Republikánus Párt

2020. január 24. 10:16
A közvélekedéssel ellentétben óriási anyagi és humán erőforrás csoportosul az amerikai Demokrata Párt mögött. A 2016-os választási kudarcból tanulva a demokraták hátországát képező pénzügyi „erős emberek”, mindenek előtt Tom Steyer, Soros György és Michael Bloomberg várhatóan a korábbinál hatékonyabb pénzelosztási stratégiát alkalmaznak majd.
2018. október 11. 11:35
Az Egyesült Államok főbíróinak kinevezése mindig is politikai jelentőségű esemény volt. Az USA Legfelsőbb Bírósága döntéseivel komplett politikai napirendeket írhat felül, egy-egy ítélet teljesen átalakíthatja a polgárok hétköznapjait. Brett Kavanaugh 2018-as meghallgatása azonban sosem látott politikai vitát kavart. A kinevezés után megjelent politikai kommentárok jellemzően egyetértenek abban, nemcsak a bíráskodást tekintve, de politikailag is vízválasztó volt a mostani főbírói kinevezés.
Keresztény Közel-Keletet!
2017. január 4. 17:49
Nem kell hamar ítélni Donald Trumpról, és nem biztos, hogy Hillary Clinton jobb lett volna – szögezte le egy interjúban Christoph Schönborn bíboros. A bécsi érsek, akit a legutóbbi konklávén a papabilék közt tartottak számon, arról is beszélt: jobb lenne, ha a bevándorlók hazamennének, a Közel-Kelet újra kereszténnyé válna, és az európaiak komolyan vennék a kereszténységet.
2017. január 4. 11:30
Mi történhet, ha az Egyesült Államok a Bush-éra őssejt-kutatás ellenességéhez hasonlóan viszonyul a radikálisan új technológiának számító géneditáláshoz?
2016. október 20. 6:42
A két fő játékos John Podesta, Hillary Clinton kampányának vezetője, aki egy szélsőségesen liberális katolikus, és Soros György, a filantróp balos milliomos, aki amúgy ateista.
HuffPo
2016. augusztus 12. 8:06
Új vállalkozása miatt távozik Arianna Huffington a 2005-ben alapított, nem titkoltan a demokraták szekerét toló Huffington Post főszerkesztői székéből.
2016. július 31. 12:00
Ha Oroszország tényleg felelős, nincs ok arra, hogy a DNC e-mailekkel véget érjen a politikai beavatkozás.
Alvin Toffler
2016. július 6. 8:30
A világ leghíresebb jövőkutatója nem jósolt konkrétumokat, de szinte minden előrejelzése bevált. In memoriam Alvin Toffler.
2016. május 25. 16:59
Idehaza viszonylag kevéssé ismert: a nemzetközi webanalitikai/adatelemzési konferenciaszcéna talán legjobb presztízsű eseménye éppen egy magyar vállalkozásé, a Superweeké. Beszámoló.
2016. május 3. 12:00
Hamarosan elindul az első VR-hírműsor.
2016. március 5. 9:15
A Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsáról, Donald Trumpról készített csevegőbot kifejezetten szórakoztató, és a stílusa hasonlít is az eredetire.
2013. augusztus 16. 22:48
A Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) pénteken megszavazta, hogy eltiltja a CNN-t és az NBC-t a párt 2016-os előválasztási vitáinak közvetítésétől, ha a két tévécsatorna nem tesz le arról, hogy bemutassa az általuk Hillary Clinton potenciális demokrata elnökjelölt-aspiránsról elkészítendő filmeket.
2012. október 5. 11:04
Katolikusként nem csupán egyéni szabadságjognak tartjuk hitünket, hanem közösségünk éltető részének is – mondta egy új kampányvideóban a republikánusok alelnökjelöltje. Paul Ryan szerint Obama lényegében azóta támadja a karitatív katolikus intézményeket, mióta elnökké választották. A Romney-Ryan-kormányzat egyik legfontosabb célja a vallási szabadságjogok védelme lesz – fogalmazott a jelölt.
2012. szeptember 3. 16:27
Timothy Dolan bíboros, New York érseke, az amerikai püspöki konferencia elnöke vezette a záróimát a Republikánus Párt floridai ülésén, augusztus 30-án. Az érsek elfogadta a Demokrata Párt meghívását is.
2012. szeptember 3. 16:22
Timothy Dolan bíboros, New York érseke, az amerikai püspöki konferencia elnöke vezette a záróimát a Republikánus Párt floridai ülésén augusztus 30-án. Az érsek elfogadta a Demokrata Párt meghívását is.