pszichológia

2019. november 4. 9:48
Az irodai dolgozók 90 százalékának nem jön be a nyitott terű iroda, csak 10 százalékuk gondolja úgy, hogy vannak előnyei – derült ki abból az októberi felmérésből, amelyet a november 20-i Big Office Day szervezői készítettek csaknem 1000 válaszadó megkérdezésével.
2019. május 2. 8:51
A mentális egészségi problémák egyre nagyobb veszélyt jelentenek a jogi szakmában dolgozók számára, és sokan stigmaként élik meg a szellemi megbetegedést.
2019. január 24. 15:41
A gyerek életkora szülei válásakor és későbbi depressziója összefüggést mutat: akik 15-19 éves voltak, kisebb eséllyel szedtek felnőttként antidepresszánst, mint akik négyévesnél fiatalabbak voltak – írta a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) új tanulmánya.
2018. november 29. 19:40
Bocsánatkérésre utasítani egy gyereket, mielőtt valóban megbánná, amit tett, többet árthat, mint használ – derült ki a Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányából.
2018. november 7. 9:41
Ahhoz, hogy valaki sikeres és elégedett legyen a munkájában nem feltétlenül a teljesítményt kell a fókuszba helyeznie.
2018. november 3. 10:27
Ne érzelmeink miatt kérjünk elnézést, hiszen azzal azt az üzenetet fejeznénk ki, hogy a harag mint érzelem egy megbocsátandó dolog.
Isten & pszichológia
2018. november 3. 10:03
Hogyan alakul a különböző egyházak és a pszichológia viszonya? Melyek az állandó vitás kérdések? Hogyan közeledhetne a két terület egymáshoz? Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket feszegettek a minap „Az egyházak és a lélektan kapcsolata” című kerekasztal-beszélgetés résztvevői az MCC-ben megrendezett „Isten és pszichológia” konferenciaest keretében. Az MCC-Mindset Pszichológia szakirány eseményén részt vett Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember is. Tudósításunk.
Gyermekotthon
2018. október 28. 16:17
Az állami gondozásban nevelkedő gyermekek fejlődésében nem találhatóak meg azok az állandó minták, amelyek kortársik életében alapvető, nélkülözhetetlen tényezők. Magyarországon a nevelők túlterheltsége is nagy problémát jelent. Szerencsére vannak megoldások, amelyek segítségével a gyermekek egészséges érzelmi fejlődése biztosítható.
Genetika vs. környezet
2018. október 26. 10:04
Sok szülőt foglalkoztat a kérdés, vajon mennyire kreatív a gyermeke. Lengyel kutatók ezúttal azt vizsgálták, hogy melyek azok a magatartásformák és személyiségjellemzők a szülők részéről, amik a gyermeki kreativitás kibontakoztatását támogatják.
Pán Péter-szindróma
2018. október 10. 15:58
Pán Péter a mesebeli kisfiú, aki az elveszett fiúk között él Sehol-szigeten, repül, kukorékol, tündérekkel barátkozik és kalózokkal harcol. Karakterével nem csak a mesékben találkozhatunk. A nyugati társadalomban egyre elterjedtebb ugyanis azoknak a felnőtteknek a száma, akik a mesebeli figurához hasonlóan nem tudnak vagy nem akarnak felnőni. Székács Zsófia pszichológus írása.
Nevelés
2018. október 8. 13:12
A biztonságos kötődést számtalan dologgal összefüggésbe hozták már, a tanulmányok tárháza kimeríthetetlen. Olyannyira, hogy 2013-ban már arra is terveztek vizsgálatot, vajon hogyan alakul a gyermekek Istenhez való kapcsolata annak tükrében, hogy az édesanyjuk milyen kötődési mintázattal rendelkezik.
A pszichológus válaszol
2018. szeptember 21. 12:28
Itt az ősz és már javában elkezdődött az iskola. A hosszú nyári szünet után sokszor nem könnyű a diákoknak visszaszokni a dolgos hétköznapokba. Azonban nemcsak az iskolakezdés, de az iskolaváltás is nehézséget okozhat a gyermekek életében. Hogyan vészeljük át gyermekünkkel ezt az időszakot? Hogyan segítsük beilleszkedését egy új osztályközösségbe?
2018. augusztus 27. 9:59
A gyermek fiktív betegsége az anya számára menekülő útvonalat biztosít a problémákkal való szembesülés elkerülésére.
Család & pszichológia
2018. augusztus 22. 10:32
Cikkünk első részében többek között a címben is említett szülőtípusokkal ismerkedhettünk meg. Jelen írásban a szuperszülő, a mártír, az üveghegy és az agresszor szülő jellemzőit boncolgatjuk. Mit tegyünk, ha valamelyik típusban önmagunkra ismerünk? Hogyan is viselkedjünk „elég jó” szülőként?
Oktatás
2018. augusztus 13. 20:55
Mindennapos szituáció, amikor elakadunk valamivel a munkahelyünkön a munkánk kapcsán, vagy egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk arra, hogy a másik mit gondol a munkánkról. Vajon merjük megkérdezni? A kutatók szerint a válasz egyértelműen igen.
2018. augusztus 11. 13:51
A reflektív kapcsolat hiánya a gyermek és a szülő között komoly negatív következményekkel járhat.
Család & pszichológia
2018. augusztus 9. 10:03
Sok ember számára az egyik legmeghatározóbb pillanat az életében, amikor szülővé válik. A leendő szülők elképzelik, milyenek is lesznek ebben a szerepben, milyen elvek alapján fogják egyengetni gyermekük útját. Mit tegyünk, ha pontosan olyanná váltunk, mint a szüleink, pedig éppen ezt szerettük volna elkerülni? Kit nevezhetünk borostyán szülőnek? Mit tegyünk, ha szüleink az idomár típusba tartoznak? Cikkünk első részéből kiderül.
2018. július 29. 16:51
Az osztályzás a diák megalázásának legegyszerűbb módja – vallja a pedagógus szakma egy része. Az állítás talán kissé túlzó, de én is azt gondolom, hogy nagy tanáregyéniségek kezébe nem való az érdemjegy!
2018. június 7. 2:31
Azt, hogy a magyar egészségügy sok problémával küzd, mindnyájan a saját bőrünkön tapasztaljuk. Azt viszont, hogy a világ hasonló fejlettségű országaihoz képest hogyan állunk és milyen tendenciák figyelhetőek meg az elmúlt évtizedekben, már erősen másként látják az emberek, politikai nézettől egyáltalán nem függetlenül. Arról pedig, hogy mit várhatunk, érdemes a legilletékesebbet meghallgatni Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével a Magyar Hírlapban Jobbágyi Zsófia beszélgetett, itt kifejezetten az egészségügyről szóló részt emeltük ki..
2018. január 26. 11:23
Az elszigeteltség, a magány és az egyedül élés épp akkora halálozási kockázatot jelent, mint az elhízás.
2018. január 8. 12:49
Valóban minden autista zseni valamiben? Valóban nem látják át az élethelyzeteiket? „Nem igaz, hogy az autisták világa sosem találkozik a miénkkel” – mondja Stefanik Krisztina. Az autizmus-szakértő pszichológus lapunknak elmondja, miért nem lehet betegségnek nevezni autizmust, melyek a leggyakoribb sztereotípiák és mit lehetne tenni az autisták érdekében. Nagyinterjúnk.
Viselkedési közgazdaságtan
2017. november 17. 12:35
Tekintsük az állampolgárokat statisztikák helyett emberi lényeknek – mondja Tony Hockley, hozzátéve, hogy a viselkedési közgazdaságtan épp így tesz, ezért forradalmasíthatja a szakpolitikát. De jó az nekünk, ha a kormányok észrevétlenül befolyásolják a döntéseinket? A brit Policy Analysis Centre alapítóját identitásról és a brexitről is kérdeztük.
Empátia
2017. november 4. 21:31
Egy kutatás szerint az emberek jobban együtt éreznek egy sérült kutyával, mint egy felnőtt emberrel.
2017. október 9. 12:40
Akik viselkedési közgazdaságtannal akarnak foglalkozni, azoknak is először a közgazdaságtant kell megtanulniuk, mert semmit nem lehet úgy kritizálni, hogy előtte nem értjük meg.
Emberi természet
2017. szeptember 10. 17:55
Az emberek természetüknél fogva a méltányos elosztásokat támogatják, nem pedig az egyenlőeket, és amikor a méltányosság illetve az egyenlőség ellentétbe kerül, az emberek a méltányos egyenlőtlenséget választják az igazságtalan egyenlőséggel szemben – áll Christina Starmans és szerzőtársai tanulmányában.
2017. május 9. 0:28
Régi mondás, hogy bizonyos férfias szerv aktivizálódásakor úgymond az „ész megáll”. Nos, a laikus tapasztalatot most már általánosabb tudományos megfigyelés is alátámasztja. A férfihormon, a tesztoszteron túltermelődése esetén amerikai tudósok szerint még egyszerűbb logikai feladatokban is könnyen hibáznak a férfiak. Igaz, ezt villámgyors reakcióval teszik-adta hírül az index.hu.
2017. április 18. 22:06
A Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok Európa legnagyobb, kizárólag diákok és pályakezdő fiatalok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. A rendezvény 1997 óta minden évben, idén az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban 2017. április 21. és 23. között kerül megrendezésre.
2017. március 21. 18:01
Az elszigetelődést tartják a legnagyobb problémának a gyermeküket egyedül nevelő szülők, ez derül ki az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány több mint ezer fő válaszain alapuló kutatásából. A Budapesten létrejövő egyszülős központ legfontosabb feladatának pedig az egyszülős családok jogainak és elfogadásának képviseletét tartják az érintettek. A felmérés részleteit március 21-én, az egyszülős családok világnapja alkalmából publikálták.
2017. március 16. 16:31
Vajon tisztában vannak-e a szülők a mese gyermeknevelésben betöltött szerepével? Dr. Kádár Annamária, a mesepszichológia hazai szaktekintélye „Én, a mesehős” című előadásában beszél erről március 23-án, Budapesten.
2017. február 28. 0:30
Kamaszkorunkra már mindnyájan megfogalmazunk valamilyen véleményt magunkról, főbb személyiségjegyeinkről, s a környezetünk is kialakít egy képet rólunk. Mindeddig úgy hittük, ez a kép csak kisebb változásokon megy át felnőttkorunkra, s azután már állandó marad. Ennek tökéletesen ellentmond az a skóciai kutatás, mely egy kisebb embercsoportot vizsgált meg 63 év különbséggel, bár a módszertan nem tűnik tökéletesen egzaktnak-írta az index.hu.
2017. február 26. 17:30
Hogyan határozza meg a mentális állapotunkat és a hosszú távú jóllétünket a pénz hiánya vagy bősége? Összefüggésben van-e az anyagi jólét a lelki jólléttel? Milyen a pszichológiai magánellátás szakmai színvonala Magyarországon? Mi az, amire a megelőzés érdekében több időt és pénzt kellene áldoznunk? Dr. Bagdy Emőke lesz az est előadója, aki utána dr. Kovács Zsófiával vesz részt a beszélgetésben, amelyen szokás szerint a nézők is kérdezhetnek. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2017. február 23. 11:30
Virtuális valósággal és mesterséges intelligenciával azonosítanák a skizofrénia jeleit egy uniós projekt kutatói.
2017. január 18. 0:31
A Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programja az országban egyedülálló módon ingyenes internetes (e-learning) társadalomtudományi képzést kínál olyan fiatal tehetségek számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni és érdeklődnek a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt.
Mindset Pszichológiai Szaklap
2016. december 23. 12:52
Az új év közeledtével mindenki fejében megfordul a változás gondolata: fogadkozunk, listákat írunk, motivációs képeket és videókat osztunk meg a közösségi médiában. De vajon meddig tart a lelkesedés? Létezik olyan módszer, ami valóban közelebb vihet minket a fejlődéshez? A sok garantált változást ígérő, drága és sokszor nem ellenőrzött módszerek mellett vajon akad olyan, ami a tudomány oldaláról ad választ? A Mindset Pszichológiai Szaklap szerint igen, ezért karácsonyi ajándékként el is készítették Zsebmenedzserüket.
2016. november 6. 10:59
Bogár Zsuzsa tanácsadó pszichológussal arról beszélgettünk, hogy a gyerekkori minták miként alakítják felnőttkori énünket. Vajon igaz a mondás? Nem esik messze alma a fájától?
2016. október 12. 21:11
Az ADHD olyan összetett idegrendszeri probléma, mely kezelés nélkül előbb-utóbb komoly pszichológiai problémákat okoz.
2016. október 1. 21:13
Klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, több pszichológiai témájú sikerkönyv szerzője. Interjú Tari Annamáriával.
2016. szeptember 15. 23:56
Arról talán tudnak már néhányan, hogy a Földnek vannak olyan országai, ahol nem a GDP-vel mérik sikerességüket, hanem boldogságindexet számolnak. Magyarország nem tartozik ezek közé, de az MTI híradása szerint olyan felmérés már készült nemrégiben, hogy hol élnek és kik azok, akik a legboldogabbak hazánkban.
Egy stanfordi kutatás margójára
2016. szeptember 5. 8:00
Merre fejlődik tovább, milyen területeken okoz változást, és mik lesznek a 2030-ra széles körben elterjedő mesterséges intelligencia következményei?
2016. augusztus 18. 8:45
Az internethasználat megváltoztatja memóriaműködést. Kaliforniai pszichológusok ugyanis kutatásokkal támasztották alá, hogy az interneten található bőséges informácó folyamatosan átalakítja gondolkodásunkat.Amikor az internetet memóriánk kisegítésére használjuk, agyunk világhálótól való függése nő.
2016. július 1. 8:55
Azt hiszem, én a lelkialkatomból adódóan hiánycikk vagyok az egyházban. A többség számára a kiszámíthatóság, az eltervezettség, a hagyomány és a rend a legfontosabb. Én ennek inkább az ellentéte vagyok. Interjú.
Aktív szemlélődés
2016. június 21. 15:52
Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk.
2016. május 12. 18:23
Tetszik vagy nem tetszik: a média kapva kap az alkalmon, hogy legtitkosabb ösztöneinket küldje hadba erkölcsiségünk ellenében.
2016. április 6. 16:47
A Pszichodiák Alapítvány immáron huszadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Pszichológiai Napokat. A háromnapos Pszinapszis Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye.
2016. április 5. 16:04
A sok Krisztus-kép közül ma nem a szegény Jézus, a megdicsőült Jézus vagy a történelem előtt létező örök Logosz, hanem a gyógyító Jézus kerül előtérbe. Remélem, ennek a korszaknak hamarosan vége szakad. Interjú.
Döntéspszichológia
2016. március 29. 13:20
Az emberi hülyeség három típusát kutatják Magyarország egyik legsikeresebb kutatólaboratóriumában. Az Aczél Balázs vezette Döntéspszichológiai Laboratóriumban a kritikai gondolkodásmód és a gondolatok egyenlősége alapfeltétel. A laboratórium tagjai a sikeres munkaközösségen túl baráti társaságot is alkotnak. A Cambridge-i Egyetemen végzett Aczél Balázs szerint egy csoport csak úgy működhet hatékonyan, ha a közösen végzett tevékenységek nem csak a munkára korlátozódnak. Riportunk.
2016. január 20. 11:27
Egyetemre már nem kell felvételizni, mert az emelt szintű érettségi kiváltotta azt. A középiskolába viszont nem lehet bekerülni csak egy felesleges és kódolt kudarcra ítélt procedúrával. 2016-ban is a szokásos botrány kísérte a felesleges vizsgát: zokogó gyermekek, értetlen pedagógusok és háborgó szülők kérdezik miért kell pellengérre állítani a gyermekeiket. Közben pedig a háttérben remek informatikai kisiparosok készítik fel jó pénzért a diákokat a középiskolai felvételire. Az Oktatási Hivatal szerint viszont minden a legnagyobb rendben.
2016. január 4. 9:37
Több mint kétszáz éve tartja magát – ellentétben a keresztény tanítással – egy olyan felfogás, hogy az ember rossz hajlamok nélkül, jónak születik, s ha elromlik, ennek a kedvezőtlen körülmények, az úgynevezett környezet az oka.
2015. október 30. 13:30
A Georgia Tech tudósai új alapokra szeretnék helyezni az ember és gép kommunikációját, a cél, hogy a spontán és csapongó kávéházi beszélgetésekhez hasonlóan a mesterséges intelligencia is egyenrangú partnere legyen emberi társának.
2015. október 21. 7:20
Csíkszentmihályi Mihály pszichológus flow alapú vezetésfejlesztő rendszerében egy virtuális kaliforniai borászatot menedzselhetünk.
2015. október 19. 15:22
Gasztróval, pszichológiával, állatokkal, közélettel és magyar focival foglalkozó műsorokkal indít Kaszt néven online/mobil rádiót Péter Anna, Lövenberg Balázs és Gazda Albert.
2015. október 17. 15:43
A FLIGBY Csíkszentmihályi Mihály pszichológus flow metódusára épülő vezetésfejlesztő szimulációs és értékelő rendszer. Úgynevezett „komoly játék", melynek során a „játékosai" egy virtuális kaliforniai borászatot menedzselhetnek: nemcsak a mindennapos céges stratégiát kell levezényelniük, de csapatot építeni, a belső személyes feszültségeket elcsitítani és nyereségessé téve a céget elnyerni a „Spirit of the Wine" díjat a játék végén.
2015. július 17. 15:15
Dalrymple szerint a pszichológia „a keresztény megváltás felhigított, világi verziója, Isten ember által történő helyettesítésével”.
2015. május 30. 20:19
Közöttünk nincsenek törésvonalak. Nem is voltak. Egy szekeret tolunk, ki-ki a maga módján, csak lehet, hogy sokan nem tudnak még róla.
2015. február 3. 13:03
A legfrissebb kutatások szerint a huszonegyedik században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió, vagy a különböző neurózisok. Interjú.
Flow
2014. december 7. 9:57
A flow elmélet atyjának Los Angelesben nyújtotta át Balog Zoltán a Magyar Érdemrend nagykeresztjét. Csíkszentmihályi Mihály pszichológusprofesszor azt tervezi, hogy Magyarországra hoz egy vállalatot, amely a flow-elméletre épülő vezető- és hivatalnokképzést népszerűsíti.
2014. szeptember 14. 11:48
Az öt jóra van szükség: jóindulatra, jó szándékra, jóakaratra, jóhiszeműségre és a jóra való törekvésre.
Aki kockáztat, az él
2014. június 27. 12:00
Csernus Imre már öt éve elköltözött Budapestről. A pszichiáter időközben másodmagával borászatot alapított, amivel egy új szerepkörben próbálhatja ki magát. Neki a borászat munkát jelent, amit az öregedés ellenszerének tart. Csernus Imre pszichiáterrel beszélgettünk szőlőről és borról, Budapestről és vidékről, életről és annak értelméről.
2014. április 22. 12:01
Ötven-száz évvel ezelőtt a házastársi kapcsolatban az alapvető érték az volt, hogy képesek legyünk alkalmazkodni.
2014. április 8. 10:18
Ha a földön fekszem és vérzem, és odajön hozzám valaki azzal a szöveggel, hogy együtt érzek veled a szenvedésben, valószínűleg elküldöm a fenébe. Interjú.
Helló, Hősök!
2014. március 27. 13:45
Egy friss kutatás tanulsága szerint a magyarok nem elég segítőkészek. Ezen szeretne változtatni Halácsy Péter, a Prezi társalapítója és Philip G. Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológus professzora a Hősök Tere elnevezésű civil kezdeményezéssel, amit Orosz Gáborral és Orosz Györgyivel együtt indítottak útjára.
2014. február 23. 22:31
Általános tévedésnek tartom azt a képzetet, hogy a lelkigondozó egyfajta „megoldóemberként” jelenik meg a köztudatban, aki egy kis beszélgetés után irányt mutat a hozzá fordulóknak.
2014. február 12. 16:34
A Mária utcai rendházból nyíló Oázis célja a fiatal felnőttek, illetve családok élethelyzeteinek támogatása, ingyenes segítő beszélgetések által.
2014. január 16. 17:48
Portik-Bakai Melinda keresztény szexuálpszichológus a szexualitásról és házasságról.
Papnak lenni extrém helyzet
2013. október 15. 10:55
Harcművészeteket űzött, húsz évig saját lova volt és íjászkodott, egyesíteni igyekszik magában a pogány nomád lovast és a keresztény vitézt Guba András piarista szerzetes. Az országszerte mintaiskolának tekintett gödi piarista szakmunkásképző volt igazgatója Szent László legendája alapján tart előadásokat férfi és női szerepekről. Guba szerint a mai világból hiányoznak a beavatási szertartások. Hozzáteszi: a magyar hagyomány sokkal inkább egyenrangúan kezeli a férfit és a nőt, mint a nyugati. Az előadásokon szétülteti a lányok és a fiúkat, „hogy ki-ki a saját fajtájának a szagát érezze”. Interjú.
2012. június 11. 22:43
A magyar könyvpiacon hiánypótló ez a könyvújdonság, amely a sport általános lélektani előnyeivel és veszélyeivel is foglalkozik, valamint a szakembereknek, sportolóknak, edzőknek és a sportolók segítőinek, sport iránt érdeklődőknek egyaránt érdekes olvasmányul szolgálhat.
2012. március 27. 11:06
A Magyarhangya Pszichológusok és filmek sorozatának második részében vetítést szervez szerda estére, melyet beszélgetés követ arról, mit is jelent a vallás szekularizált világunkban. Programajánló.

összesen: 67 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó