kenyér

2019. november 17. 23:22
Novembertől már több mint kétezer üzletet látnak el okos élelmiszerekkel a franchise-rendszerben működő hazai sütőipari vállalkozások –  jelezte a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
2017. január 5. 13:40
A brit gyerekek túlságosan sok cukrot fogyasztanak reggelire, a napi ajánlott mennyiség csaknem felét megeszik még azelőtt, hogy beérnének az iskolába – figyelmeztetett az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England), hangsúlyozva, hogy a cukros gabonapelyhek, gyümölcsitalok és kenyérre kenhető krémek mind károsak az egészségre.
2013. augusztus 21. 21:36
Szinte sehol sincs már úgy augusztus 20-i önkormányzati rendezvény, hogy arra ne hívnának papot/lelkészt, hogy áldja meg az új kenyeret.
2012. július 5. 11:03
Szombaton és vasárnap lesz X. Országos Pékfesztivál a komáromi Monostori Erődben, melyet Magyar Pékek Fejedelmi Rendje rendez.
2012. április 28. 4:09
Az elsőnél a pince már megvan. A második azt mondta, hogy legkésőbb, ha nyugdíjas lesz, a harmadik típus pedig bevallotta, hogy voltak ilyen álmai, gondolatai, sőt, vannak is, de az emóciót a ráció felülírta. Interjú.