energia

2019. július 29. 10:06
A környezetvédelmi szempontok erősödése a vasúti közlekedés reneszánszát hozhatja el, mivel a gyorsvasutak egy bizonyos távolságon belül egyszerre fenntarthatóbb és versenyképesebb alternatívái a légi közlekedésnek – állapították meg a MÁV, a HungaroControl és a Nemzeti Közművek (NKM) vezetői Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében rendezett kerekasztal beszélgetésen.
2019. július 24. 10:10
Christian Lindner, a német liberálisok vezetője az ARD német közszolgálati csatornának vasárnap adott interjúban kijelentette, hogy nem hisz a világvége elméletekben, és azokban sem, akik „aszkézist és lemondást prédikálnak”.
2019. július 16. 21:20
Egyre nagyobb a kereslet az amerikai cseppfolyósított földgázra azokban az országokban, ahol például a szenet próbálják helyettesíteni más energiaforrással. Hatalmas lehetőség ez az amerikai vállalatok számára, amelyek egyre több pénzt fektetnek be az iparágba. Sokak szerint ez az energiaforrás viszont hihetetlenül káros a környezetre: a fúrások melléktermékeként a szén-dioxidnál is károsabb metánszivárgás történik, az amerikai kormány viszont a földgázt már át is nevezte szabadsággáznak és annyit igyekszik exportálni, amennyit csak tud.
2019. július 16. 15:22
Az SP Energy Networks brit energiacég 10 millió fonttal járul hozzá a skót zöldgazdaság fejlesztéséhez a Zöld Gazdasági Alapon (Green Economy Fund) keresztül. Olyan projekteket támogat a szolgáltató, mint vízerőművek, elektromos szemétgyűjtő teherautók vagy elektromos kerékpár megosztási rendszerek fejlesztése.
2019. június 25. 12:21
Értékesítené magyarországi érdekeltségei egy részét az E.ON, a német energetikai társaság vezetője erről hétfő este beszélt egy berlini rendezvényen.
Van benne energia
2019. május 24. 10:29
Az energiapiaci helyzet leírására nincs is jobb, mint a Bosszúállók-történet – Matt Smith, a ClipperData kutatási igazgatója legalábbis a Marvel „Bosszúállók: Végjáték” című filmjéhez hasonlította azt, ami manapság az energia piacán történik. Vigyázat, spoilerek!
2019. május 22. 11:13
Van még egy tényező, amely hátráltathatja az atomerőművek építését. Ez pedig a főleg a különféle üzleti és politikai lobbik által is szított félelem.
2019. április 5. 12:01
Lehet, hogy nem kellett volna bezárni az alacsony környezetterhelésű atomerőműveket, hogy újranyitott szénbányákból termeljenek áramot Németországban. Németország erőltetett és szakpolitikailag sem hibátlan energiaforradalma már most súlyos energetikai, környezeti és ellátásbiztonsági következményekkel járt.
2019. március 15. 10:00
Rinat Ahmetov ukrán oligarcha DTEK nevű vállalatának Ukrajna csaknem 50 százalékkal többet fizetett februárban az elektromos energiáért, mint amennyiért a cégtől európai országok, köztük elsősorban Magyarország vásárolt áramot – hozta nyilvánosságra a szerdán a Nasi hrosi ukrán hírportál.
2019. január 25. 11:20
A Science tudományos lap szerzői szerint az atomenergia és a megújuló energiaforrások nem zárják ki egymást, sőt, csak együttesen képesek lassítani a klímaváltozást.
Energia
2019. január 2. 15:48
A tavalyi orosz olajtermelés 1,6 százalékkal, 555,84 millió tonnára emelkedett.
2018. november 24. 10:10
A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani óceánjáróit egy norvég vállalat. Erre óriási szükség van, mert a világ legnagyobb óceánjáróinak napi emissziója felér egymillió autó károsanyag-kibocsátásával.
2018. november 23. 23:21
A jelenlegi 80 százalékról 30 százalék alá kívánják csökkenteni Lengyelországban a szénalapú áramtermelés arányát 2040-re – derül ki a lengyel energiaügyi tárca által pénteken bemutatott hosszútávú stratégiából.
2018. május 3. 22:56
A nagy feladat most az, hogy a megújuló forrásból származó villamos energia, illetve az akkumulátorok terén elért sikereket megismételjük az ebből a szempontból nagyobb kihívást jelentő szektorokban.
A szénbánya bezár
2017. november 13. 9:48
2013-ban sosem látott fordulat történt a világ széntermelésében. Trendfordulóról beszélhetünk?
2017. október 25. 9:42
Pusztító jelenség, hogy a magyarországi politikai ellenzék ismét egy nagy műszaki létesítmény elveszejtésével akar felkapaszkodni a hatalomba.
2017. október 2. 12:29
Az olaj- és gáziparban 2004 és 2014 között a termelékenység évente 12 százalékkal, míg a bányászatban ugyanezen időszak alatt évente 4 százalékkal csökkent.