oktatás

2020. június 23. 9:29
A sokak számára ismerős párbeszéd az elmúlt hónapokban, bár más szempontból, de mindenkinek valósággá vált azzal, hogy a koronavírus terjedése miatt nem lehetett bemenni az iskolákba. Ugyanakkor a tanítás és a tanulás nem állt le: a digitális technológiáknak és a digitális technológiákat használó pedagógusoknak köszönhetően a járvány okozta veszélyhelyzetben a tantermek helyett digitális távtanítással folytatódhatott az oktatás. Ezt sokan „az oktatás jövőjeként” élték meg, mások alig várták, hogy a gyerekek visszatérjenek a tantermekbe. Sok esetben maguk a diákok is. Mindkét álláspont helyes.
2020. június 9. 12:16
A 1980-as évek óta nagy lendülettel teret hódító, később pedig főárammá váló neoliberális doktrína gazdaságfilozófiája az úgynevezett szabadpiaci versenyt támogatta, elutasítva az állami beavatkozás formáit. Természetesen a fejlett ipari országok ettől függetlenül a gyakorlatban továbbra is ott avatkoztak be gazdaságaikba a nemzeti érdek védelmében, ahol csak tudtak, de amikor ezt a magyar kormány kísérelte meg az elmúlt évtizedben, akkor már a piacgazdaság veszélybe kerülése miatt aggódtak. Az utóbbi években viszont, különösen a koronaválság alatt, úgy tűnik, hogy a neoliberális doktrína háttérbe vonulhat és újra visszatérhet a gazdasági gondolkodás sokszínűsége.
2020. május 28. 21:33
A közgazdaságtan rólunk szól, és mi magunk is alakítjuk, hogy miről szóljon – véli György László egyetemi docens annak kapcsán, hogy megválasztották a Corvinus Egyetem alapítványa, a Maecenas Universitatis Corvini (MUC) Alapítvány kuratóriumi tagjának. A közgazdász szerint a közgazdaságtan az egyensúlyozás művészete, és szeretné, ha érkezésével ez a megközelítés is jobban meg tudna jelenni a Közgázon. A Makronóm villáminterjúja.
2020. április 14. 16:10
A koronavírus-járvány lassítására bevezetett németországi korlátozások fokozatos lazítását és a vírus jelenlétének minél szélesebb körű, folyamatos megfigyelését javasolja hétfőn közölt állásfoglalásában a német nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften).
2020. április 8. 20:21
Tudom, hogy kényelmetlen, de a jelenlegi helyzetnél jobb alkalmat ki sem lehetne találni arra, hogy a digitális megoldásokat integráljuk a hagyományos oktatási környezetbe – véli Muhi Kristóf, egy olyan kiterjesztett valóság alapú szoftvert fejlesztő cég vezetője, amely a tankönyvi ábrákat háromdimenziós forgatható képként a telefon kijelzőjére varázsolja. Több tucat oktatási intézmény tanóráján mutatta már be a modellező szoftverét és észrevette, hogy számos tanár nem elég nyitott a digitális eszközök használatára. Attól tart, hogy az iskolák újranyitásakor sem változik meg a hagyományos tantermi oktatás, és a modern eszközök kihasználatlanul maradnak. Interjúnk. 
2020. április 7. 11:20
Újabb jelentős gazdaságélénkítő csomagot jelentett be az olasz kormányfő hétfő este, amely 200 milliárd euróval a vállalkozások belföldi forgalmát, további 200 milliárddal az exportot kívánja segíteni garanciatámogatott hitelekkel a koronavírus-járvány okozta vészhelyzetben.
Raj Chetty
2020. március 3. 15:32
A Harvardon még az elmúlt években is egy olyan közgazdasági tankönyvből tanították a gazdasági bevezető kurzust, amelyet több mint két évtizede adtak ki. A világ azóta rengeteget változott, de a közgazdasági képzések ezzel kevésbé tartottak lépést – ez motiválja Raj Chetty-t, aki már 23 évesen PhD fokozatot szerzett a Harvardon, hogy megújítsa és adatalapokra helyezze a bevezető közgazdaságtan oktatását. A műfajt eddig a leggazdagabb társadalmi csoportokat elszántan védelmező és túlárazott közgazdasági tankönyvein több tízmillió dolláros jogdíjra szert tevő Greg Mankiw és az általa képviselt főáramú irányzat uralta. Rengetegen kíváncsiak az új, adatokra építő kurzusra a Harvardon, miközben a gazdaságpolitika is egyre többször írja felül a régebbi nézeteket. A szabadelvű közgazdászok viszont már elmélet nélküli társadalmi tervezők ámokfutásától tartanak.
2020. február 11. 15:36
Szingapúr gazdasága látszólag egészségesnek tűnik, az Asian Review azonban komoly problémákat vél felfedezni. Az elmúlt években rengeteg bevándorló érkezett az országba, akik leszorították az alacsonyabban képzettek fizetéseit és így lelassult a társadalmi mobilitás is. Az országnak az elmúlt 40 évben nem volt szüksége szociális hálóra, de manapság egyre nagyobb erre az igény, ami fontos szempont lehet a közelgő választások előtt a több mint fél évszázada kormányzó Népi Akció Párt (People's Action Party) számára.
2020. január 8. 10:58
Kimagasló arányban jutnak be az intézménybe a magyar oktatási rendszerből kikerülő diákok, ez derül ki az egyetem 2018-ra vonatkozó felvételi statisztikáiból. A magyarok sikeresebben felvételiznek Cambridge képzéseire, mint a dél-koreaiak, vagy a szingapúriak.
2020. január 8. 10:23
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter évindító sajtótájékoztatóján.
2019. december 17. 14:58
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá hétfőn Sanghajban. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában. A világ 40. legjobb egyeteme érkezhet Magyarországra.
2019. december 16. 23:13
„Belenéztem a gyerekeim tankönyvébe és arról szólt a könyv, hogy a Jura korban milyen kőzetek keletkeztek, meg a Thalész-tétel, amit ki tudja ki használt a héten, meg a csonka gúla. Mikor kellett a csonka gúla térfogata?” – fakadt ki Baja Sándor, a Randstad munkaközvetítő ügyvezető igazgatója a munka jövőjéről szóló rendezvényen. Nehezményezte, hogy a gyerekeknek rengeteg olyan ismeretet tanítanak az iskolában, melynek semmi hasznát nem veszik majd. A Makronóm gazdasági portál és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem november elején a HR szakma két elismert képviselőjét hívta meg, hogy nyilvánosan vitassák meg a munkapiac és a robotizáció legégetőbb kihívásait. Beszámolónk utolsó része.
2019. november 6. 11:42
Bemutatták az ezer vállalat bevonásával készített magyar kkv-stratégiát kedden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta: képzésekkel, digitális fejlesztésekkel, adócsökkentésekkel segítik a kis- és középvállalkozások megerősítését, exportbevételük növekedését.
2019. október 1. 23:02
A magyar gazdaság az elmúlt két évben magasan a régiós átlag felett teljesített – véli Dudás Tamás, a Páneurópai Egyetem gazdaságtan és vállalkozás tanszékének dékánja, aki szerint a közép-kelet-európai régió és Magyarország fejlettsége olyan szintre ért, amelyen már van esélyük kilépni az összeszerelő üzem skatulyából. Ám ez szerinte csak egy olyan új gazdaságpolitikával valósulhat meg, amely az innovációt és a hazai kis- és középvállalkozásokat támogatja, ahelyett, hogy külföldi tőkéből, külföldi vendégmunkásokkal termelne.
2019. június 6. 20:07
Az elmúlt években 60 százalékra emelkedett a magukat balliberálisnak valló professzorok aránya az amerikai egyetemeken egy új elemzés szerint és ez a túlsúly már az egyetemre jelentkezők csökkenő számában is közrejátszhat.
Lannert Judit
2019. május 17. 9:01
Nincs önbizalom és nyitottság a magyar fiatalokban, pedig a generációváltás előtt álló cégek valódi aranybányát jelentenének a külföldről hazatérő fiatalok számára. Vajon csak azok térnek vissza, akik kint nem állták meg a helyüket? E gondolatok is felmerültek a magyar multik jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetésen a Magyar Vállalatok 2030 konferencián, ahol a résztvevők az elvándorlást és az oktatási rendszert hibáztatták a magyar munkapiac kiszáradásáért. Tudósításunk.
2019. május 9. 17:10
Egyesülése után India egyetlen időzónát vezetett be az egész országban. Azonban az ország majdnem háromezer kilométer széles, így a nap keleten két órával korábban kel, mint az ország nyugati részén. A társadalomra gyakorolt hatások nagyon jelentősek.
2019. május 6. 0:15
Soros minden megmozdulásától félek – ismeri el az egyik legnagyobb magyar matematikus, aki szerint a CEU és az MTA ügyében a magyar kormány ellen alantas sárdobálás kezdődött. A kommunista rendszerben feleségével együtt három évi magánzárkára ítélt Bollobás Béla szerint kommunista időket idéz, hogy Palkovics Lászlót egyesek kizárnák az MTA-ból, Grüner György és Mezei Ferenc akadémikusokat pedig szintén durva támadások érik véleményük miatt. Bár azt várja, hogy őt is tűz alá veszik véleményéért, a Makronómnak mégis elmondta, hogy a magyar „liberálisok” éppúgy fordulnak az Európai Unióhoz, mint régen a kommunisták a Szovjetunióhoz, ha nekik nem tetsző véleményeket hallanak, hiszen addig hívei csak a szólásszabadságnak, míg az ő véleményüket hallják. Pedig épp Bollobás lenne az, aki elsőként menne tüntetni, ha az MTA, az akadémiai szabadság és a szólásszabadság valóban veszélyben lenne.
2019. április 5. 10:20
Jamie Dimon a cég New York-i székházában úgy fogalmazott, hogy egyre világosabbá válik Amerika kettészakadása, ami ellen oktatással és szakképzéssel lehetne tenni. Dimon szerint Amerika hátrahagyta a szegényeket.
(Mig)ráció
2019. március 28. 22:34
Nem hiszem, hogy több ember kell a gazdasági növekedéshez – mondta a harvardi sztárközgazdász lapunknak. Az MCC migrációs konferenciáján járó George Borjas szerint a közgazdászok sutba dobják saját elveiket, amikor a migrációról kérdezik őket, és ki kell mondani, hogy az amerikai bevándorlás a dolgozóktól vette el azt, amit a cégeknek adott oda. Hiába akarnak a közgazdászok csak munkaerőt importálni, ehelyett emberek jönnek és általában nem is olyan magasan képzettek, akikre szükség lenne. Így még több terhet viselnek az őslakosok, miközben lehet, hogy a bevándorlók úgy számolnak, hogy nem is éri meg beilleszkedniük. Migrációról társadalomtudományos szemmel.
2019. február 8. 9:01
Folyamatos változásban vannak a munkavállalóktól elvárt kompetenciák, és az oktatásnak lépést kell tartania ezzel – hangzott el csütörtökön Budapesten, az Ipar 4.0 az oktatásban című rendezvényen az innovációs tárca képviselőitől.
2019. január 29. 22:30
Az országban elsőként középiskolai 3D-s szakemberképzést indít szeptembertől a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a képzés tantervét multinacionális cégekkel együttműködve és a Digitális Jólét Programhoz kapcsolódva alakították ki.
Tanítsunk Magyarországért
2018. december 6. 9:02
A Tanítsunk Magyarországért program célja kettős. Egyrészt a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, másrészt a „kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a közösségek megerősítéséről szól”​ – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára december 5-én a programot bejelentő sajtótájékoztatón.
2018. november 20. 10:16
Az egyetemek nem csak céljaik meghatározásában és működésükben, de kommunikációjukban is kénytelenek lesznek az „üzleti alapú megoldásokhoz” közelíteni. A néhány éve még szinte csak a magánegyetemek problémájaként jelentkező felsőoktatási marketing és a beiskolázási (rekrutációs) tevékenység szerepe felértékelődik, új módszereket és csatornákat kell keresni ahhoz, hogy a pálya- és egyetem-választás előtti fiatalokat és szüleiket elérjék, a család szempontjából egyik legfontosabb döntés meghozatalában segíteni tudják. Méghozzá az ő sajátos kommunikációs igényeiknek megfelelően.
Családtámogatás és innovációk
2018. október 30. 23:10
A leendő feltalálók sikereit nem a génjeik, hanem a környezetük alapozza meg. Egy tanulmány szerint sokakban ott van a zseni, de nem mindenkinek biztosított a megfelelő környezet annak előcsalogatásához.
2018. október 3. 9:01
A koalíciós egyeztető tanácsban hétfő estétől kedd reggelig folytatott tárgyaláson kidolgozott koncepció szerint a diplomával vagy szakképesítéssel rendelkező, EU-n kívüli munkavállalók letelepedhetnek Németországban, ha rendelkeznek munkaszerződéssel, és a képesítésüknek megfelelő valamennyi szakmában dolgozhatnak.
2018. október 3. 8:54
Magyarországon az idén már 40 ezren mentek át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába, és a jelenlegi 110-120 ezerből még 30-50 ezren léphetnek át az elsődleges munkaerőpiacra – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten egy gazdasági fórumon.
2018. szeptember 27. 9:34
Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az EuroSkills Budapest 2018 – a szakmák Európa-bajnokságának ünnepélyes megnyitóján.
2018. szeptember 10. 7:56
Magyarországnak olyan struktúrára, szabályozásra és finanszírozási modellre van szüksége, amely minél hatékonyabban támogatja a kutatási és innovációs törekvéseket. Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézet státuszát is – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem (DE) vasárnapi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésén.
2018. szeptember 6. 8:22
Szeptembertől folytatódnak a Google elsősorban kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szánt digitális képzései, a társaság 2018 végéig nagyjából 20 ezer kkv elérésére törekszik. Az ingyenes képzésre idén 35 városban jelentkezhetnek az érdeklődők.
2018. július 25. 10:55
A szülők 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyermekük továbbtanulását megtakarításaikból akarják fedezni, a megkérdezettek 28 százaléka úgy vélte, hogy jövőbeli fizetésük mellett nem lesz szükség más forrásra gyerekük egyetemi vagy főiskolai tanulmányainak finanszírozásához – derül ki az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által az NN Biztosító megbízásából 500 ember bevonásával készült reprezentatív felmérésből.
Kétmillió munkahelyet szüntettek meg
2018. május 23. 17:41
Egyáltalán nem érdemes bevezetni az eurót, még hosszú távon sem – mondta az idén 96 éves közgazdász, Kopátsy Sándor a növekedés.hu-nak adott interjújában. Azt is elárulta, hogy a rendszerváltoztatáskor több tízezer milliárd forintos vagyonvesztés érte az országot, pedig a dolgozó ember még akkor is többet ér, ha a cégnek éppen nem megy jól. A neoliberális elméleteknek azonban szerinte leáldozott.
Plutokrácia
2018. április 24. 9:06
Többet kellene oktatásra költeni, ez csökkenthetné a vagyoni egyenlőtlenségeket a világban – véli Branko Milanovic egyenlőtlenségkutató. Szerinte szétszakadóban vannak a társadalmak, ami a demokratikus politikai rendszereket is veszélyezteti, mivel mindinkább a felső egy százalék írja a gazdaságpolitikát.
Mérlegen a gazdaság
2018. április 20. 8:35
A magyar gazdaság kilátásairól vitáztak kedden közgazdászok az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében Magyarország növekedési lehetőségei – a 2018. évi országjelentés címmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Társadalmi mobilitás
2018. március 5. 1:50
Richard Appiah Akoto ghánai tanár számítógép nélkül, táblán tanítja a szövegszerkesztést az afrikai diákoknak. A rendkívül rossz oktatási körülmények láttán több vállalkozó és a Microsoft is segítséget ajánlott fel.
A siker titka lehet
2017. december 19. 23:28
A 2008-as válság hatására a dolgozó szegények reáljövedelmei több országban drasztikusan csökkentek. Bár a gyártási szektorban átlagosan csökken a munkahelyek száma, mégsem jó válasz az új kihívásokra, ha mindenkit a diplomát adó képzésekbe terelünk. A jól célzott szakképzési programok jobb hosszú távú beruházást jelentenek a dolgozók készségeibe – vélik a Voxeu szerzői.
2017. november 23. 11:04
A szabad iskolaválasztás reménye az volt, hogy a legszegényebb gyerekeknek ugyanazt az esélyt adjuk meg, mint azoknak, akik jómódú családban születtek.
Egyenlőtlenségek
2017. október 4. 21:09
A közvélekedés ellenére az oktatás nem mindig csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket. A Világbank fiatal kutatóknak szóló blogversenyének győztese, Joaquín Muñoz megmutatja, hogy Latin-Amerikában éppen ez a helyzet.
A közgazdaságtan mindenkié
2017. szeptember 26. 8:40
Ausztráliában drámaian csökken a közgazdaságtant választó diákok száma, viszont egyre többen tanulnak üzleti tudományokat. A lányok fordulnak el leginkább a közgazdaságtantól. Az ausztrál jegybank aggódik, hogy a gazdasági műveltség hanyatlásával a jövő gazdasági problémáira sem születnek majd válaszok, a közgazdasági viták pedig elsekélyesednek – írja Jessica Irvine.
Rejtett erőforrás
2017. szeptember 22. 13:18
Az úthálózat kiépítése már rövid távon vállalati beruházásokhoz és növekvő kereskedelemhez, így emelkedő adóbevételekhez vezet. A jelentős iskolafejlesztések eredményeire viszont évtizedekig kell várni – érvel a VoxEU elemzése.
2017. szeptember 20. 9:00
Tényleg keveset költ a Kormány az oktatásra? Az uniós statisztikák szerint 2013 és 2016 között közel egy százalékponttal növekedett a finanszírozás mértéke, amellyel hazánk már 2015-ben is többet költött oktatásra, mint az EU-országok átlaga. A pedagógusbérek ennek köszönhetően az elmúlt öt évben szintén jelentősen növekedtek, de a béremeléseket folytatni kell.

összesen: 41 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó