ITM

2020. október 29. 18:58
Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a 70 százalékot – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.
2020. október 28. 18:25
Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától, ez a program is segíti a koronavírus-járvány miatt pályamódosításra, újrakezdésre kényszerült álláskeresőket, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. október 28. 16:18
Megkezdődtek a jövő évi minimálbérrel, garantált bérminimummal és bérajánlással kapcsolatos egyeztetések a kormányzat érdemi közreműködésével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) monitoring bizottsági ülésén szerdán – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
2020. október 27. 15:29
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma, az elmúlt napokban 300 ezer közelébe esett vissza a számuk, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. október 27. 15:18
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a tárca törvénymódosítási javaslatát ismertetve kedden Budapesten.
2020. október 27. 11:38
Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy Program indul, abban a magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező pénzügyi intézmények, hitelintézetek, biztosítók szerezhetnek minősítést, jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2020. október 20. 16:41
Már vállalatok is segítik a pályaorientációban a Tanítsunk Magyarországért programban részt vevő diákokat, akiknek egy nyírkarászi csoportja szervezett látogatásra érkezett kedden a Michelin Hungária Kft. nyíregyházi gyárába.
2020. október 20. 15:50
Összesen mintegy 6 milliárd forinttal támogatja a kormány több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzését a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben, mostanra már több mint 1600 pályázat rendelkezik támogatói okirattal csaknem kétezer jármű megvásárlásához – közölte Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden a tárca tájékoztatása szerint.
2020. október 19. 18:27
Egy dologban szinte minden cégvezető egyetért: a gazdaságnak működnie kell, amit a kormány a működési alapfeltételek biztosításával kell, hogy támogasson. Védekezési praktikákról és a kisvállalkozásokra áthárított kockázatokról is szó esett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Makronóm gazdasági portál konferenciáján, ahol hazai vállalkozások mondták el tapasztalataikat a céges egészségügyi védekezés nagykönyvéről, a Vállalati Fehér Könyvről és ismertették a munkavállalók egészségét védő eddigi intézkedéseiket.
2020. október 19. 14:35
Az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk, jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2020. október 19. 13:47
A technológiai környezet változásaihoz igazodó, gyors alkalmazkodás a fejlődés kulcsa, mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn az Ipar Napjai szakkiállítás megnyitójához küldött videoüzenetében.
2020. október 19. 13:30
A Mesterséges Intelligencia (MI) stratégia egyik kiemelt célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenysége 2030-ig mintegy 26 százalékkal nőjön az MI technológiáknak köszönhetően; az alkalmazások használatának széles körű ösztönzése érdekében megalakul az MI Innovációs Központ, a Nemzeti MI Lab pedig a kutatói munkában kap szerepet, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. október 16. 14:58
Eredményes az elektromos taxik beszerzését szolgáló pályázat, mintegy 280 új gépjármű megvásárlását támogatja a kormány csaknem 2,3 milliárd forintból – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2020. október 16. 14:48
Augusztusban ismét nőtt az építőipar teljesítménye, jelentős a javulás az előző három hónaphoz képest - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
2020. október 15. 22:35
A foglalkoztatás mértéke augusztusra elérte a tavalyi szintet: több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. október 15. 22:34
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) összesen több mint 12 milliárd forint forrásigénnyel indított programot az alacsony iskolai végzettségű és a fiatal álláskeresők iránti munkaerő-piaci kereslet élénkítése érdekében. A Vállalkozások munkaerő támogatása program mintegy 25 ezer álláskeresőt juttathat munkalehetőséghez. A támogatást gyorsan és egyszerűen, elektronikus úton, egyetlen oldalnyi kérelem kitöltésével vehetik igénybe a munkaadók, hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a minisztérium.
2020. október 15. 22:20
Társadalmi egyeztetés kezdődött a divat- és designipari vállalkozásokat támogató, 10 milliárd forint keretösszegű pályázatról, az előminősítésre a jelentkezők november 16-tól regisztrálhatnak, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. október 15. 14:36
A klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként megvalósuló Zöld busz programban tíz piaci szereplő nyert minősített partner címet, és kapott jogosultságot a zöld busz demonstrációs mintaprojektben való részvételre – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. október 15. 14:35
Társadalmi egyeztetés kezdődött a divat- és designipari vállalkozásokat támogató, 10 milliárd forint keretösszegű pályázatról, az előminősítésre a jelentkezők november 16-tól regisztrálhatnak – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. október 15. 14:19
Magyar-török kutatás-fejlesztési pályázat indul októberben. „A közeljövőben megjelenő felhívás kétoldalú innovatív projektek elindítását ösztönzi, kiemelt témája lesz egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a robotika is” – jelentette be csütörtökön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2020. október 15. 13:32
A foglalkoztatás mértéke augusztusra elérte a tavalyi szintet: több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. október 14. 10:25
A Tanítsunk Magyarországért program abban segít a fiataloknak, hogy élményeket szerezve fedezzék fel és bontakoztathassák ki tehetségüket – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vasmegyeren.
2020. október 14. 10:23
Csökkent az egy főre jutó hulladék mennyisége Magyarországon, de az illegálisan kitett szemét továbbra is problémát jelent – mondta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.
2020. október 9. 10:06
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetésével március óta zajlanak az egészségügyi védekezés hatékonyságának növelését szolgáló kutatás-fejlesztési programok. A kormány megbízásából és finanszírozásával megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően már kétféle, a nemzetközi gyakorlatban bevált gyógyszer vethető be a magyar betegek kezelésére. Megkezdődött a remdesivir hazai gyártása, és már üzemi léptékben készül a hazánkban előállított favipiravir is, közölte pénteken a minisztérium.
2020. október 7. 14:10
A kormány munkaalapú gazdaságot és társadalmat épít, a vírusválság is megerősítette abban a céljában, hogy minél több embernek legyen munkája Magyarországon, mondta Bodó Sándor államtitkár a Vissza a pályára elnevezésű, 2020. október 8-án zajló online álláskereső börze apropóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint.
2020. október 6. 19:52
Több mint száz résztvevő online jelenlétében rendezték meg a III. Kreatívipari Kerekasztalt, amelynek témáját az elkészült Kreatívipari stratégia 2020-2030 szolgáltatta, tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t közleményben kedden.
2020. október 5. 16:03
Elkezdődött a társadalmi egyeztetés a hátrányos helyzetű településeken működő kis- és mikrovállalkozások fejlesztési támogatásáról, jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Budapesten.
2020. október 2. 13:37
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) célja, hogy Magyarország 2030-ra a jelentős innovátorok közé tartozzon, csatlakozva az európai országok első harmadához, jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. október 1. 19:26
A Magyar Innovációs Szövetség idén 30. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával csütörtökön Budapesten.
2020. szeptember 24. 17:44
Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, a Duna-parti városban.
2020. szeptember 22. 14:06
A kormány álláspontja az, hogy a koronavírus-járvány második hullámában Magyarországnak és így a Tanítsunk Magyarországért elnevezésű mentorprogramnak is működnie kell – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. szeptember 22. 12:17
Összesen 7,6 milliárd forint értékben 37 vállalkozás nyert támogatást a Magyar multi programban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar multi program oklevél átadó ünnepségén, Budapesten.
2020. szeptember 21. 10:27
Az ötödik alkalommal meghirdetett Az év felelős foglalkoztatója pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében. Az idei kiírásra szeptember végéig lehet jelentkezni, közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. szeptember 18. 13:56
A kormány a koronavírus-válság hatásainak enyhítését célzó Gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett bértámogatásokkal összesen már 280 ezer munkavállalón segített. A 2020. augusztus 31-én lezárult pályázatok feldolgozása és elbírálásuk a befejező szakaszához érkezett az augusztus legvégén beadott pályázatok esetén is – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. szeptember 17. 13:49
A megváltozott világgazdasági környezetben fontos fenntartani a magyar vállalkozások beruházási kedvét – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a kamarával közösen szervezett országos roadshow zárósajtótájékoztatóján, Budapesten.
2020. szeptember 17. 13:48
A magyar kormány azt szeretné, hogy a 2021-27-es európai uniós tervezési ciklusban legyenek olyan tömegpályázatok, amelyek a magyar kkv-k széles köréhez elérnek - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron.
2020. szeptember 16. 10:21
Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden, Dunakeszin.
2020. szeptember 10. 16:38
Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes anyák. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt egy évben már több mint kétezren éltek. A rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munkába – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. szeptember 9. 22:12
Ötven milliárd eurónyi forrás áll Magyarország rendelkezésére a 2021-2027 közötti európai uniós költségvetési időszakban, ennek jelentős részét gazdaságfejlesztésre és innovációra, a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelésére fordítják – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.
2020. szeptember 9. 17:16
A körforgásos gazdaságra áttérés kiemelt feladat, nemzetgazdasági szinten komoly kihívás – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Portfólió online konferenciáján szerdán.
2020. szeptember 9. 17:09
Három évre szóló stratégiai megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Brain Bar jövőfesztivál szervezőivel szerdán Budapesten, ennek értelmében a tárca lesz a fesztivál innovációs házigazdája.
2020. szeptember 8. 21:40
Az OECD éves oktatási jelentése szerint Magyarországon nemzetközi összevetésben is kimagasló szerepet tölt be a munkahelyen végzett gyakorlati képzés, jók a szakképzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei, és folyamatosan emelkednek az oktatói bérek, ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2020. szeptember 8. 21:31
A koronavírus-járvány okozta válság ellenére a magyar gazdaság középtávú kilátása már bővülést jelez, jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden, a kkv-k számára szervezett országos konzultáció-sorozat egri állomásán.
2020. szeptember 8. 18:19
Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.
2020. szeptember 7. 15:50
Magyarország fenn tudja tartani  gazdasági aktivitását, és ezt segíti egyebek közt a nemrégiben megjelent vállalati fehér könyv, és az üzleti célú be- és kiutazások gördülékenyebbé tétele, hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. szeptember 7. 10:14
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek.
2020. szeptember 7. 10:08
Már több mint 320 ezren töltötték ki a Magyar adatszolgáltató kérdőívet (Maszk), amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják előre jelezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) járványmatematikai kutatói, tájékoztatta az ITM vasárnap az MTI-t.
2020. szeptember 7. 9:38
A fogyasztóvédelem az elmúlt hónapokban összesen 340 próbahívással ellenőrizte a telefonos ügyfélszolgálatok működtetésére köteles szolgáltatókat, a hívások közel negyedénél tapasztaltak kisebb-nagyobb hiányosságot az előírások betartásában, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. szeptember 3. 14:19
A Portfolio Járműipari 2020 online konferenciáján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára előadásában arról számolt be, hogy meglepetést várnak az augusztusi ipari termelési statisztikák kapcsán, amit a megugró júliusi megrendelésállománytól és a hagyományos augusztusi járműipari leállás elmaradásától várnak – írja a Portfolio.
2020. szeptember 3. 13:44
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésében, a kockázatok csökkentésében segíti a hazai vállalkozásokat új, online elérhető kiadványával, a Vállalati fehér könyvvel, jelentette be csütörtöki közleményében a minisztérium. A cégek hasznos gyakorlati tanácsokat és szempontokat kapnak ahhoz, hogyan tegyék járványállóvá a napi működést.
2020. szeptember 2. 17:38
Mintegy egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást eddig a koronavírus-járvány alatt, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. szeptember 2. 17:36
A Tanítsunk Magyarországért-programhoz  csatlakozásról írt alá megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a kecskeméti Neumann János Egyetem szerdán Budapesten.
2020. szeptember 1. 21:46
A kormány a munkahelyvédelmi, a kutatás-fejlesztési és a munkahelyteremtő bértámogatással együttesen 270 ezer embernek nyújtott segítséget, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Azok a munkaadók, akik pályázatukat augusztus 31-én adták be, még december végéig, január elejéig részesülnek ebben a támogatási formában, miközben már most is Magyarország az egyik legalacsonyabb munkanélküliségi rátával bíró ország az unióban.
2020. augusztus 28. 9:51
Több mint 50 milliárd eurónyi forrás áll Magyarország rendelkezésére a 2021-2027 közötti európai uniós költségvetési időszakban, ennek 30 százalékát gazdaságfejlesztésre és innovációra, a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelésére fordítják – közölte az MTI-vel csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Kkv-roadshow szombathelyi állomásán.
2020. augusztus 26. 16:27
Az érték alapú hulladékgazdálkodás a körforgásos gazdaság alapja, ezért kiemelt cél a hulladék mennyiségének csökkentése és a lehető legmagasabb arányú újrahasznosítás, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán egy online szakmai konferencián.
2020. augusztus 25. 21:44
A 2020-2025-ös időszakra vonatkozó Nemzeti fenntartható építésgazdasági stratégia várhatóan október elejéig kerül a kormány elé, abban az ágazati szereplők igényeire reagálva nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a képzett munkaerő biztosítására, a kiszámítható állami iparpolitikai támogatási rendszer kialakítására, az építőipari cégek technológiai fejlesztésére, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára online konferencián kedden Budapesten.
2020. augusztus 25. 15:07
A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés. Az összesen 32 milliárd forintos ráfordítás a hazai közösségi közlekedés gerincét adó vasút infrastruktúrájának, szolgáltatásainak korszerűsítése, versenyképességének növelése mellett a magyar gazdaság élénkítéséhez is hozzájárul, közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. augusztus 25. 14:51
A digitalizáció, a hidrogéntechnológia és a körforgásos gazdaság volt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Thomas Schmidt szász tartományi regionális fejlesztésért felelős miniszter találkozójának fő témája kedden Budapesten. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a kis- és középvállalkozói és a felsőoktatási együttműködésben, az elektromobilitás fejlesztésében is érdemes elmélyíteni, tudatta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. augusztus 25. 10:07
Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2020. augusztus 18. 9:45
A 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 27 tudományos intézmény – felsőoktatási intézmények és állami kutatóintézetek – 92 tématerületi kutatása kap támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 43,9 milliárd forint értékben – jelentette be Schanda Tamás kedden.
2020. augusztus 17. 14:34
A gazdaságvédelmi akcióterv rövid távon eredményes volt, hiszen kilenc hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, a foglalkoztatottak száma pedig júniusban elérte a januári értéket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstartégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2020. augusztus 17. 11:12
Szükség van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavasszal leálló gazdaság újból magasabb fokozatba kapcsoljon, ehhez pedig meg kell erősíteni a magyar tulajdonú vállalkozásokat, ezáltal Magyarország megerősödve kerülhet ki a vírus okozta válságból – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben.
2020. augusztus 16. 21:24
A bajor tulajdonú Sano – Modern Takarmányozás Kft. megvásárolja a komáromi Solum Mezőgazdasági Zrt.-t és 12 milliárd forintos beruházással a világ egyik legkorszerűbb sertés- és szarvasmarhatelepét alakítja ki – jelentette be pénteken György László Komáromban.
2020. augusztus 6. 11:21
A magyar kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó, nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása. A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld nemzeti bajnokok konstrukció esetén az előminősítésre jelentkezés határidejét a vállalkozói visszajelzések alapján a tervezetthez képest meghosszabbítják, így arra 2020. augusztus 14-ig van lehetőség, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. július 30. 15:59
Szeptemberben 35 milliárd forint értékben pályázati felhívást tesz közzé a szaktárca a hazai egészségipari gyártók fejlesztése érdekében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. július 28. 16:57
Meghaladhatja a várakozásokat, és az uniós átlagot a magyar gazdaság idei teljesítménye – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára.
2020. július 27. 11:08
A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze, jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Veszprém Megyei Napló pénteki számában megjelent interjúban.
2020. július 21. 13:32
A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.
2020. július 21. 12:05
Ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma a munkahelyteremtő bértámogatási program eredményeképpen, amely csaknem 38 900 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a Gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladását ismertetve.
2020. július 19. 21:18
A magyar gazdaság állapota a koronavírus-járvány által okozott világgazdasági sokk közepette is reményre ad okot, az idei gazdasági visszaesés kisebb lehet az európainál, a költségvetési hiányunk és az államadósságunk is kedvezőbben alakulhat. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kormány gazdaságstratégiai döntései mögött meghúzódó szempontokat veszi sorra 10 pontban.
2020. július 16. 21:25
A vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatai alapján – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. július 9. 12:05
Somogy megyében 341 vállalkozás nyert el 630 millió forintnyi munkahelyvédelmi támogatást, amivel 3850 ember munkahelyét sikerült megmenteni – mondta Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Kaffka Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásakor szerdán Kaposváron.
2020. július 8. 14:57
November 4-6. között rendezik meg a Millenáris Parkban immár hatodik alkalommal Közép- és Kelet-Európa egyik legjelentősebb környezetipari eseményét, az Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Szakkiállítást, amelyen vendégországként a Holland Királyság képviselteti magát – közölte a rendezvényt szervező Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője, Hankó Gergely kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2020. július 7. 13:02
A hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I)rendszer megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni, sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, egyebek közt négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Fokozatváltás 2.0 – Újraindítás címmel tartott online konferencia megnyitóján.
2020. július 7. 12:25
Augusztus végéig közel négyezer vállalkozás kaphatja meg a számára megítélt támogatását a Gazdaságvédelmi akcióterv vállalkozások technológiai megújítását segítő két programjának pályázatán, vagyis a pályázat kiírásától számítva 3 hónapon belül megérkeznek a cégekhez egy összegben a megítélt források, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón.
2020. július 2. 18:05
Békés megyében 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán, ahol a Körös Autócentrumban átadta a bértámogatási okiratot.
2020. június 30. 13:07
A hazai úthálózat fejlesztése 3200 milliárd forintból valósul meg 2024-ig, ebből 1800 milliárd forint hazai költségvetési forrás – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken Rajkán, az M15-ös autóút autópályává történő bővítésének záró-sajtótájékoztatóján.
2020. június 30. 12:50
Kedvező folyamatok tapasztalhatók a munkaerőpiacon a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. június 25. 14:06
A magyar gazdaság sikeréhez szükséges, hogy legyen exportkereslet és versenyképes hazai kínálat – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a  Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában, az országos kkv-fórum nyitórendezvényén.
2020. június 23. 12:54
A veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése óta a június 15-ei héten csökkent először a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mindez munkaerőpiaci fordulatot jelez, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. június 23. 10:50
Bíznak a fellendülésben a gazdasági élet szereplői, a munkahelyvédelmi intézkedéseket a kihívással arányosnak tartják, és egyre kevesebben szorulnak állami segítségre – jelentette ki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
2020. június 16. 16:35
Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. június 16. 16:26
Jelentősen javult Magyarország teljesítménye a hálózati lefedettségben és az internethasználatban az Európai Bizottság jelentése alapján, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. június 2. 19:01
A pénteken megnyílt 50 milliárd forint keretösszegű magyar, high-tech és zöld pályázati kiírásra egy munkanap alatt 2015 vállalkozás több mint 53,7 milliárd forint támogatásra adott be igényt, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások jelentős része optimistán tekint a jövőbe – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón, miután a gazdasági szereplőkkel egyeztetett a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról.
2020. május 27. 12:01
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összesítése alapján 2010 óta a foglalkoztatottak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon. „A koronavírus-járvány hatásai ezen a területen is érezhetőek, így a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét. Az eddigi adatok alapján a különböző támogatásokkal már közel negyedmillió ember munkahelyét sikerült megőriznünk” – fogalmazott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdai közleményében.
2020. május 22. 14:45
A Denso Gyártó Magyarország Kft. 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány által nyújtott 310,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás, mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken, Székesfehérváron.
2020. május 20. 13:56
A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2020. május 15. 9:37
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön egyeztetést folyatott a legjelentősebb magyar kereskedelmi láncok vezetőivel, megköszönve a veszélyhelyzet idején is dolgozó munkatársak helytállását, közölte az ITM pénteken az MTI-vel.
2020. május 11. 19:34
A gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra május 11-én, jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.
2020. április 24. 11:50
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív ötletversenyt hirdet olyan megoldások megvalósítására, amelyek bármely területen segíthetik a jelenlegi egészségügyi, társadalmi helyzetben újonnan felmerülő problémák enyhítését, közölte az ITM.
2020. április 21. 10:19
Egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylésének módja és bővül a kedvezményezettek köre is. A támogatás már napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz, segítséget nyújtva ezzel azon vállalatoknak, amelyeknek szinte teljesen megszűnt a bevételük – árulta el hétfőn György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
2020. április 17. 18:32
A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése, a vállalkozások csütörtöktől pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
2020. április 14. 15:22
A kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, aki tud és képes dolgozni, ezért az eddig elért foglalkoztatási eredményeket minden eszközzel megvédjük, nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
2020. április 11. 11:48
György László államtitkár szerint a magyarok kemény munkával törtek ki a 2010 előtti segélyalapú gazdaság összeomlásából, és a jövőben sem lesznek versenyképesek azok az országok, amelyek a válsághelyzetben az inaktivitást finanszírozzák.
2020. április 8. 10:46
A kormány azt a filozófiát vallja, hogy minél több munkahelyet megvédjen és minél több embernek adjon munka vagy képzési lehetőséget – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Úgy vélte, azok a gazdaságok, ahol most hatalmas pénzeket költenek az inaktivitás – az otthonmaradás, a semmittevés – finanszírozására, nem lesznek versenyképesek a jövőben.
2020. április 7. 18:33
Ma 75 ezer nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon. A Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesítjük a nyelvvizsga kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Az akcióterv további részletei cikkünkben.
2020. április 7. 10:27
A kormány és a munkáltatói, munkavállalói érdekképviseletek közös célja, hogy legalább annyi munkahelyet teremtsünk, mint amennyit a járvány miatt elveszítünk – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) videókonferencia keretében megtartott ülésén.
2020. március 31. 13:00
Több mint 20 fejlesztéspolitikai intézkedés segíti a pályázatok megvalósítását a veszélyhelyzetben, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. március 11. 11:51
Ismét jelentkezhetnek a Magyar multi program (Mmp) előminősítési szakaszára a legfeljebb közepes méretű vállalkozások, a korábbiakhoz hasonló feltételek mellett – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen tartott pályázatismertető rendezvényen.
2020. március 11. 10:50
A jövőben Magyarország jelölheti ki az új egészségkutatási irányokat, miután a Massachusetts Institute of Technology (MTI) LinQ Catalyst programjában kiemelt státust kapott.
2020. március 10. 9:06
Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban, az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, az Európai Bizottság országjelentését értékelve.
2020. március 4. 14:00
A kormány kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztési stratégiájának talán legfontosabb zászlóshajója a Magyar multi program (Mmp), amelynek keretében 50 hazai kkv juthat csaknem 15 milliárd forint fejlesztési forráshoz az idén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára kedden Debrecenben.
2020. március 3. 12:33
A csomagolási rendszerekkel foglalkozó Adu Alba Kft. a magyar gazdaságstratégia jövőjét szimbolizálja, magyar családi tulajdonban van, high-tech technológiával termel és zöld is, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a társaság székesfehérvári üzemében.
2020. február 20. 10:00
Ha a magyar gazdaság száz éven át nőne folyamatosan, az ellenzéki közgazdászok számára a fenntarthatóság definíciója valószínűleg 101 év lenne.
2020. február 10. 18:23
Kormányzati fenntarthatósági fejlődési stratégiát készít az Innovációs és Technológiai Minisztérium – jelentette be a tárca államtitkára a Fenntartható Magyarország 2020 – A fenntarthatóság éve programsorozat ünnepélyes nyitórendezvényén a győri Széchenyi István Egyetemen hétfőn.
2020. január 29. 11:25
A kormány energia- és klímastratégiai döntéseit ismertette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a párizsi székhelyű Nemzetközi Energia Ügynökség villamosenergia-ellátásbiztonsággal foglalkozó konferenciáján elhangzott felszólalásában.
2020. január 11. 18:47
Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak és a magyar állami ösztöndíjas képzésben megállapított felvételi pontszám maximum 400 pont lesz, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.
2020. január 8. 10:39
Az előző év azonos időszakához képest 23 ezerrel több, mintegy 4,5 millió ember dolgozott Magyarországon a 2019. szeptember-novemberben, a vizsgált időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020. január 8. 10:23
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter évindító sajtótájékoztatóján.
2019. december 19. 23:01
A 21. század egyik legnagyobb kihívása a gazdaságban a technológia robbanásszerű változása, erre pedig csak innovációval lehet felelni – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerdán Szabadkán, ahol egy telekommunikációs cég fejlesztését adta át.
2019. december 17. 14:58
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá hétfőn Sanghajban. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában. A világ 40. legjobb egyeteme érkezhet Magyarországra.
2019. december 11. 12:20
Elkészült a Magyar Multi Programot (MMP) bemutató kötet, amely összefoglalja az egy évvel ezelőtt indult programban résztvevő 57 cég fejlődését számos elemzéssel, és a vállalati jó példák bemutatásával – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. december 9. 12:00
Amikor Kóka János akadémiai intézeteket akart megszüntetni, abból nem gyártottak demokráciavitát – mondja Gereben Balázs, aki szerint 2005 és 2010 között elapadt a tudomány finanszírozása és az ország az elmúlt évtizedekben nem költött annyit agykutatásra, mint manapság. Kollégája, Fekete Csaba elárulja, hogy az intézetrendszer átalakítása során  jöttek rá, hogy mekkora egyenlőtlenségek voltak az intézethálózatban. Interjúnkban kutatói életformáról, a kutatás és innováció kapcsolatáról, a tudomány szabadságának sajátos értelmezéséről és a tudományért  krokodilkönnyeket hullató médiaszereplőkről is beszélgetünk.
2019. december 6. 10:46
Csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz az Eszterházy Károly Egyetem – jelentették be szerdán Egerben.
2019. november 28. 19:49
Az európai kis- és középvállalkozások (kkv) támogatásáról és az Európai Unió külső versenyképességének erősítéséről tárgyalt György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Versenyképességi Tanács ülésén csütörtökön Brüsszelben.
2019. november 28. 19:24
Magyarország innovációs teljesítményének növelése érdekében hangsúlyos törekvés az egyetemekre épülő innovációs ökoszisztéma létrehozása – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, szerdán Budapesten a Területi Innovációs Platformokat (TIP) bemutató országos programsorozat záróeseményén.
2019. november 25. 12:41
A gazdasági eredmények a magyar utat igazolják, és ezzel az amerikaiak elismerését is kivívta Magyarország – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az MTI-nek, amerikai útjának tapasztalatait értékelve. Szerinte Magyarország teszi meg mindazt, amit a Nobel-díjasok a Nyugatnak javasolnak és nem szakmai, hanem ideológiai okok miatt támadták a magyar gazdaságpolitikát a nemzetközi intézmények.
2019. november 20. 8:19
Vetélytársból jó barátok – írta György László államtitkár Facebookján, miután az Egyesült Államokban találkozott Eric Garcettivel, minden idők legfiatalabban megválasztott helyi polgármesterével.
2019. november 8. 9:01
A magyar gazdaság fejlődő pályán halad, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt kilenc év alatt az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága lett. Ez részben a magyar járműipar teljesítményének is köszönhető, hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter levelében, amelyben a Thyssenkrupp-csoport 20 éves  magyarországi tevékenységét méltatta.
2019. november 7. 21:00
A gazdasági növekedés és a klímavédelem céljai nem ellentétesek, inkább erősítik egymást; nyertese lesz a gazdasági fejlődésnek, aki megoldásokat kínál a világ talán legsúlyosabb problémájára – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
2019. november 6. 12:19
A 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a stratégia bemutatóján, hozzátéve, hogy 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, de a kormány számos további eszközzel is igyekszik támogatni a magyar vállalatok fejlődését.
2019. november 6. 11:42
Bemutatták az ezer vállalat bevonásával készített magyar kkv-stratégiát kedden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta: képzésekkel, digitális fejlesztésekkel, adócsökkentésekkel segítik a kis- és középvállalkozások megerősítését, exportbevételük növekedését.
2019. október 29. 11:45
A készülő új Nemzeti Energia Stratégia egyik kiemelt fontosságú eleme a közlekedés zöldítése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára Fóton, egy új elektromos töltőállomás átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
2019. október 28. 17:28
Országszerte több mint 70 gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján, november 15-én – mondta a rendezvényt szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. október 18. 13:30
A nagy mennyiségű keletkező adat előnye, hogy segítségükkel képesek vagyunk előre jelezni a betegségek kialakulásának esélyét, még azelőtt észlelni akár a rák kialakulását, hogy azt az orvosok kimutatnák, vagy még éppen időben változtatni rossz szokásainkon a technológia segítségével – jelentette ki György László államtitkár kedden, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) budapesti konferenciáján.
2019. október 17. 22:00
A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint duplájára növelte kibocsátását és ez idő alatt 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma, mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
2019. szeptember 27. 10:00
Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
2019. szeptember 26. 10:52
A gazdasági egyensúly megteremtését követően annak megtartása a következő évek fontos feladata – mondta könyvének bemutatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
2019. szeptember 25. 18:24
Országszerte csaknem 160 szakaszon, megközelítőleg 500 kilométernyi út felújítása érhet véget idén, ezzel 2010 óta több mint 6 ezer kilométer közút korszerűsítését végezték el Magyarországon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
2019. szeptember 11. 19:19
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián Budapesten.
2019. szeptember 11. 19:13
Tudástárat hoz létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyorsan növekvő és innovatív vállalkozások segítésére a Magyar multi program keretében – közölte György László, a minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
2019. szeptember 11. 18:46
Idén is folytatódik a beszállító fejlesztési program, amelyben 3 milliárd forint keretösszeget különített el a kormány arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások (kkv) nagyvállalati beszállítók legyenek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért- és szabályozásért felelős államtitkára.
2019. szeptember 4. 10:30
Az Akadémiától függetlenedő kutatóintézeteket szeptember 1-től irányító Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke, Maróth Miklós szerint ma vannak kutatók, akikre három állás esik. Eközben a Magyarországnál kisebb Csehországban évente mintegy 360 ezer tudományos munka születik, nálunk viszont csak körülbelül 210 ezer.
2019. augusztus 26. 15:41
Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.
2019. július 29. 10:10
A Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyben elkészült tíz háznál innovatív megoldások születtek valós problémákra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára vasárnap Szentendrén.
2019. július 15. 23:52
A patrióta gazdaságpolitika hét eredményének megőrzése után hét feladat vár Magyarországra, ahol a kormány is beavatkozásra kész. Energiafüggetlenség, tiszta ország, egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma, digitális képességfejlesztés, közlekedési infrastruktúra-fejlesztés, felnőtt- és szakképzési rendszer átalakítása, kreativitás hasznosítás – ez a jövőnk hét pillére. Ezek már nem a gazdaságunk újraélesztését és stabilizálását szolgálják, hanem annak versenybe állítását.
2019. június 19. 21:20
Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok infrastruktúrájának kiépítésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció (5GK) plenáris ülésén és konferenciáján kedden Budapesten.
2019. június 17. 23:12
Hogy ezek a kollégák hogyan számolnak el a saját tudományos és állampolgári lelkiismeretükkel, az legyen az ő problémájuk.
2019. június 14. 9:57
Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban szerdán.
2019. június 12. 17:38
Minden kutatásra fordított állami támogatásnak kézzelfoghatóan meg kell térülnie nem csak a magyar kutatók, hanem a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint az Országgyűlés előtt lévő, a hazai kutatás-fejlesztés és innováció intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges törvénymódosítási javaslat elsődleges célja, hogy több kutatási projekt legyen, amelyek hatékonyan segítik a magyar gazdaságot – közölték szerdán.
2019. június 12. 11:11
A kormány támogatja a magyar pályázókat, hogy minél sikeresebbek legyenek a brüsszeli közvetlen kutatás-fejlesztési és innováció források (Horizont 2020) megszerzésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a szaktárca és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közös szakmai rendezvényén. A magyar innovációt azért is kell megerősíteni, hogy a közvetlen brüsszeli kutatási és innovációs pénzekből többet tudjon elhozni Magyarország.
2019. június 4. 17:06
A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kap támogatást. Ebből a Semmelweis Egyetem 1,75 milliárd forintot nyert el – mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten. A Semmelweis Egyetemen a támogatásból a betegek gyógyításában mihamarabb alkalmazható területeket kutatnak majd, például betegségek korai diagnózisához kapcsolódóan.
2019. május 22. 9:05
„A kutatásaink kimutatták, és ezért a magyar mikro- kis- és közepes vállalkozások minden elismerést megérdemelnek, hogy 2010 és 2017 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a termelékenység a kis- és középvállalkozói szektorban az egész régióban és az egész unióban” – mondta György László gazdaságstratégiáért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.
Bizakodnak a cégek
2019. május 20. 11:04
Minket is meglepett, hogy húsz éve nem voltak ilyen bizakodóak a magyar cégek – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kkv-stratégiáról rendezett országos fórumsorozat tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Hatékonyságjavulás
2019. május 17. 15:13
Közel ezer magyar vállalatot kérdezett meg személyesen a kormány és az iparkamara, hogy hosszú távú stratégiát alkosson a magyar vállalatok megerősítésére. Van mire építeni, mert a hazai kis- és középvállalatok termelékenysége nőtt a leggyorsabban 2010 és 2017 között az egész unióban és a visegrádi országok között is – sőt, a magyar kis- és középvállalatok még a magyar gazdasági növekedés ütemét is felülmúlták. Tudósításunk.
Szabó Gábor
2019. április 9. 16:01
A szegedi lézerközpont tanácsadótestületéből felálló két német és egy magyar kutató olyan információk alapján döntött, amelyek egy része nem is volt helytálló – mondja a szegedi lézerközpont, az ELI-ALPS létrehozásában nagy szerepet játszó Szabó Gábor, aki szerint az akadémiai vita is nagyrészt politikai érvekre épül. Magyarországon történelmi maradványként tartozik még mindig az Akadémia irányítása alá a kutatóintézet-hálózat, pedig egy akkora testület, mint az Akadémia közgyűlése, nem való a kutatóhálózat irányítására. Interjúnk.
2019. április 8. 12:10
Magyarország élen jár a nem biztonságos termékek kiszűrésében, ugyanis az aktív fogyasztóvédelmi jelenlétnek köszönhetően tavaly a harmadik legtöbb riasztást küldte a RAPEX-be, az unió nem élelmiszer jellegű veszélyes termékeket tartalmazó adatbázisának riasztási rendszerébe – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel. Kara Ákos, a tárca államtitkára az MTI-nek elmondta, a minisztérium akkreditált vegyipari és műszaki laboratóriumai rendszeresen vizsgálják a kereskedelmi forgalomban elérhető árukínálatot.
2019. április 4. 11:03
Az építőipar megrendelésállománya 2018 és 2023 között elérte a 25 ezer milliárd forintot, mindezek teljesítése érdekében a szektor teljesítményét 2023-ig további 53-54 százalékkal kell emelni – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára az Építésgazdaság lehetőségei című konferencián szerdán Budapesten.
2019. április 3. 17:16
Az építőipar GDP-arányos kibocsátása 2018-ban 9,9 százalékos volt, ez az elmúlt 15 év legjobb adata – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a 38. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdai, budapesti megnyitóján. A Hungexpo vásárközpontban 20 ország közel 550 kiállítója mutatkozik be április 3-7. között.
2019. április 3. 13:29
2010 februárjához viszonyítva 35,2 százalékkal, 2014-hez képest pedig 32,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, így ebben a tekintetben Magyarország megelőzi Szlovákiát és Csehországot – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerda délelőtt az M1 aktuális csatornán.
2019. március 27. 23:28
Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások (kkv) helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére – jelentette be György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, az országjárás első állomásán.
2019. március 25. 14:52
A visszatérő kérdés: miért is kell átszervezni az Akadémiát? És ki mondja meg, hogyan? A válasz sokrétű: szükség van egy szemléletváltásra, szükség van a tudomány elmúlt fél évszázadban történt fejlődésének figyelembe vételére, és szükség van a hazai tudomány teljesítményét mérő mutatók javulására is. Az érvek e tények mellett az MTA honlapján találhatók, érdemes és szükséges szemügyre vennünk azokat.
Az elefántcsonttorony ablakát kívülről kell kinyitni
2019. március 13. 11:20
A világ a gyors változások korszakába lépett. A tudományos ismeretek megduplázásának ideje két és fél évre csökkent. Ahol a megújulás elmarad, ott intellektuális középszerűség nyer teret és beindul az elkerülhetetlenül a hatékonysági lejtmenet. Amíg a fejlett országok tudományos akadémiái az elmúlt fél évszázadban belülről megújultak és hatékonyan elősegítették a gazdaság fejlődését, addig az MTA szerkezete, működése és hatékonysága immár 80 éve változatlan, ezért külső ösztönzéssel kell megújítani. Kevés fontosabb vita van ma, mert az innovációs központú gazdaság kialakítása minden jóléti társadalom záloga.
2019. március 8. 13:07
A hazai kreatív ipar megerősítését célzó együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2019. március 8-án. A megállapodás célja a hazai kreatív iparban rejlő lehetőségek kiaknázása a magyar vállalkozások megerősítése, a stabil foglalkoztatás és a bérnövekedés támogatása érdekében.
Pintz György
2019. március 5. 9:00
Ne más, külföldi cégek lopakodjanak be a magyar spájzokba, jussunk be mi más külföldi cégek spájzaiba! – mondja Pintz György, aki szerint nem fogtuk még fel, milyen fontos az innovációvédelem. A Samsung már hetvenszer annyi szabadalmat jelent be egy évben, mint a teljes magyar gazdaság együttvéve, nem is beszélve az Akadémiáról és intézethálózatáról, amelyek 2011 utáni bejelentéseikre összesen láthatatlan, három szabadalmat kaptak. A hazai multik pedig nem nekünk, hanem elsősorban maguknak fejlesztenek, a tudásuk kevésbé szivárog át a magyar gazdaságba, ezért kell támogatni a kkv-szektor innovációit. Interjúnk.
Akadémia
2019. február 27. 13:03
A mintegy húszéves amerikai és ezt megelőzően német- és franciaországi kutatói tapasztalattal rendelkező Németh Károly meglátásai az MTA-hoz írt minapi levél kapcsán: Chicagóban élő vendégszerzőnk sorra veszi az MTA megújításával kapcsolatban óvatosságra intő professzorok levelében érzékelt pontatlanságokat. Németh szerint Amerikában szégyennek számít, ha egy kutatás-orientált professzornak nincs legalább egy startupja és szomorú látni, hogy ezt a mostani vitát a rendszerváltás után 30 évvel kell lefolytatni. A kutatásnak pedig nem az adófizetőktől kicsikart pénzből kellene élnie, hiszen képesek volnánk hosszabb távon önfenntartóvá válni az innováción keresztül.
Modern skanzen
2019. február 26. 15:39
Három milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a jelen és a jövő házait bemutató Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi házépítő verseny megrendezésére – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Szentendrén.
2019. február 20. 14:46
A magyar gazdaság európai viszonylatban is példamutatóan teljesít, ezt igazolja vissza a múlt heti felminősítés is – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Versenyképességi Tanács 2019. február 18-i ülésén, Brüsszelben. Az ITM államtitkára egyeztetett a dízelautók károsanyag-kibocsátásáról, részt vett az EU hosszú távú klímastratégiájáról és a mesterséges intelligenciáról folytatott miniszteri vitákban is.
2019. február 8. 9:01
Folyamatos változásban vannak a munkavállalóktól elvárt kompetenciák, és az oktatásnak lépést kell tartania ezzel – hangzott el csütörtökön Budapesten, az Ipar 4.0 az oktatásban című rendezvényen az innovációs tárca képviselőitől.
2019. február 6. 15:15
A kormány célja, hogy a növekedési potenciállal rendelkező magyar kis- és középvállalkozásokat segítse lehetőségeik kibontakoztatásában – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán az Országos Vállalkozói Mentorprogram sajtótájékoztatóján, Budapesten. Kiderült, hogy országjáráson egyezteti a kormány a kkv-stratégiát és a világon másodikként indul el a vállalkozókat segítő applikáció ősztől.
2019. február 6. 14:54
Patrióta gazdaságpolitika az, ha olyan külföldi tőkének adunk támogatást, amely magas hozzáadott értékű termelést, nagy értéket hoz az országba.
2019. január 28. 17:25
Több tucat szabadalma van, cégeket alapított, 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt, most pedig Palkovics Lászlónak ad tanácsokat Grüner György, aki szerint meg kellene végre győzni a magyar tudósokat, hogy az innováció érdekes és értelmes dolog, nem másodrangú tevékenység. A tudományos kutatás itthon eddig társadalmi, gazdasági relevancia nélkül, az állam eltartottjaként működött, az alapkutatásban pedig mindenki mindig minél több támogatásra vágyik, miközben csak nemzetközileg kiváló kutatásnak van létjogosultsága egy kis országban. Az MTA nagy szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont. Itt az ideje, hogy ne csak a pénzt tudásra, hanem tudásunkat pénzre váltsuk – véli Grüner, aki nem olyan embernek ismeri Palkovicsot, mint aki megalapozottság nélkül, érzelmi alapon hoz döntéseket. Interjúnk.
Gazdasági Évnyitó
2019. január 25. 13:26
A kormány nem kevesebb, hanem már idén is 30 milliárddal több pénzt szán kutatásfejlesztésre és innovációra, de a források csak tudásért és kiválóságért járnak majd – mondta György László államtitkár a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján.
2019. január 24. 15:24
A magyar versenyképesség kulcsa a jobb innovációs teljesítmény – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.
2019. január 16. 20:32
A kormány a 2017-ben indított beszállítófejlesztési programmal segíti a hazai kis- és középvállalkozói (kkv) réteg fejlesztését – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. december 15. 13:23
2019-ben újabb 6 milliárd forinttal kívánja támogatni a kormány az építőiparban tevékenykedő magyar vállalkozásokat – mondta György László államtitkár az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén pénteken, Budapesten.
Tanítsunk Magyarországért
2018. december 6. 9:02
A Tanítsunk Magyarországért program célja kettős. Egyrészt a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, másrészt a „kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a közösségek megerősítéséről szól”​ – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára december 5-én a programot bejelentő sajtótájékoztatón.
2018. november 29. 19:12
Javulhat a magyarországi tervezőirodák nemzetközi versenyképessége és gazdasági hatékonysága annak a törvénymódosításnak köszönhetően, amelynek értelmében az építész-tervezőirodák által leggyakrabban használt szabványok kedvezményes hozzáféréséhez a kormány éves szinten 100 millió forint központi költségvetési forrást biztosít.
2018. november 28. 12:40
A kormány eleget tett a két évvel ezelőtti vállalásának, miszerint – ahol erre igény van – teljes szélessávú internet lefedettséget biztosít 2018 végére – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a T-System Symposium konferencián mondott nyitóelőadásában kedden Budapesten.
2018. november 28. 12:20
Magyarországot élénk startup élet jellemzi, az ország vonzó befektetői környezetet kínál a cégeknek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a "Startupok éjszakája 2018" című rendezvényen kedden Budapesten, ahol megünnepelték a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) alapításának 25 évfordulóját is.
2018. november 27. 14:11
Arra van szükség, hogy a munkaerő és a profit is magyar legyen.
2018. november 24. 10:11
A közlekedési infrastruktúra fejlesztésének egyik elsődleges célja Magyarország versenyképességének javítása. 2022-ig Magyarországon 4 ezer milliárd forintot fordítanak útépítésre, 55 százalékát hazai forrásból – közölte Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára egy konferencián.
2018. november 14. 12:33
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium több mint 100 milliárd forintot fordít a vállalkozások és a lakosság digitális készségeinek fejlesztésére, a szemléletformálást pedig az e hét pénteken megrendezésre kerülő Modern Gyárak Éjszakájával is szolgálja – mondta György László, az ITM államtitkára az ÉS Bisztróban, ahol a McKinsey tanácsadócég Magyarország digitális átalakulásáról szóló tanulmányát mutatta be. Tudósításunk.
2018. november 9. 18:58
A kormány a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban több mint 100 milliárd forintot fordít arra, hogy a magyar gazdaságban végbe menjen az ipar 4.0 folyamat, a digitalizáció, a robotizáció és az automatizáció – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár pénteken az idei Modern Gyárak Éjszakája rendezvény sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Gazdaságfejlesztés
2018. október 17. 20:48
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a legfőbb célként a hazai hozzáadott érték növelését, a magyar vállalatok megerősítését, a 2010 óta munkára és tanulásra ösztönző aktív magyar társadalom továbbfejlesztését, a teljesítményen alapuló bérnövekedést és az élhető, fenntartható épített és természeti környezet fejlesztését jelölte meg – mondta György László, a minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Figyelő Top200 konferenciáján.
2018. október 12. 9:01
A gazdaság fejlődésének kulcsa, hogy a digitalizációban rejlő lehetőségeket gyorsabban, jobban és hatékonyabban használja ki Magyarország, mint a versenytársak – mondta Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az Infotér konferencián szerdán Balatonfüreden.
2018. október 3. 8:54
Magyarországon az idén már 40 ezren mentek át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába, és a jelenlegi 110-120 ezerből még 30-50 ezren léphetnek át az elsődleges munkaerőpiacra – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten egy gazdasági fórumon.
Alárendeltség helyett mellérendeltség
2018. szeptember 29. 10:05
Európa fejlett országai ki szeretnék sajátítani az innovációs pénzeket, Magyarország viszont alárendelt szerepe helyett minden területen mellérendelt partner kíván lenni Európában – mondta el hozzászólásában György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár (ITM) Brüsszelben az unió versenyképességi tanácsülésén.
2018. szeptember 27. 9:34
Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.
2018. szeptember 12. 23:10
A tömeges munkanélküliség és inaktivitás létrejöttéhez hozzájáruló kilencvenes évekbeli gazdaságpolitika és annak örökösei hagyták leépülni azokat a rendszereket, így a szak- és felnőttképzést, amelyek képesek lettek volna a „feszes” munkapiac kiszolgálására. Mi azon dolgozunk, hogy ezeket a rendszereket visszaépítsük – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 8. makrogazdasági konferenciáján kedden. Az eseményen a JVSZ és az ITM Stratégiai Partnerségi Megállapodást írt alá.
Magyar út
2018. szeptember 7. 14:08
A magyar munkavállalók és munkáltatók érdekeit figyelembe véve kell elkölteni az innovációtermelésre szánt adófizetői pénzt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Debrecenben, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen pénteken.
2018. szeptember 4. 23:00
Grüner György a szocializmusbeli pályakezdésekor még elvárta, hogy az ország finanszírozza karrierének építését, konferencia-látogatásait és publikációit. Később azonban Kaliforniába került, ahol azzal szembesült, hogy a tudomány nem művelhető légüres térben, annak társadalmi és piaci igényekre kell reagálnia. A társadalomtól elszakadó, önmagát ellenőrző hazai akadémiai életet ma már kritikusan szemléli, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt irányban azonban óriási lehetőséget lát a Makronómnak nyilatkozó egyetemi tanár, startup vállalatok elindítója és innovációszakértő.
E-mobilitás
2018. augusztus 30. 10:00
Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik az elektromos járművek megvásárlását támogató népszerű pályázati lehetőség, amelynek részleteit később teszik közzé - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A gazdaság jövője
2018. augusztus 14. 0:12
A napokban eldőlt, hogy mindhárom német prémium márkának (Audi, BMW, Mercedes) lesz gyáregysége Magyarországon. Az elsőként érkezett Audi kutatási és fejlesztési tevékenységet is végez Győrben, a Mercedes pedig 2010 óta (pont Győr-Moson-Sopron után) Magyarország második leggyorsabban fejlődő és legnagyobb bérnövekedést felmutató megyéjévé tette Bács-Kiskun megyét. Hiába próbálják elhitetni velünk, nem lehetséges ipari forradalom modern ipar nélkül. A BMW debreceni gyárával pedig a jövő egyik leginnovatívabb zászlóshajója köt ki Magyarországon.
Cél a hatékonyabb forrásfelhasználás
2018. július 25. 10:23
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel a jövő évi költségvetés innovációra fordítható forrásaival kapcsolatban.
2018. június 5. 17:20
A magyar gazdaság egyre növekvő munkaerőigényét a cégek hatékonyabb működésével, innovációval és technológiaváltással lehet kezelni - fogalmazta meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Nagykanizsán.
2018. június 5. 17:20
Az innováció meghatározó Magyarország versenyképessége és gazdasági növekedése szempontjából – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) éves közgyűlésén.

összesen: 187 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó