foglalkoztatás

2021. április 14. 16:44
A tavaly október óta elérhető lehetőség érdemben élénkítette a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci keresletet; a Vállalatok munkaerő támogatása program mostanáig több mint 8 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.
2021. március 16. 15:27
Munkahelyteremtés helyett Biden egyszeri pénzosztással és minimálbér-emeléssel kívánja felvenni a harcot a koronavírussal, ami a RealClearPolitics szerint tönkretenné az eddig elért trumpi eredményeket. A szegénységet ugyanis ingyenpénz helyett munkahelyteremtéssel lehet érdemben csökkenteni.
2021. március 8. 11:30
A magyar női vezetők a humánerőforrás képzésére szánt ráfordításokat sokkal fontosabbnak tartják és messze a technológiai beruházások szükségessége elé helyezik: 71 százalékuk áldozna inkább humánerő-fejlesztésre, míg digitalizációra 45 százalékuk  – közölte az MTI-vel a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég legfrissebb globális kutatása alapján hétfőn.
2021. február 25. 12:25
Az Emerging Europe utánajárt annak, hogy Közép-Kelet-Európa országaiban valóban alacsonyak-e az adóterhek. A portál arra jutott, hogy a jövedelemadó mértéke alacsony a régióban, de számos rejtett költség merül fel, mind a cégek, mind az alkalmazottak számára. A lap összehasonlító adatai alapján Magyarországon kiemelkedően alacsony adóterhek párosulnak az erős minimálbérhez.
2021. február 3. 15:19
A vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban januárban, bár a koronavírus-járvány továbbra is fékezi a gazdaság és a társadalom működését – derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból.
2021. január 28. 17:25
A magyar gazdaság mutatói jobbak, mint sok más, gazdagabb európai országé; az eredményesség kulcsa az, hogy a magyar emberek munkából akarnak megélni – hívta fel a figyelmet csütörtökön a közösségi oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
2021. január 28. 12:02
Közhelyként emlegetett tény, hogy Európa népessége és így gazdasági jelentősége is folyamatosan csökkeni fog a következő évtizedekben. Ennek ellenére paradox módon az öreg kontinens fiataljai általában nem érzik úgy, hogy olyan mértékű támogatást kapnának, amely családalapításra ösztönözné őket, ráadásul tavaly közel félmillió munkanélküli fiatallal lett több az unióban. Magyarország viszont húzott egy merészet és a családalapítást segítő támogatásokon túl mentesítette a 25 év alatti fiatalokat a személyi jövedelemadó befizetése alól. Bemutatjuk, hogy szükséges volt-e ez a lépés a kormányzat részéről, illetve milyen pozitív vagy negatív következményekkel számolhatunk.
2021. január 21. 13:09
Tavaly a negyedik negyedévben stabilizálódott a magyarországi álláspiac: az új álláshirdetések száma csupán egy százalékkal maradt el a 2019 azonos időszakában mért szinttől – közölte a Profession.hu szerdán az MTI-vel.
2021. január 16. 19:15
Már 90 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást.
2021. január 16. 14:40
A magyar munkaerőpiaci helyzet sokkal kedvezőbb az európai átlagnál, ami annak köszönhető, hogy a magyar emberek valóban munkából akarnak megélni, és ehhez a kormány a járványhelyzetben is minden támogatást megad – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye alapján a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára.
2021. január 6. 16:15
A francia Michelin-csoport, a világ egyik vezető gumiabroncsgyártója 2300 munkahelyet szüntet meg Franciaországban egyszerűsítési és versenyképességi programja keretében. A tájékoztatás szerint nem lesznek elbocsátások, a nyugdíjba vonulók és az önként távozók állásait számolják fel.
2021. január 6. 16:13
A várt növekedés helyett csökkent decemberben a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a bérfizetési és személyzeti szolgáltatásokat nyújtó Automatic Data Processing, Inc. szerdán publikált havi rendszeres Employment Report jelentése alapján. Az előző évinél 9,49 millióval kevesebb foglalkoztatottal zárta 2020-at az amerikai gazdaság.
2021. január 5. 20:19
Ismét közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek következtében sikerült egészséges szinten tartani a foglalkoztatottsági rátát, amelyet jól mutat, hogy egy hónap alatt 45 ezerrel többen álltak munkába, értékelte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020. novemberi adatait Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. december 29. 11:27
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan mérséklődik, 2020 decemberére 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közleményben kedden.
2020. december 22. 17:59
Novemberben az előző hónaphoz képest 45 ezerrel 4 millió 496 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, közölte az előzetes gyorsbecslésre épülő adatot Heti monitorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. december 8. 9:48
A Hiventures Zrt. által kezelt két állami befektetési alap összesen maximum 50 milliárd forint keretösszegig speciális likviditási és tőketámogatást nyújthat a pandémia által erősen sújtott, nemzetgazdasági jelentőséggel bíró közép- és nagyvállalatoknak az Európai Bizottság november 20-i döntése szerint – közölte az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures hétfőn az MTI-vel.
2020. december 2. 16:27
Novemberben a vártnál kisebb mértékben, négy hónapja a legkevésbé nőtt a magángazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a bérszámfejtést és kifizetéséket bonyolító amerikai ADP szolgáltató vállalat havi rendszeres, National Employment Report felmérése alapján.
2020. november 19. 11:11
Áprilisi indulása óta már több mint 2,2 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A weboldalon jelenleg is közel kilencezer állásajánlat és összesen mintegy 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőségek érhetők el.
2020. október 30. 16:07
Állandó távmunkaprogramot indított a Vodafone Magyarország meglévő és újonnan belépő ügyfélszolgálatos munkatársai körében, a programmal a távközlési vállalat elhelyezkedéstől függetlenül teremt munkalehetőséget olyan munkavállalóknak, akik otthonaikat nem – vagy csak korlátozottan – tudják elhagyni, vagy olyanok számára, akik csekély munkalehetőséggel bíró térségben élnek. A Home Agent programhoz az elmúlt pár hónapban már 270-en csatlakoztak – közölte a távközlési vállalat az MTI-vel csütörtökön.
2020. október 29. 18:58
Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a 70 százalékot – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.
2020. október 15. 22:35
A foglalkoztatás mértéke augusztusra elérte a tavalyi szintet: több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. október 2. 12:18
Szeptemberben a távmunkában dolgozók fele budapesti vagy Pest megyei cégnél dolgozott a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint.
2020. szeptember 22. 10:18
A Pénzügykutató hétfőn közzétett legfrissebb optimista forgatókönyve szerint a második fél évben jelentősen, 2-4 százalékra mérséklődik a GDP zsugorodása, ennek hatására az esztendő átlagában csupán 4-5 százalékos lesz a visszaesés mértéke.
2020. szeptember 18. 13:56
A kormány a koronavírus-válság hatásainak enyhítését célzó Gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett bértámogatásokkal összesen már 280 ezer munkavállalón segített. A 2020. augusztus 31-én lezárult pályázatok feldolgozása és elbírálásuk a befejező szakaszához érkezett az augusztus legvégén beadott pályázatok esetén is – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. szeptember 10. 16:38
Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes anyák. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt egy évben már több mint kétezren éltek. A rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munkába – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. szeptember 8. 18:17
A második negyedévben a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza a foglalkoztatás az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
2020. augusztus 27. 13:29
A német vállalatok már elkezdték enyhíteni elbocsátási terveiket, ami trendforduló közeledtére utal az müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének az MTI-hez eljuttatott felmérése alapján.
2020. augusztus 6. 16:20
A vártnál lényegesen kevésbé növekedett júliusban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a munkaügyi nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó Automatic Data Processing (ADP) vállalat szerdai National Employment Report jelentése szerint.
2020. augusztus 4. 10:20
Javul az üzleti hangulat és a kereslet fellendülésének jelei mutatkoznak már a német autóiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszeres felmérése alapján.
2020. július 30. 17:23
Enyhén emelkedett a munkanélküliségi ráta az euróövezetben júniusban, párhuzamosan azzal, hogy a legtöbb tagállamban elkezdték lazítani a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó, ámde a gazdaságot megbénító szigorú intézkedéseket.
2020. július 30. 14:23
Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
2020. július 29. 14:40
A munkanélküliségi ráta mérsékelt emelkedését fenntartással kezelik az elemzők, mert a járványhelyzet miatt állásukat veszítők jelentős része nem tudott megfelelni a statisztikai módszertani feltételeknek. A gazdaság újraindulása az év második felében valamelyest javíthatna a foglalkoztatási helyzeten, ugyanakkor a nyár végére kifutnak, illetve átalakulnak a kormányzati támogatások, miközben a megrendelések és a vállalatok várható bevételei nem térnek vissza a kívánt szintre, kommentálták a szerdán megjelent munkaerőpiaci statisztikát elemzők.
2020. május 27. 20:44
A február-áprilisi, három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal, 56 ezerrel alacsonyabb, 4 millió 436 ezer volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. május 27. 20:40
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhülésével a munkaerőpiacon is javulásra lehet számítani, de a visszarendeződés az elemzők szerint lassúnak ígérkezik.
2020. május 20. 13:45
Az álláskeresők száma áprilisban 26,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 330 700 álláskereső szerepelt.
2020. április 14. 15:22
A kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, aki tud és képes dolgozni, ezért az eddig elért foglalkoztatási eredményeket minden eszközzel megvédjük, nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
2020. április 7. 11:21
A koronavírus-járvány okozta válságot követően jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete, felerősödnek az alternatív foglalkoztatási módok és a munkaerő-kölcsönzés, a home office pedig sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik – erre számít a munkavállalók jelentős része egy felmérés szerint.
2020. március 23. 13:39
Egy-két hónapon belül akár az egymilliót is elérheti a munkanélküliek száma.
2019. november 19. 11:01
A Magyarországgal foglalkozó, sokszor torzító külföldi média miatt tévhitek és elfogult vélemények sora alakul ki hazánkról, ezért járja végig a vezető amerikai egyetemeket György László. A világban egyre inkább értik a magyar modellt, hogy miért van szükség stabil foglalkoztatásra és családtámogatási rendszerre – jelentette ki az államtitkár a San Francisco State University hallgatóinak tartott könyvbemutató-előadását követő számos gratulációra hivatkozva.
2019. szeptember 27. 10:25
A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint jövőre is kitarthat a gazdaság lendülete, de a növekedési ütem csökkenni fog: az idei 4,7 százalékról 3,8 százalékra – mondta Várhegyi Éva kutatásvezető.
2019. június 20. 23:09
A rendszerváltást követően megszűnt egymillió munkahelyet csak a 2010 óta zajló munkapiaci fordulattal sikerült helyreállítani.
2019. május 9. 19:57
Az édesanyák, a családok és az ország gazdasága szempontjából is hasznos lehet a családanyák részmunkaidős foglalkoztatása.
2019. április 30. 23:10
Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 69,9 százalékra emelkedett. A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 75,1 százalékra emelkedett, ezzel meghaladta az Európai Unió 2020-ra kitűzött 75,0 százalékos célértékét – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. április 30. 20:47
A rendelkezésre álló munkaerő-tartalék jelenlegi összetétele mellett a foglalkoztatási ráta legfeljebb szakpolitikai intézkedésekkel, esetleg a regionális eltérések szűkítésével javítható. A munkaerőpiac telítettsége a béremelés és a termelékenységet javító beruházások irányába tereli a vállalati döntéshozókat – vélik elemzők, akik szerint szinte csak képzetlen munkaerő maradt a piacon, ezért az oktatásba minden eszközzel való bekényszerítés nélkül nem várható érdemi előrelépés.
2019. január 31. 11:13
A rendszerváltozás óta nem dolgoztak olyan sokan a magyar gazdaságban az utolsó negyedévi adatokat tekintve, mint tavaly, amikor 4 millió 481 ezer volt a foglalkozásban állók száma – monda Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. január 31. 11:01
A magyar gazdaság tavaly gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot, a 2018. negyedik negyedéves 3,6 százalékos munkanélküliségi adat feszített munkaerőpiacot jelez, a foglalkoztatás további bővüléséhez pedig a még rendelkezésre álló alacsony képzettségű munkavállalók miatt szakpolitikai beavatkozásra van szükség – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH szerdán megjelent negyedik negyedéves foglalkoztatási-munkanélküliségi adatait.
Dübörgő munkapiac
2018. április 28. 17:15
A 2018. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 435 ezer volt, 67 ezerrel, 1,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szociális munkapiac
2018. április 6. 8:03
Felélénkültek a viták Berlinben a munkanélküli segély megreformálásáról. A német szociáldemokraták megszüntetnék a feltétel nélküli ingyenpénzt és – a magyar példához hasonlóan – munkához kötnék azt. A szociáldemokraták új munkaügyi minisztere méltósággal élt életet szeretne biztosítani a szegénységet konzerváló segélyrendszer helyett.

összesen: 48 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó