intejrú

2022. január 4. 9:54
A 2021-es Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi versenyen a Jammertal Borbirtok 2015-ös borát választották az esemény legjobb vörösborának. A díjért még Varga Judit is megdicsérte Brüsszelt. Dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok tulajdonosa szerint ez a győzelem nem egyedül a borászatuk, hanem a Villányi borvidék érdeme. A díjjal kinyíltak a kapuk a nemzetközi piacokhoz, amik eddig lesajnált termékként tekintettek a magyar borra. Dr. Szűcs Róbert úgy gondolja, hogy a koronavírus jót tett a borvilágnak és a fogyasztóknak. Elsősorban azért, mert a prémium borok fő értékesítési pontjának számító, erősen manipulált budapesti gasztronómia főbb beszállítóit is súlyosan érintették a korlátozások. A Jammertal Borbirtokon tovább dolgoznak azért, hogy még nagyobb nevet vívjanak ki a magyar vörösbornak.
2021. február 25. 10:02
Ennél jobb pillanat nincs a jövő tervezésére – lepi meg a Makronómot Papp Péter, aki szerint a mostani kedvezőtlen környezet a nyitással teljesen eltűnik majd és óriási lehetőségek várnak a cégre. Vele és a Las Vegan’s társtulajdonosával, Hajdler Biankával beszélgettünk. Mint Papp elmondta, nem tüntetne a nyitásért, inkább egy többnapos bezárással mutatná meg a szektor fontosságát.