kórház

2019. november 28. 19:42
A kórházakat „Gyurcsányék adósították el” – így reagált a Fidesz szerdán az MTI-nek Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusának nyilatkozatára.
Pályaválasztás elé
2018. december 29. 10:23
Az egészségügy nehezített körülményei ellenére sok ápolóról elmondható, hogy az orvosok szakmai társaként és a betegek segítőjeként szívvel-lélekkel, valódi elhivatottsággal és tenni akarással végzik a munkájukat. Hogyan képesek erre? Miből nyerik az erőt? Milyen tulajdonságok segítik őket? Cikkünkben az ápolói hivatás nehézségeiről és szépségeiről olvashattok. Pályaválasztás előtt állóknak kötelező!
2017. április 6. 17:49
Ti tudtátok, hogy van olyan kórház, ahol a koraszülött babákat a kezükben viszik le a szülészetről az egy emelettel lejjebb lévő koraszülött osztályra, mert nincs mobil inkubátor?
2017. március 22. 18:44
A víz olyan közeg, mely visszavisz minket abba a korba, mikor még édesanyánk méhének „magzatvíz tengerében” lebegtünk, a békés és szeretetteli védelem állapotába. Körbesimogatja a testünket, a bőrben található milliónyi mechanoreceptor gyengéd ingerlése által, oldja a testben, lélekben felhalmozott feszültségeket. A vízben könnyebben mozog a testünk, testünk súlya csupán 4%-a a szárazföldön mért súlynak, hullámok közt ellazulva a test és lélek felszabadul.
2017. március 22. 15:23
Lengyelországban is bajt okoz a gyerekeket öngyilkosság elkövetésére ösztönző, Kék bálna néven futó internetes játék, az ügyészség jelenleg négy önmegcsonkítás esetében folytat nyomozást.
2017. március 21. 21:24
A Bohócdoktor 2017. alkotói pályázatra 1.800 kórházi élményt, átélt vagy elgondolt bohócdoktor találkozást rajzoltak gyerekek és felnőttek. Az alkotói pályázat felhívására a vártnál sokkal több bohócdoktoros alkotás érkezett be.
2017. március 13. 15:44
Drámaian megugrott az alvászavarral küzdő gyermekek aránya az elmúlt években az orvosok szerint, márpedig ez komoly hatással van fizikai és mentális egészségükre egyaránt.
2017. január 22. 15:12
Az influenzajárvány miatt az országban több mint ötven egészségügyi és ápolási intézményben rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat.
Star Wars
2016. december 24. 6:41
Egy Londonból Los Angelesbe tartó repülőgépen kapott szívrohamot Carrie Fisher színésznő: kórházba szállították, az állapota stabil. A Star Wars-franchise-ban Leia hercegnőt alakító Fisher a memoárjával turnézik, ezért járt egyébként Londonban.
2016. december 20. 14:11
A szegedi taxis, Berenszki Zoltán szenteste másokon segítve szeretné a kisgyermekeket a klinikáról a családjukhoz fuvarozni, hogy együtt tölthessék a karácsonyi estét.
2016. november 2. 12:54
Egészséges, egészen pici gyerekeknek énekelni hatalmas öröm, de mi a helyzet a koraszülött babákkal, akik adott esetben éppen az életükért küzdenek? Rájuk milyen hatással van az élő zene és az éneklés, az édesanyjuk hangja? Hazay Tímea, zeneterapeutával (és a világ legpozitívabb emberével) beszélgettünk a muzsika erejéről, anyákról, apákról és babákról.
2016. október 25. 10:12
Egy karitatív összefogás eredményeként kreatív eszközökkel a gyógyítás közegét alapjaiban megváltoztató projekt indul a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ gyermekosztályain: madárcsicsergésre ébrednek, tündérekkel fekszenek a kis betegek a kórházi gyerekosztályon.
domonyvölgyi Lázár Lovasbirtok
2016. október 11. 15:06
Tartós kórházi kezelésre szoruló gyermekek kívánságait teljesítette a Ments Életet Alapítvány és a felajánlók.
2016. október 5. 12:56
Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai alapján a három nagy fertőzéstípus összesített esetszáma 2015-re öt százalékkal csökkent a 2014-es adatokhoz képest – számol be a család.hu.
Egészségügy a közeljövőben
2016. február 15. 11:00
Három ausztrál kutató szerint a nem túl távoli jövő kórházaiban robotok és intelligens programok helyettesíthetik az orvosokat. Az átalakulás már megkezdődött, a realistábbak viszont inkább a mainál nagyságrendekkel hatékonyabb ember-gép együttműködést képzelnek el.
2016. február 12. 8:23
Tíz nap sem kellett, és elültek a hullámai annak a hírnek, mely szerint a kórházi ellátásra szorulók több mint fele olyan helyre kerül, ahol a gyógyításához nincsenek meg az előírt feltételek.
2015. december 14. 13:29
A brüsszeli Doctena startup az egészségügy Airbnb-je, orvost kereshetünk és szakrendelésekre foglalhatunk vele időt akár három kattintással ígérik a fejlesztői. A platform sikeres, de a megoldásra már amerikai startupperek is rávetültek, 2016-ban pedig mindenki ebben látja a siker zálogát.
2015. december 2. 11:39
Miközben dúl a háború a magyar egészségügyben (tüntetnek a nővérek és más egészségügyi „középkáderek” a jobb megélhetésért), a világ másik felén egyre-másra jönnek ki az okos eszközök és intelligens megoldások. A legújabb trend a robotika és a tele-diagnosztika. Magyarországon már ingyenesen letölthető a Mobil Egészségnapló és Tájékoztató Alkalmazás, rövidebb nevén MENTA. A naplózott táplálkozás-, mozgás- és más egészségügyi adatokat már a háziorvosnak is elküldhetjük online.
2015. július 31. 11:40
A Story főszerkesztője üzent: kapok egy wellness-hétvégét, ha leveszem a mosolygós képeket, mert rontja az eladási példányszámot, ha itthon vagyok és jól, amikor szerintük kórházban és rosszul...
Bevándorló blues
2015. június 10. 14:20
Egy-két kretén magyart szívesen lecserélne néhány jöttment jófejre Kiss Tibi. A Quimby frontembere a Mandinernek elárulja: „bevándorló” filmes művésszel dolgozik együtt, magát pedig viking származásúnak tartja. „Szoptatós anyák alszanak a kórház kövén a gyerekük mellett, a rendőrök meg közben plakátokat őriznek. Vajon lesz-e majd az a langyos eső, amely lemossa arcunkról a szégyent?” – teszi fel a kérdést az énekes-gitáros, akivel a Quimby sorsfordulóiról és a Most múlik pontosan utóéletéről is beszélgettünk. Interjúnk.
2015. május 6. 19:30
Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban címmel nyílik kiállítás a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény szervezésében Veszprémben, 2015. május 6-tól.
2014. július 2. 19:42
A katonai kórházak és a tábori lelkészek az első világháború alatti tevékenységével, világával foglalkozik a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményhez tartozó piarista templom új kiállítása, amely július 28-án nyílik meg.
2013. március 20. 12:09
Csaknem negyedmilliárd forint értékű, a rehabilitációs területet érintő fejlesztés kezdődik a keszthelyi kórházban, a nyugat-dunántúli egészségügyi intézményekkel közös projekt keretében.
2013. február 15. 11:04
Két pályázatnak köszönhetően négyszázötvenmillió forintból korszerűsítették a balatonfüredi szívkórház energetikai rendszerét. A beruházást csütörtökön adták át.
2012. július 25. 10:50
A vizsgálatok eredménye szerint humán calicivírus okozta a megbetegedéseket múlt szombaton abban a balatonakali táborban, ahonnan tizenöt gyereket kellett kórházba vinni.
2012. július 22. 15:05
Egy balatonakali táborból szombaton tizenöt gyereket vittek kórházba hányás és hasi panaszok miatt. A vizsgálatok szerint a megbetegedés forrása nem a tábori konyhából származott.
2012. április 4. 13:58
A Kútvölgyi Klinika pszichiátriai osztályán kezelik Eperjes Károlyt, aki barátai szerint túlhajtotta magát – tudta meg a Blikk.

összesen: 27 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó