szocializmus

2019. augusztus 7. 15:01
Ahogy az országok vagyonosodnak, egyre többet költenek környezetkímélő termékekre és szolgáltatásokra.
2019. július 29. 10:45
A fiatal amerikaiak a kapitalizmus helyett egyre inkább a szocializmus felé hajlanak.
2019. július 29. 10:45
A kapitalisták többsége nem tudja, hogy kell jól felosztani a gazdaság tortáját, a szocialisták pedig megkeleszteni nem képesek rendesen.
2019. május 6. 00:15
Soros minden megmozdulásától félek – ismeri el az egyik legnagyobb magyar matematikus, aki szerint a CEU és az MTA ügyében a magyar kormány ellen alantas sárdobálás kezdődött. A kommunista rendszerben feleségével együtt három évi magánzárkára ítélt Bollobás Béla szerint kommunista időket idéz, hogy Palkovics Lászlót egyesek kizárnák az MTA-ból, Grüner György és Mezei Ferenc akadémikusokat pedig szintén durva támadások érik véleményük miatt. Bár azt várja, hogy őt is tűz alá veszik véleményéért, a Makronómnak mégis elmondta, hogy a magyar „liberálisok” éppúgy fordulnak az Európai Unióhoz, mint régen a kommunisták a Szovjetunióhoz, ha nekik nem tetsző véleményeket hallanak, hiszen addig hívei csak a szólásszabadságnak, míg az ő véleményüket hallják. Pedig épp Bollobás lenne az, aki elsőként menne tüntetni, ha az MTA, az akadémiai szabadság és a szólásszabadság valóban veszélyben lenne.
2018. július 2. 14:15
Míg eredetileg a szocialista vállalatok még nyereségre sem törekedhettek, 1968-ban Magyarország egy új, irányított piacgazdaság létrehozására tett kísérletet. A gazdaságpolitika közvetlen utasítások helyett több száz jogszabályt hozott létre a gazdaság irányítása céljából. A gazdasági fejlődéshez ez kevésnek bizonyult, de a gazdasági rendszerváltoztatáshoz vezető jogi szemlélet kialakításában sikeresnek tekinthető.
2018. június 5. 16:58
A kapitalizmus alapvető szabályai felülírhatók.
2018. május 13. 23:05
Az infrastruktúra nagy részét állami tulajdonban kell tartani.
2018. május 5. 13:20
Mindenki tudja, hogy Karl Marx meg akart szabadulni a magántulajdontól. De mondott még mást is.
2017. november 11. 14:46
Nincs mentség semmilyen gondolkodó lény számára – különösen ha az egy közgazdász – az elvénült kommunista gazdasági modell felmagasztalásáért.
2017. november 3. 18:36
Az amerikai Y-generáció közel fele (44 százaléka) inkább élne egy szocialista, mint egy kapitalista társadalomban a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány (VOC, Victims of Communism Memorial Foundation) felmérése szerint.
2017. október 20. 08:12
A feminizmus a szocializmus lelki gyermekévé vált.
2017. szeptember 12. 11:12
Mint az ideológiák általában, a neoliberalizmus sem teheti explicitté valódi, a felső osztályok érdekeit képviselő céljait, hiszen demokratikus körülmények között ebben az esetben nem lenne képes megszerezni a hatalomgyakorláshoz szükséges szavazati többséget.