pályázat

2022. január 25. 15:07
Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók mikro, kis és közepes vállalkozásainak nyújt támogatást – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. október 1. 14:18
A gazdasági patriotizmus témájában várják a pályaműveket.
2021. július 30. 17:03
Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási pályázatokon – közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2021. július 16. 19:15
Még a kormánypártisággal nem vádolható Telex is elismerően írt a kormány Technológiaváltó támogatási programjáról, amelyre annyian pályáztak, hogy pár perc alatt betelt a keret. Gyors válaszként a kormány duplájára emelte a program keretét – százról kétszáz milliárdra. A támogatás előnye, hogy nem ingyenpénz, teljesítményhez kötött, így a „kettes tanulók” már be sem kerülhettek a támogatottak közé. A program részleteiről György Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát kérdezte a Makronóm. Interjúnk.
2021. június 9. 9:38
A KKV Start Innováció pályázat harmadik, utolsó szakaszában közel 3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda mintegy 170 projekt számára – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint.
2021. június 6. 9:12
Az Egyesült Királyság, Környezetvédelmi, Élelmezési és Vidékügyi Minisztériuma (Defra) márciusban egy kísérleti pályázatot hirdetett a fenntartható gazdálkodás ösztönzésére, a mezőgazdaságban dolgozók számára. A felhívásra meglepően sok, több mint 2000 gazdálkodó jelentkezett.
2021. május 27. 11:02
Emberi dimenzióban nehezen elképzelhető léptékben, 587 milliárd forint értékben hirdet meg pályázatokat a kormány a vállalkozások részére az új uniós pályázati időszak elindulásával, jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán.
2021. február 15. 9:02
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhanak vállalkozások – jelentette be a pénzügyminiszter.
2020. december 22. 11:26
Még az Index is levette, mára elérhetetlenné téve azt a korábbi cikkét, amelyben valótlanságokat állítottak a gazdaságvédelembe bevont fejlesztési forrásokról. A gazdaságvédelmi kkv-pályázatokon az Index cikkével szemben – bárki által elérhető adatok alapján – nem 15-20, hanem közel 4000 cég nyert. A sikeres kiírásoknak most felturbózott folytatása következik: minden eddiginél gyorsabban és egyszerűbben lehet a magyar cégek modernizációjára pénzt nyerni, pályázatírók szerint is előrelépés történt.
2020. október 30. 14:47
Új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára 2,5 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be csütörtökön a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében a pénzügyminiszter.
2020. október 30. 8:59
Péntektől elérhető az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató, 1 milliárd forint keretösszegű pályázat – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. október 15. 14:19
Magyar-török kutatás-fejlesztési pályázat indul októberben. „A közeljövőben megjelenő felhívás kétoldalú innovatív projektek elindítását ösztönzi, kiemelt témája lesz egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a robotika is” – jelentette be csütörtökön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2020. szeptember 10. 16:33
Megjelent a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500-nál nagyobb létszámú könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.
2020. április 24. 11:50
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív ötletversenyt hirdet olyan megoldások megvalósítására, amelyek bármely területen segíthetik a jelenlegi egészségügyi, társadalmi helyzetben újonnan felmerülő problémák enyhítését, közölte az ITM.
2019. szeptember 27. 10:00
Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.