fellendülés

2020. augusztus 5. 22:46
Kína GDP-je 11 százalékkal nőtt negyedéves bázison a második negyedévben, amely azt is jelentheti, hogy az országban a fellendülés V-alakú, amiről sok már ország egyelőre csak álmodozhat.
2020. július 7. 21:10
A koronavírus miatt Ausztrália gazdasága recesszióba süllyedt, amire még a 2008-as pénzügyi válságban sem volt példa. Rengeteg időre lesz szükség a talpraálláshoz a szakértők szerint.
2020. július 7. 13:19
Ahogy a kiskereskedelemben, úgy az iparban is megindult a kilábalás májusban, ezzel egyértelművé vált, hogy a válság mélypontját az áprilisi hónap jelentette a makrogazdasági elemzők szerint.
2020. július 2. 0:41
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság leküzdését és Románia középtávú fejlesztését szolgáló nagyszabású, több mint 100 milliárd euróra rugó gazdaságfellendítési tervet tett közzé szerdán a román kormány.
2020. június 25. 14:06
A magyar gazdaság sikeréhez szükséges, hogy legyen exportkereslet és versenyképes hazai kínálat – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a  Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában, az országos kkv-fórum nyitórendezvényén.
2020. április 15. 13:08
Kelet-Ázsia egyelőre az Egyesült Államok előtt áll a koronavírus ellen folytatott harcban és tökéletes példa lesz Európa és a világ összes többi része számára is abban, hogyan kell újranyitni a piacokat – mondta Martin Chorzempa, a Peterson Institute kutatója, aki hozzátette, hogy a fellendülések nagyon törékenyek lehetnek. A Market Watch összeszedett néhány fontos tanulságot a nyugati országoknak a piacok újranyitása kapcsán.
2020. március 25. 18:17
A jegybanki előrejelzés szerint a koronavírus leküzdését követően egy „V” alakú gazdasági növekedés jöhet, vagyis 2020-ban 2 százalék körüli, 2021-ben pedig a járvány előttinél is magasabb ütemű bővülés várható – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a tanács ülését követő videó sajtótájékoztatón.
2020. március 25. 9:16
A korábban vártnál több mint kétszer nagyobb, 250 milliárd dolláros bevételkieséssel kell számolnia a légiközlekedési iparágnak a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint.
2018. augusztus 30. 9:29
Londoni pénzügyi elemzők szerint több jelzőszám utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi „boom”, és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.
2017. szeptember 12. 8:53
A hazai és régiós gazdaságok ezerrel robognak, hatalmas a bérnövekedés, teljesen beszűkült a munkaerőpiac, ömlenek be az EU-s milliárdok, egyszóval iszonyú konjunktúra van. Mit kellene ilyenkor tennie a gazdaságpolitikának? Természetesen anticiklikusan kellene viselkednie.