EKB

2019. július 25. 9:10
Frankfurt egyszerre az Európai Unió pénzügyi központja az Európai Központi Banknak (EKB) köszönhetően és egy német gazdasági illetve kereskedelmi központ is. Ez a nemzetközi és nemzeti kettős identitás eddig nem volt nehezen összeegyeztethető, hiszen az erős német gazdasági érdekek érvényesültek európai szinten is. Viszont egy újranyitott német per miatt ez most kérdésessé vált. Az egységes valuta német szkeptikusai többször is bírálták már az EKB mennyiségi lazítási programját (QE), ami szerintük átlépte az EKB mandátumát.
2019. február 5. 14:40
A virágzó időszakokat válságok követik, a válságban gyorsan kell cselekedni, a jegybankoknak és kormányoknak szoros, stratégiai szövetségben kell fellépniük – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Lámfalussy-konferencián hétfőn Budapesten.
2018. december 14. 12:15
Az év végével lezárta masszív eszközvásárlási programját, és változatlanul hagyta az irányadó kamatot az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2018. október 24. 11:20
Az euróövezetből való kilépés költségeit úgy lehet elkerülni, ha nem is csatlakozunk az euróövezethez – mondta a cseh jegybank alkormányzója a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európájának (EFDD) az Európai Parlamentben (EP) megrendezett konferenciáján, ahol a meghívott euroszkeptikus politikusok és szakértők értékelték az eurózóna teljesítményét és a zónából való kilépés potenciális hatásait. Tudósításunk első része.