyakoribb foglalkozások a bevándorlók körében az Egyesült Államokban. Portás, szakács, építőipari és mezőgazdasági munkás, házvezető és pénztáros is nagy számban található közöttük.
2018. április 15. 22:31
Az Egyesült Államok megtilthatja a jüan használatát a kínai partnerekkel kereskedő amerikai vállalatok elszámolásában.
2018. március 12. 10:10
Hiába vártak esőre, az sosem jött.
A fegyvertartás
2018. március 7. 11:44
Ami a fegyvertartás elterjedtségét illeti, az USA szinte nem is ábrázolható egy grafikonon más országokkal.
Kereskedelmi hidegháború
2018. március 6. 13:08
Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett amerikai vámokról.
2018. február 11. 22:16
Mennyi munkahely jött létre a magánszektorban az Egyesült Államokban a különböző elnökök ideje alatt? G. W. Bush egy tőzsdei buborék összeomlása után vette át a hatalmat, ahogy Obama is válság alatt vette át az elnöki széket. Az ábra alapján a munkahelyek szempontjából a clintoni kormányzás tekinthető jó időszaknak: ő nyolc évig recesszió nélkül töltötte be az elnöki tisztséget. Vajon mennyiben felelős ezekért az eredményekért a gazdaságpolitika?
2018. február 11. 22:14
Abraham Lincoln felszabadította a rabszolgákat és utat nyitott a liberális gazdaságpolitikának, ami – többek közt – nagymértékű migrációt is eredményezett, alaposan felbolygatva a munkaerőpiacot. Alapkérdés, hogy van-e, lehet-e analógia a mostani bevándorlási helyzettel az Európai Unió tekintetében az észak-afrikai és közel-keleti diktatúrák és brutális rezsimek bukása után. Az emberi jogi megközelítéssel kezdjük, majd áttérünk a munkaerő-piaci és migrációs folyamatok elemzésére.
2018. január 28. 22:22
A milliárdos Leona Helmsley szerint csak a „kisemberek fizetnek adókat”.
2018. január 26. 11:18
Kína 2010-re Németországot és az Egyesült Államokat is lehagyta ipari termelésben. Ez segít megérteni, hogy miért jósolják londoni elemzők, hogy 2030-ra a kínai gazdaság nominális hazai össztermékben (GDP) mérve megszerzi a világelsőséget.
2018. január 17. 16:50
Mekkora gazdasági értéket állítanak elő az USA tagállamai? Az American Enterprise Institute 2015-ös adatok alapján vetette össze egyes gazdaságok teljesítményét az amerikai gazdaságéval. Magyarország nagyságrendileg az amerikai főváros, Washington által megtermelt bruttó hazai terméket állítja elő 120 milliárd dolláros 2015-ös GDP-jével.
Társadalmi mobilitás
2018. január 2. 13:21
Ha szegénynek születsz, az is maradsz – ezt üzeni az átlagos amerikai polgárnak Richard Baldwin, a CEPR (Centre for Economic Policy Research) kutatóintézet elnökének ábrája. A társadalmi mobilitás folyamatosan romlik, így az amerikai álmot egyre kevésbé Amerikában érdemes keresni.
2017. december 26. 0:46
A vállalati adók csökkentése valószínűleg növeli az egyenlőtlenségeket.
Gazdálkodj okosan
2017. december 12. 9:45
Történelmi idők: a tízéves magyar állampapír hozama novemberben az amerikai tízéves kötvény hozama alá csökkent. A piac már olcsóbban kezdte finanszírozni a magyar állam működését, mint az Egyesült Államokét. Olcsó hitelt márpedig az kap, aki megbízható és felelősen gazdálkodik, legyen szó egy átlagos magyar háztartásról, vagy az államháztartásról. A felszabaduló pénzeket a magyar állam sokkal jobb célokra tudja fordítani, mint a törlesztés.
2017. december 4. 23:00
Az amerikai cégek egyszeri alkalommal igen kedvező adózás mellett utalhatják haza külföldön keletkezett nyereségüket az amerikai kongresszus által szombaton jóváhagyott és várhatóan a következő napokban végleges elfogadásra kerülő adóreform értelmében.
Amerika két részre szakadt
2017. december 2. 0:25
Meglepő eredmény: az USA szegényei közül csak a fehérek borúlátók, a feketék bíznak a jövőben. A feketék felzárkózását a szegény fehérek stagnálásként, a szegény feketék optimizmussal élik meg, még akkor is, ha jövedelmi helyzetük megegyezik – a Brookings Intézet elemzőjének eredményei szerint.
2017. december 2. 0:20
Az amerikai álom sosem az volt, hogy épp kijöjjünk a fizetésünkből.
2017. november 30. 10:42
A Kansasben végrehajtott kínálatoldali adócsökkentések nem ösztönöznek nagyobb gazdasági növekedést vagy teremtenek több állást.
Héja, vagy galamb?
2017. november 21. 10:49
A Trump-érában már szokásosnak nevezhető média show kíséretében zajló casting folyamatot zárt le az amerikai elnök, amikor megnevezte jelöltjét az USA jegybankja, a Federal Reserve (Fed) elnöki székébe. „Erős, elkötelezett és okos” – ezekkel a szavakkal mutatta be jelöltjét, Jerome Powellt az amerikai elnök a Fehér Ház kertjében november elején. Tudományos fokozat nélküli, nem is közgazdász – fintorog a szakma a választáson. A dolog tétje pedig mindannyiunkat érint: változik-e és vajon hogyan a világ gazdaságpolitikailag legmeghatározóbb intézményének működése a személyi váltással?
2017. november 8. 10:31
A Koch-finanszírozású akadémiai programok és agytrösztök professzorai ontják magukból a piaci deregulációt támogató tanulmányokat.
2017. november 8. 9:36
A robotok valójában nagyon kevés munkát vettek át tőlünk az elmúlt években.
2017. november 7. 22:47
A legújabb texasi lövöldözés az első öt legtöbb halálos áldozattal járó eset közé tartozik a nyolcvanas évek óta. Az első helyen a Las Vegas-i mészárlás áll 58 áldozattal. A Los Angeles Times ábrája.
2017. november 6. 23:23
Gabriel Zucman szerint az amerikai vállalatok külföldön szerzett profitjának 63 százaléka adóparadicsomokban van elrejtve. Hogy mely országban e vagyon mekkora része pihen, Zucman Twitteren megosztott ábrájából kiderül.
Fogyasztás
2017. október 31. 17:32
Tizenhét év óta a legoptimistábbak az amerikai fogyasztók, mind jelenlegi helyzetüket, mind a kilátásokat kedvezően ítélik meg.
2017. október 26. 13:08
A Fehér Ház programot indít annak kipróbálására, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket a gazdaság mely területein lehetne alkalmazni.
Adótörvény
2017. október 20. 20:33
Csütörtökön Donald Trump közelebb került adótervei megvalósításához, mivel a szenátus elfogadta a 2018-as költségvetés tervezetét. Sikerrel járhat-e a reform, amelynek az elméleti megalapozása a történelem legfontosabb szalvétáján nyugszik?
2017. október 12. 10:56
Ma nem számítok válságra az USA-ban vagy az Egyesült Királyságban a közeljövőben, viszont olyan stagnálásra igen, amilyet Japán tapasztalt meg.
2017. október 5. 10:59
A nagy nyertesek a vállalatok és a gazdagok.
2017. október 3. 20:36
Képzeljük el, hogy az USA elnöke, vagy bármely fontos politikai alakja jelen lett volna egy zenei fesztiválon! Mit gondolunk, milyen lett volna akkor a biztonság?
A globalizáció árnyoldala
2017. szeptember 30. 21:10
A legfrissebb kutatások szerint a globalizáció következményei súlyosabbak lehetnek, mint eddig gondoltuk. De mi a megoldás az alacsonyan képzett amerikaiak helyzetére? Sikerrel járhat az amerikai elnök az üzleti érdekkel szemben? A Johns Hopkins Egyetem docense utánajárt.

összesen: 86 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó