nemi erőszak

2016. november 19. 15:35
A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében. A terveik szerint az első alkalommal ez önkéntesen választható opció lenne, a visszaesőknél azonban kötelezővé tennék.
2016. november 6. 9:39
Az élethelyzet valós felmérésének képességét nem kellene elvitatni senkitől. Az abortuszról többnyire férfi politikusok vitáznak.
2016. október 1. 21:49
Hollandiában a kéretlen csók is, Máltán néha a lányrablás sem minősül erőszaknak... Így értelmezik az egyes országok a nemi erőszakot.
2016. július 12. 13:45
Ha ennyi eszük volt, hogy bementek oda, és még itókákat is elfogadtak – gondolom közben ott nyeherésztek, vihorásztak, meg már a lájkvadász szelfiken agyaltak, akkor lehet számolni a következményekkel.
2016. július 7. 19:43
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki egy iraki és egy algériai férfira csütörtökön Kölnben a szilveszteri szexuális zaklatásokkal kapcsolatban. Ezek az első elmarasztaló ítéletek, amelyeket szexuális bűncselekmény miatt hozott a német nagyváros bírósága a nők ellen tömegesen elkövetett támadások nyomán.
Felismerés
2016. június 23. 15:09
Az adatvédelmi hatóság hárommillió forintra bírságolta meg a fővárosi levéltárat, amiért kiadta a sajtónak a Kiss László úszókapitány nemi erőszakkal kapcsolatos ügyében hozott, egykori ítéletet – írja az Origo.
2016. május 30. 20:24
A hesseni Darmstadtban a hétvégén 18 esetet jelentettek a rendőrségnél, amikor javarészt dél-ázsiai kinézetű menedékkérők fiatalkorú nőket molesztáltak egy utcabál során. Egy helyi CDU-s politikus hazaküldené Pakisztánba a tetteseket.
2016. május 19. 19:18
Nem tudta egyértelműen azonosítani a szilveszter éjszakáján szexuális kényszerítéssel vádolt 30 éves afgán férfit két tanú, így bizonyíték hiányában felmentette őt a hamburgi városi bíróság. Kártérítést is ítéltek számára, amiért négy hónapig előzetes letartóztatásban tartották.
2016. május 9. 19:46
A nemi erőszak az arab férfiak részéről nem csupán az európai nők szexuális kisugárzásának szól, hanem az európai férfiak becsületének sárba tiprásáról is. Ahogy az Kölnben is történt.
2016. május 9. 12:42
A Klubrádió beszünteti a kétezres években készült Aczélsodrony című sorozat további ismétlését. Aczél Endre visszatérően olyan nyilatkozatokat tett a Kiss László ügyben, amelyek teljes mértékben ellentétesek a Klubrádió értékrendjével.
Köln
2016. május 6. 16:48
Ítélet született a kölni erőszakkal kapcsolatos első perben: a bíró bizonyíték hiánya miatt felmentette a szexuális kényszerítés és rablás vádja alól a megvádolt algériai férfit, ugyanakkor lopás miatt őt és testvérét is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíró szerint meg kell mutatni, hogy nem lehet egyszerre menedéket kérni és bűnözni Németországban.
2016. április 13. 18:21
Amikor azt gondolhattuk, hogy ugyan megnyugvás nélkül, de túl vagyunk az ügyön, akkor egészen bizarr koalíció jött lére. Bayer Zsolt – Friderikusz Sándor. És a sajtóhiénák.
2016. április 11. 7:28
Nem rendel többé cikket Aczél Endrétől a Népszabadság, miután a lap régi munkatársa szexista kommenteket tett közzé a Facebookon. Jogszerűen járt el a Népszabadság, vagy a szólásszabadság sárba tiprásával, vélemény alapú diszkriminációval állunk szemben?
2016. április 9. 16:11
Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője megerősítette a 444 értesülését, miszerint nem rendel több írást Aczél Endre külpolitikai újságírótól, aki a Facebookon hozzászólásokban vette védelmébe Kiss Lászlót, mondván, a megerőszakolt lány szeretett kefélni.
2016. január 15. 16:29
Kedves Péter, valahol a 82. és 114. cikk megírása és leadása között szemet szúrhatott volna, hogy mekkora egy hazug, komplexusos társaság közli a gondolataidat, de ez nem okozott problémát.
2016. január 15. 9:01
A magyar sajtót a kölni szörnyű események kapcsán bejárta egy csúnya kacsa, miszerint a német sajtó elhallgatta volna az eseményeket. Ez azonban – ne hallgassuk el – otromba hazugság.
2016. január 13. 13:07
Javaslatunk szerint, a migránsok szállásai környékén, a hadtörténet során oly jól bevált tábori bordélyházak hálózatát kéne létrehozni.
2016. január 6. 10:15
A hírérték eléggé nyilvánvaló volt. Mulasztást követtünk el azzal, hogy a 19 órai Heute-adásban a történtekről még csak említést sem tettünk.
2015. június 30. 12:45
A tavalyi nemi erőszak után idén nem lesz gólyatábor az ELTE jogi karán. Hack Péter szerint az ELTE jól kezelte az ügyet.
2015. április 29. 14:16
Nem elég a műsor készítőit hibáztatni, a valóságshow műfaja maga lényegileg erkölcstelen.
2015. április 28. 10:17
Nagyon úgy tűnik, hogy a tévé szerkesztői szinte egyáltalán nem látták a történteket különlegesnek. A napi összefoglalóba belefért, de amúgy semmi különös.
2015. április 27. 18:07
A TV2 közleményben ismerte el, hogy a nem rég adásba került jelenetben az „egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe hozta”, ezért vizsgálatot indítanak az eset tisztázására – írja a 444.
2015. április 27. 13:42
Jelenleg a TV2 egy ország előtt azt mondja, hogy az teljesen rendben van, ha egy férfi negyven percig bizonyíthatóan zaklat egy nőt, aki másnap sírva meséli el a történteket.
2015. április 26. 18:15
Teljesen abszurd az egész: a TV2 bemutat egy videót, amely alapján nyilvánvaló az erőszak, majd mindezek után Nórával cáfoltatja meg az egészet. Ismétlem: a szereplők őt kérik számon, hogy mi is történt, nem pedig a férfit.
2015. február 26. 11:04
Csak a korhatár-besorolás miatt marasztalta el a méditanács a Hír TV-t a Maksa-üggyel kapcsolatban, de a testület szerint nem sérült az emberi méltóság azzal, hogy Maksa Zoltán a nemi erőszakkal viccelt a csatorna szilveszteri műsorában.
2015. január 22. 15:44
A Class FM reggeli műsorának szeptemberi adása után a Hír TV-n szilveszterkor bemutatott Maksa-híradó is viccelődött a gólyatábori nemi erőszakok ügyével kapcsolatban. A nézői panaszokat követően ez esetben is eljárást kezdeményezett az NMHH Médiatanácsa.
2014. november 27. 8:48
Az ELTE gólyatáborban elkövetett nemi erőszakon viccelődtek, azt elbagatellizálták a Class FM műsorvezetői, ezért a médiahatóság ötszázezer forintos bírságot szabott ki a rádióra.
2014. szeptember 8. 7:34
A nemi erőszak ellen tüntettek a Class FM épülete előtt. A rádió programigazgatója elmondta: egy hónapon keresztül foglalkoznak a témával a műsoraikban.
2014. szeptember 7. 13:26
Nem értem, miért most, miért csak most, és éppen most történik meg mindez?
2014. szeptember 4. 16:48
Az Országgyűlés elé terjesztjük a nőszervezetek által javasolt törvényjavaslatot és ebben a szellemben veszünk részt „A nemi erőszak nem vicces!” című tüntetésen.
2014. szeptember 4. 15:56
Vak komondoros-politikusok, erőszakon heherészők, családon belül lelki terrort alkalmazók közegében a nőknek nincs hova hátrálniuk.
2014. szeptember 4. 14:14
A budapesti KDNP-sek arra kérik a rádió vezetőit, hogy rövid úton intézkedjenek és köszönjék meg a három műsorvezető eddigi munkásságát.
2014. szeptember 1. 20:56
A szexuális erőszakból akkor sem kellene viccet csinálni, ha nem lenne épp aktualitása, ha nem lenne áldozata, ráadásul gyaníthatóan ez most egy konkrét fiatal nőt sért.
2013. szeptember 15. 21:03
Keressünk jelzőt Hajdú Péterre!
2013. február 22. 7:50
Németországban a katolikus egyházi fenntartású egészségügyi intézmények orvosai felírhatnak úgynevezett esemény utáni tablettát megerőszakolt nőknek, amennyiben a szer kizárólag fogamzásgátló hatást fejt ki, és nem szakítja meg az esetleges terhességet – döntött a csütörtökön véget ért tanácskozásán a német katolikus püspöki konferencia.
2013. február 19. 6:11
Elfogadható megoldás lehet megerőszakolt nők esetében az úgynevezett esemény utáni fogamzásgátló tabletta alkalmazása - jelezte hétfőn a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
2013. január 21. 7:43
Németországban két katolikus egyházi kórházban is megtagadták egy megerőszakolt nő ellátását, a hivatalos álláspont szerint tévedésből, a Der Spiegel vasárnapi összeállítása szerint azonban a Kölnben történt eset nem véletlen, és azt mutatja, hogy az egyház távolodik a társadalomtól.
2012. november 3. 14:38
Gyógyító közösségekké tudunk válni, bárkinek, még az erőszakot szenvedett nők számára is? Nem felejtjük el, mit tenne Jézus ebben a helyzetben azzal, aki ilyen sebet hordoz? Ugye nem?!
2012. augusztus 21. 14:10
A svéd szexvád mellett egyre inkább érik az amerikai elhatározás is, hogy az Assange-zsal kapcsolatos eljárást jogi útra tereljék.
2012. július 17. 14:26
Közel húsz férfi molesztált egy 16 éves lányt Indiában, miközben egy operatőr és egy riporter a teljes eseményről tudósított. A lánynak sem az újságírók, sem a járókelők nem segítettek. A YouTube-ra is felkerült felvételek világszerte felháborodást váltottak ki.

összesen: 40 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó