Szlovákia

2020. november 9. 17:25
A magyar gazdaság az uniós statisztikák alapján a 2010-es évek végére nem csupán felzárkózott a közép-európai régióhoz és a visegrádi országokhoz, de fokozatosan egyre több gazdaságot utasít maga mögé. Októberben friss adatokat publikált az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat. Ebből kiderül, hogy a magyar gazdaság már tavaly visszaelőzte a szlovákot a gazdasági növekedés mutatóit tekintve – rácáfolva a liberális közgazdászok téves prognózisaira.
2020. szeptember 18. 21:45
Az új és legfontosabb közlekedési projekt Magyarország és Szlovákia között a Budapestet Pozsonyon keresztül Varsóval összekötő gyorsvasút – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a komáromi híd átadása előtt újságíróknak a helyszínen.
2020. szeptember 16. 16:32
Magyarország 2022-re érheti el a járvány előtti gazdasági teljesítményt, addig kemény két év vár a magyar vállalatokra – hívja fel a figyelmet az Euler Hermes hitelbiztosító legfrissebb előrejelzésében.
2020. szeptember 3. 14:00
Az államfő vétóját felülbírálva ismételten jóváhagyták a mobilfelhasználók követését lehetővé tévő törvénymódosítást a pozsonyi parlamentben alkotmányozó többséggel rendelkező kormánykoalíciós pártok képviselői szerdán.
2020. augusztus 24. 21:22
Szlovák vállalatok százai változtatták meg székhelyüket az év eleje óta, adóparadicsomokba áthelyezve azt, írja a Slovak Spectator.
2020. július 14. 17:00
Mucska József szinte nulla tőkével indította el vállalkozását, melyben grafikusi, szerkesztői, hirdetés szervezői feladatok mellett kerékpárra ülve hordta ki postaládákba a saját lapját. Ma már 10 fős csapattal rendelkező digitális ügynökséget vezet a felvidéki marketing szakember, aki szerint szerint a szlovákiai vállalkozói környezet nem megfelelő, mivel a szlovák kormány leginkább a multikat támogatja, kevésbé a gazdaság motorjának számító kis- és középvállalati szektort. A Makronóm nagyinterjúja, nem csak az online világ iránt érdeklődő kis- és középvállalatoknak.
2020. június 15. 17:48
A rendkívül szigorú járványügyi intézkedéseknek köszönhetően a Matovič-kormánynak sikerült megvédenie a lakosságot a koronavírustól, közben azonban szó szerint kivégezte a szlovák gazdaságot – írja az Új Szó szerzője, Molnár Iván.
2020. április 11. 10:03
A harchoz a pénzt az előző kapitány a cimboráival elköltötte.
2020. március 4. 14:56
Szlovákia elveszíti gazdasági csatáját a válság utáni erőteljes gazdasági növekedés egy évtizedének végéhez érve. Az Európai Bizottság nemrégiben tett közzé egy jelentést a szlovák strukturális reformok előrehaladásáról és a makrogazdasági egyensúlyhiányokról, kijelentve, hogy az ország nem használta ki teljes mértékben a kedvező gazdasági időket, és nem hajtotta végre megfelelően a reformokat, nem csökkentette költségvetési hiányát és adósságát, de fejleszteni kellene a gazdasági növekedés kulcsfontosságú területeit is, ideértve a kutatásfejlesztést, az oktatást és az innovációt. 
2020. február 18. 8:15
A magyarok nélkül eddig stabil és tisztességes kormány nem tudott megalakulni Szlovákiában. A kérdés az, hogy a magyarok valóban túl tudnak-e lépni a sérelmeken, újra tudják-e gombolni a kabátot, és valós, nem klikkesedő, egységes politikai képviseletet tudnak-e teremteni. Sajnos sokan a felvidéki magyarok közül is úgy látják, ehhez bizony Mohács kell. Matus Tibor írása.
2019. november 21. 9:44
A legtöbb vállalkozó egymaga a marketinges és a takarító is, ezért akár pszichológiai problémákkal is szembesülhetnek. Ha azonban a többnyire külföldi kézben lévő nagyvállalatok és a multik térnyerése folytatódik, egyre több profit is elvándorol majd a helyi magyar közösségektől. A Makronóm a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnökével a magyar kis- és középvállalatok gondjairól és lehetőségeiről illetve arról beszélgetett, hogyan lehet a magyar vállalkozókat támogatni, segíteni és összekötni egymással.
2019. november 6. 12:17
Mutatjuk is a GDP-arányos beáramló külföldi működőtőke állományát!
2019. október 16. 1:21
Negyedével csökkent az egyéni vállalkozók száma az elmúlt tíz évben Szlovákiában, ahol eközben a társas vállalkozásoké mintegy felével nőtt, derült ki a Szlovák Takarékpénztár elemzéséből.
2018. november 7. 15:10
Egy héten belül jelent meg két hír, amelyek között talán első látásra nincs is összefüggés. Először a szlovák Számvevőszék adta ki elemzését a szlovákiai kutatás és fejlesztés helyzetéről, a források felhasználásának hatékonyságáról, majd jött a bombasztikus bejelentés, hogy a Jaguar Land Rover Budapesten alakítja ki a legújabb fejlesztő központját.
Vonzóbb gazdasági környezet
2018. április 26. 22:33
A jelenlegi és a korábbi kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt látványosan romlott Szlovákia megítélése a vállalkozók körében. Emiatt csak tavaly több mint 2 ezer cég fordított hátat az országnak, amelyek többsége Magyarországra és Csehországba települt át – írja az Új Szó.