azonos neműek házassága

2018. augusztus 29. 12:05
A luxemburgi bíróság merészet húzott az azonos nemű házasságokkal kapcsolatban.
2017. február 9. 21:24
Donald Trump többek között azt ígérte, hogy visszavonja azt a Johnson-kiegészítést, amely tiltja az adómentességet élvező különböző felekezetek papjainak, hogy politikusokat vagy politikai tisztségre pályázókat a szószékről nyíltan támogassanak.
Felmérés
2016. december 9. 12:28
Miközben az azonos nemű párok házasságát csupán a magyarok 36 százaléka támogatja, az örökbefogadásból azonban 46 százalékuk nem zárná ki a melegeket a Budapest Pride és az Integrity Lab országos, reprezentatív felmérése szerint. A nők és a diplomások nagyobb arányban támogatják a melegházasságot, pártszimpátia tekintetében pedig egyértelműen megmutatkozik a jobb-bal törésvonal. Az azonos neműek házasságát legnagyobb arányban (71%) a fideszesek utasítják el, ám az örökbefogadással már nekik sincs akkora gondjuk, azt 38%-uk támogatja. Az összes megkérdezett kétharmada szerint a melegek szeretetből szeretnék, ha lenne számukra is mód a házasságra.
2016. október 20. 14:54
A Bizottságnak előre kell lépnie, és megpróbálnia minden tagállamot rávenni az EU-ban, hogy fenntartások nélkül fogadja el az azonos neműek házasságát – nyilatkozta Franz Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a legnagyobb melegszervezet, az ILGA Europe gálaestjén. A CitizenGo aláírásgyűjtést indított ennek megakadályozására.
2016. október 12. 20:55
Az Egyesült Államokban törvénybe iktatták, hogy a férfimosdókat is fel kell szerelni pelenkázóval.
2016. január 15. 12:56
A nyomás az anglikán egyházon, hogy maradjon hű a hagyományos keresztény tanításhoz a házassággal kapcsolatban, egyértelműen az afrikaiak műve. Ez azt jelenti, hogy a harmadik világ fiatal, ortodox, többségi egyháza hivatalosan is megmutatta erejét.
Konzervatív Afrika
2016. január 15. 12:08
Három évre felfüggesztette az amerikai episzkopális egyház tagságát az Anglikán Közösségben az anglikán nemzeti vezetők canterbury-i gyűlése amiatt, mert az észak-amerikaiak elfogadják a melegházasságot, egyben megerősítette a házasságról szóló hagyományos tanítást. Az Anglikán Közösségen belül egyre nagyobb teret nyernek az afrikaiak.
2014. április 16. 22:22
Továbbra sem köthetnek templomi esküvőt a melegpárok a norvég evangélikus államegyház szinódusának döntése szerint, habár a püspökök többsége támogatta volna a lehetőséget.
2013. február 11. 8:22
Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy nem mindenkinek adatott meg, hogy házasságban éljen, tartalmát tekintve ez a kijelentés értelmezhető a melegekre is.
2013. január 10. 14:06
A „ratzingeriánus marxisták” és egy ateista közéleti szereplő is támogatja a pápát az azonos neműek házassága elleni küzdelemben, akinek a francia rabbi melegházasság-ellenes tanulmányát idéző karácsonyi beszéde ellen idén jóval kevesebb támadás érkezett.
2013. január 4. 15:37
Eddig 1640-en írták alá azt a petíciót, amely január 3-án jelent meg a Fehér Ház honlapján, és „gyűlöletcsoporttá” szeretné nyilváníttatni a katolikus egyházat a pápa karácsonyi beszéde miatt. A szervezők 25 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni január 24-ig.