big data

2019. november 18. 17:46
Az ember vagy gép mesterséges és túldramatizált ellentét értelmetlen figyelemelterelés, a mesterséges intelligencia pedig a világról való emberi tudásszerzés új korszakát hozza el. Evangelos Eleftheriou, az IBM svájci kutatója a Makronómnak arra is rámutatott, hogy hazánk a technológiai versenyben jól áll, a Nemzetközi Innovációs Indexben ugyanis 110 ország közül már most is a 31. helyen áll a világon, ami kiváló eredmény. Interjúnk.
Big data
2018. április 17. 17:03
Mezőgazdasági és vízügyi szakemberek részvételével az adatalapú aszály és belvízkezelésről rendeztek konferenciát kedden Nádudvaron, a KITE Zrt. központjában.
Mesterséges intelligencia
2017. december 10. 19:32
A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően változtatja meg a társadalmat, a fejlesztések értéke e területen globálisan elérheti az 57, 6 milliárd dollárt 2021-ra az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint.
2017. november 16. 21:23
Egyre inkább az a trend, hogy a multik és más cégek is visszahozzák a termékek gyártását, a szolgáltatások kiépítését a fogyasztók közelébe.
2017. július 17. 8:30
A Dell, az IFTF (Institute for the Future) és 20 szakértő az ember-gép kapcsolat jövőjéről készített tanulmányt. Az előrejelzés szerint a szoftverek, a big data és feldolgozó kapacitás fejlődésével életünk, a társadalom és a gépekkel való kapcsolatunk új korszaka kezdődik.
2017. június 20. 8:30
A mélytanuló rendszerek nemcsak ígéretesek, de már most is nagyon hasznosak. Egyes feladataik kivitelezése viszont még szuperszámítógépeknek is nehéz. E problémára találtak megoldást MIT-s és más kutatók.
2017. május 28. 9:31
A következőgenerációs elektronikus eszközöknek mai rokonaiknál eredményesebben és gyorsabban kell megbirkózniuk komplex adatok feldolgozásával, elemzésével. Erre találtak ki ígéretes megoldást a Michigan Egyetemen.
2017. május 18. 8:30
A big data korában az adat hatalom. Csakhogy a világ adatainak kb. 70-80 százaléka egyelőre használhatatlan. Ezeket a sötét adatokat alakítja ipari mennyiségben használhatóvá a stanfordi projektből kinőtt és az Apple által felvásárolt Lattice Data.
2017. április 1. 9:30
Olyan mennyiségű orvosi adat, főként képhez lehet hozzáférni, hogy a rájuk alapuló egyedi gyógymódokhoz felhőszámításokat és mesterséges intelligenciát össze kell kombinálni.
2017. március 12. 9:00
Úgy tűnik, a Google nem akar annyira függeni a hirdetésektől, mint eddig. A felhőszámítás lehet a cég következő nagy bevételi forrása.
Céges MI 2017-ben
2017. január 29. 8:20
A mesterségesintelligencia-technológiák gyors térhódításával a vállalatok is átalakulnak. Mit várhatunk 2017-ben a céges MI-től, melyek a legsürgősebben megoldandó problémák?
2017. január 20. 8:30
Ha képesek új területeken alkalmazni tudásukat, az automatizálással nem válik minden érintett munkanélkülivé.
2017. január 19. 11:30
Percenkénti egymilliárd-milliárd számítást végző szuperkomputer prototípusa készülhet el 2017 végéig Kínában.
2017. január 9. 0:47
Az online szolgáltatások regisztrálásáról és annak felhasználásról sokkal egyszerűbb és érthetőbb tájékoztatást kellene adniuk az érintett tech vállalatoknak, míg a fiatalokat ezzel egyidejűleg szükséges lenne e témában tanítani és felkészíteni. A család.hu cikke.
2016. december 19. 11:30
A technológia drámai változásokon megy keresztül jövőre. Ez a 15 trend határozza meg 2017-et.
2016. december 5. 12:34
De nem csak doktorok léteznek a közösségi médiában, hanem szakértők, mágusok és guruk is. Nagy számban. Pár éve egy konferencián az egyik kollégám úgy mutatott be egy előadót, mint LinkedIn szakértőt.
2016. december 5. 8:30
Pontosabbak lesznek a közvélemény-kutatások, ha figyelembe veszik a közösségi médiát. Egymás között őszintébbek vagyunk, mint amikor ismeretlenek kérdéseire válaszolunk.
2016. december 3. 10:00
Nem attól félünk, hogy a mesterséges intelligencia megöl, hanem hogy magunkra hagy minket.
2016. december 1. 14:20
Adatokon alapuló MI-megoldások automatizálásával foglalkozik a globális marketingkommunikációs vállalat bővülő budapesti fejlesztőközpontja.
2016. november 21. 14:30
A kosárlabda-meccseket elemző rendszer optikai nyomkövetői a játékos és a labda összes mozgását rögzítik.
2016. november 10. 8:30
A „piknik” és a „kirándulás” a nyári, a negatív érzelmek a téli szókészletben túlreprezentáltak. Brit kutatók 1836 és 1922 közötti hazai és amerikai, illetve a Twitter és a Wikipédia használatát elemezve mutattak ki periodikusan visszatérő csoportos viselkedésmintákat.
2016. október 4. 11:30
Hogyan segítettek data mérnökök a Panama-iratok feltárásában? Mi lesz az ember szerepe abban a világban, ahol egyre több dolgot a mesterséges intelligencia irányít? Valóban boldogabbá tesz-e a technológiai fejlődés? Pár téma és kérdés a Prezi és a Ustream októberi UX és Data (Amuse és Crunch) konferenciájáról, ahová több mint 1000 embert várnak a régióból.
2016. szeptember 23. 10:47
A technológiától megittasult, önhitt tanítócelebek egymást überelve nyilatkoztatgatják ki vélemény-diktátumaikat.
Big data
2016. szeptember 22. 9:19
Két szerző betáplált ötezer regényt a számítógépbe, megtanították „olvasni”, majd meghatározták azt a közel háromezer tulajdonságot, amely esélyessé tesz egy könyvet a bestsellerré válásra. Egy másik cég a Google- és Amazon-keresések alapján írat olyan ismeretterjesztő köteteket, amelyek nem léteznek, de igény lenne rájuk. Jó lesz nekünk, ha csak olyan dolgokat adnak ki, amit egyébként is szívesen olvasnánk?
2016. július 27. 14:30
Felhasználók helyalapú információiból következtet foglalkoztatási és fogyasztási trendekre a kínai keresőóriás.
Interjú
2016. június 16. 14:00
Hans Hofstraat, a Philips kutatásokért felelős globális alelnöke volt a Június 2-án rendezett MTA-IVSZ A digitalizáció hatása az élettudományokban konferencia kiemelt előadója. Előadása után beszélgettünk vele.
Fehér Könyv a nemzeti adatpolitikáról
2016. június 10. 9:00
Folyamatos adatrobbanásban élünk, monumentális nemzeti adatvagyonok halmozódnak fel a big data korában, csakhogy valamit kezdeni is kellene velük, hogy ne szemetesedjenek el. Magyarországon eddig nem sokat tettek érte, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács társadalmi egyeztetésre bocsátott Fehér Könyve az első nemzeti adatstratégiai tervjavaslat.
2016. június 4. 8:00
Egy friss kutatás kimutatta, hogy sikeresebb tudományos írásokban több a vizuális információ. Keresőt is fejlesztettek hozzájuk.
2016. június 1. 13:45
Mik a gépitanulás-rendszerek lényegi korlátai, milyen akadályokat kell leküzdeni a tökéletes tanulógép kivitelezéséhez?
Egy Wired-tanulmány margójára
2016. május 25. 8:45
Paradigmaváltás az ember-számítógép viszonyban: a gépi tanulás elterjedésével kevésbé fontos a kódolás, programozás, és a programozó sem érti teljesen saját fejlesztését.
2016. május 20. 9:00
A Szemek internete a Dolgok internetéhez hasonlóan fog működni.
Csevegő ágensek kontra alkalmazások?
2016. május 13. 9:00
A beszélgető ágensek, a lesajnált fecsegőbotok hosszú utat tettek meg addig, hogy a mostani Microsoft-vezér a jövő ember-gép kommunikációjának kulcsszereplőit látja bennük. Akár az appokat is leválthatnák, de nem fogják, hanem inkább kiegészítik őket. Chatbotok tegnap, ma, holnap.
2016. április 27. 15:00
Mesterségesintelligencia-technológiák fogják uralni a közeljövő számítástudományát.
2016. április 13. 12:30
A Facebook ma is számos olyan adottsággal rendelkezik, amely a nagy birodalmak jellemzője: hatalmas befolyás és elérés, karizmatikus vezető, óriási népesség és vagyon.
Üzleti intelligencia
2016. április 13. 9:00
A monumentális adathalmazok korában cégek számára egyre fontosabb, hogy a lehető legpontosabban tudják: a fogyasztók mikor, hol és milyen árucikkekre költik a pénzüket. A vásárlói szokások jobb megértéséhez és feldolgozásához, és a termékek eladásához egyre gyakrabban használják az eredetileg a vállalati döntéshozásnál alkalmazott üzletiintelligencia-megoldásokat. De mi is az üzleti intelligencia?
2016. április 8. 12:00
Az adattárolás racionalizálására tesz kísérletet az IBM. Rendszerük úgy működik, mint az emberi agy: a fontos emlékeket megőrzi, a felesleges infót kitörli.
2016. március 30. 12:00
Majdnem mindegyik nagy techcég az MI-ben látja az IT jövőjének kulcsát.
Gépi kreativitás
2016. március 30. 9:00
Mesterségesintelligencia-programok nemcsak adatot elemeznek, sakkoznak vagy statisztikákat gyártanak, hanem alkalmasint novellákat és verseket is írnak. Igaz, azokhoz is adatokat dolgoznak fel. A gépi kreativitás jelene, irodalmi példákkal.
Egységes európai digitális piac
2016. március 21. 9:00
A tavaly kidolgozott Egységes Digitális Piac stratégia három pilléren, széleskörű internet-elérésen, biztonságos és megbízható online környezeten, valamint a felhőszámítások, bigdata-módszerek és a digitális írástudás által vezérelt gazdasági, társadalmi növekedésen alapul.
2016. március 8. 15:00
Európai kutatók különféle infokommunikációs technológiákat közös nevezőre hozó intelligens bűnmegelőző rendszert fejlesztettek.
2016. február 25. 9:00
A Facebook pontos népsűrűségi térképet készít a világ legszegényebb országainak. A térképpel növelni akarják az internetfelhasználók számát.
2016. február 21. 9:00
Egyes vállalatok külső cégeket kérnek fel munkavállalóik egészségügyi adatainak nyomon követésére. Mennyire legális ez a tevékenység?
Egészségügy a közeljövőben
2016. február 15. 11:00
Három ausztrál kutató szerint a nem túl távoli jövő kórházaiban robotok és intelligens programok helyettesíthetik az orvosokat. Az átalakulás már megkezdődött, a realistábbak viszont inkább a mainál nagyságrendekkel hatékonyabb ember-gép együttműködést képzelnek el.
2016. január 31. 14:00
A Szilícium-völgyben megéri szabadúszó IT-szakembernek lenni, a jobbak akár évi 278400 dollárt kereshetnek.
2016. január 26. 12:16
Japánban a rendőrség biztosra megy, mert a bűnelkövetők teljes arcszerkezetét digitalizálja 3D-s szkennerekkel és egy új modern és mindenható adatbázist készít belőlük.
2016. január 15. 17:00
Az irdatlan mennyiségű adat, a napjainkat meghatározó big data egyre komolyabb problémákat vet fel. Hogyan kezeljük, és nyerjünk ki belőle hasznos információt?
2016. január 11. 15:15
Hogyan tanuljanak a gépek, milyen módszerek kellenek ahhoz, hogy feldolgozzák a folyamatosan növekvő adatmennyiséget? A big data korának egyik legígéretesebb tanulótechnológiája a mélytanulás.
Internet of Things II.
2016. január 8. 11:30
A dolgok internete (Internet of Things, IoT) az infokom technológiák és a gazdaság nagybani konvergenciája: idővel a legtöbb eszköz és tárgy a hálózatok hálózatában kapcsolódik egymáshoz. Különféle szakterületeket, csoportokat, szereplőket hoz azonos platformra: gép-gép kommunikációt, felhőszámításokat, big datát, érzékelőket és beavatkozókat, és nem utolsósorban – ellentétben a korábbi „internet ember nélkül” definícióval – az embert. Három főszektorát különböztetjük meg: fogyasztói, kormányzati és vállalati IoT-t.
2015. december 29. 11:40
Egy ausztrál algoritmus képviselőhelyekre bontva 96 százalékos pontossággal mondta meg, kik nyerik a tavalyi queenslandi szövetségi választásokat. Más területeken szintén hasznosítható.
2015. december 6. 16:06
2016 a virtuális valóság éve lesz, érdemes megnézni mire is lesz jó majd a dolgos hétköznapokban ez az új trend a játékon és a szórakozáson kívül.
2015. december 3. 13:22
A Microsoft nagy jövőt lát digitális asszisztense üzleti intelligencia megoldásokban való felhasználásában.
2015. december 2. 11:39
Miközben dúl a háború a magyar egészségügyben (tüntetnek a nővérek és más egészségügyi „középkáderek” a jobb megélhetésért), a világ másik felén egyre-másra jönnek ki az okos eszközök és intelligens megoldások. A legújabb trend a robotika és a tele-diagnosztika. Magyarországon már ingyenesen letölthető a Mobil Egészségnapló és Tájékoztató Alkalmazás, rövidebb nevén MENTA. A naplózott táplálkozás-, mozgás- és más egészségügyi adatokat már a háziorvosnak is elküldhetjük online.
2015. november 26. 12:44
A Chaotic Moon egy újabb csapással próbálja bebizonyítani a biohekkereknek van létjogosultsága a Földön, a Tech Tats-el fapados kiborggá akarnak varázsolni minket.
2015. november 23. 13:00
Hogyan dolgozhatók fel egymástól távol tárolt hatalmas adatsorok a személyes információk veszélyeztetése nélkül? Trilce Estrada-Piedra, az Új-Mexikó Egyetem tanára érdekes megoldást javasol.
2015. november 17. 12:33
Több egyetemi kutatólaborban indítottak olyan projekteket, amelyek alapvető változásokat hozhatnak a számítástudományban. Strukturálatlan szövegektől a legkifinomultabb adatbányászatig, nagyon széles a paletta.
2015. november 14. 9:30
Az University of Houston kutatói 400 ember agytevékenységét vizsgálták, miközben azok a Menil Collection kortárs művészeti gyűjteményét járták be fejükön egy EEG szettel. Kiderült a férfiak és a nők is másként élik át a művészetet.
2015. november 12. 12:02
Nem mindegy, hogyan végezzük napi sporttevékenységünket. Egy adatelemzésen alapuló új rendszerrel jobban odafigyelünk mozdulatainkra, gyorsabban futunk.
2015. november 7. 14:22
A londoni Imperial College napokban megnyílt KPMG Adatfigyelője képekben ábrázolja a big datát. Elmerülhetünk mindabban, ami eddig csak elvont adatsor volt.
2015. november 3. 9:53
A UPS az ORION Big Data alapú szállítmányozási rendszerével több, mint 300 millió dollárt takarít meg már évente.
2015. október 19. 18:23
906-ból 615 humán csapatot győzött le az emberi intuíciót algoritmusokkal helyettesítő adatelemző rendszer. Egy újabb sikerre született MIT-fejlesztés.
2015. október 18. 17:25
Hilary Mason, a Fast Forward Laboratórium vezetője szerint a gyorsan fejlődő adattudomány és gépi intelligencia nagyon komoly hatással lesz a jövőre.
A gépi tanulás jövője
2015. október 15. 17:11
A gépi tanulás már ma is a hétköznapok szerves része, a jövő tanulóalgoritmusai viszont szakterületeket, például az orvostudományt írhatják át.
2015. október 10. 13:27
Brian Pierce, deputy director of DARPA's Information Innovation office (I2O) talks about the toughest problems in cyberspace.
2015. október 10. 13:17
A legtöbb infokom óriás igyekszik kihasználni az intelligens adatelemző platformok fejlesztésében rejlő üzleti lehetőségeket. Az Intel nem tartozik közéjük.
2013. július 29. 12:38
Mass data retention is a central element in mass surveillance. It needs to stop.

összesen: 65 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó