ár

2022. június 10. 6:26
​​​​​​​Sokan csak a hazai árváltozásokkal találkoznak. A magyar infláció valóban megnövekedett, nemzetközi viszonylatban azonban egészen megdöbbentő értékekkel is találkozhatunk.
2022. május 31. 14:31
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a parlamenti meghallgatásán is hangsúlyozta az önellátás fontosságát. A számok alátámasztják a jegybank volt alelnökének szavait.
2022. május 28. 15:32
Kevés elterjedtebb, szélesebb körben osztott nézet van Magyarországon, mint az, hogy külföldön minden jobb, de legalábbis minden olcsóbb. Utánajártunk, mi igaz ebből.
2022. május 27. 12:45
Itthon számos gazdasági „szakértő” dobálózik a rekord infláció kifejezéssel. Ez az írás nekik szól. Három ábra segítségével tekintjük át, mit jelent ma ez a fogalom.
2022. május 24. 13:38
A koronavírus kezdetben felfelé hajtotta a béreket, különösen a kétkezi dolgozók esetében, de ennek mára vége.
2022. május 14. 14:00
Kéthavonta 250 lej (19 385 forint) értékű, alapélelmiszerekre, illetve meleg ebédre fordítható vásárlási utalványt kapnak év végéig a rászorulók Romániában, az erről szóló sürgősségi rendeletet hétfői ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
2022. május 12. 14:16
Romániában 13,8 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta áprilisban a márciusi 10,2 százalékról, közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2022. május 9. 9:09
Lengyelországgal és Bulgáriával statuál példát Oroszország, mivel a közelmúltban egy időre elzárta a két országba irányuló gázvezetéket. Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. Olaj- és gázipari elemzője szerint a csapok elzárása nincs hatással a magyar ellátásbiztonságra és valószínűleg az árak se emelkednek már idén.
2022. április 27. 17:28
Kiszámoltuk: egész régiónkban a magyar infláció gyorsul a legkisebb ütemben, ami nem meglepő, mert kevés olyan ország van, mely ilyen sokat és ennyire elkötelezetten tett volna a drágulás ütemének visszafogása érdekében. A magyar inflációs mutató sem historikusan, sem nemzetközi kitekintésben nem tekinthető magasnak, sőt objektív mutatók alapján a magyar monetáris politika a mostani nehéz helyzetben is jól vizsgázott.
Ezt is a háborúra fogták
2022. április 21. 7:40
Mintegy 200 ezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben.
2022. április 12. 12:11
Kijöttek a márciusi román számok is, és csúf meglepetést okoztak, az unió keleti szárnyának négy legnagyobb gazdasága közt már egyedül Magyarországon 10 százalék alatti az infláció, írja a vg.hu.
2022. április 7. 16:47
Jelen pillanatban minden piaci hatás az ingatlanok, különösen a használt lakóingatlanok árának további emelkedését prognosztizálja, miközben a forgalomra a visszafogott volumen lesz jellemző az új építésű lakásprojektek számának csökkenése mellett. A helyzetet Rajnai Gábor, a BDO Magyarország Ingatlan és Hotel divíziójának szakmai vezetője elemzi.
2022. április 5. 10:27
Tények és tévhitek az ingatlanpiacról: a Duna House a jelenlegi helyzetről és várható következményeiről.
2022. március 31. 9:48
A minimálbéremelés és a munkaerőhiány a keresetek januárihoz hasonló kétszámjegyű növekedését váltja ki az egész idei évben, amivel még a magas infláció ellenére is érdemben emelkednek a reálkeresetek, azaz a vásárlóerő, ami hozzájárul a gazdasági növekedéshez, így kommentálták a hétfőn megjelent friss kereseti adatokat elemzők.
2022. március 15. 16:51
A közgazdász Adam Tooze rámutat: Oroszország akár a korlátlan pénznyomtatással is fedezheti háborús költségeit, pénzügyi vesztenivalója nincs és minden feltétel adott is ehhez.
2022. március 9. 9:05
A cégek közel háromnegyede, 72 százaléka véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülők aránya az átlagosnál is magasabb a 20-49 fős cégek körében, ahol 84 százalék, a kereskedelmi vállalatok között, itt 82 százalék és a tisztán hazai tulajdonú vállalkozásoknál, ahol 80 százalékos, erre az eredményre jutott felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).
2022. március 8. 14:14
Európa nehezen tudja feltölteni földgáztárolóit a következő télre, mivel a tárolók szintje évtizedes mélyponton van.
2022. március 7. 18:32
Arról ír a nemzetközi sajtó, hogy Ukrajna és Oroszország együttesen a világ fontos éléskamrájának számít, de most bezárultak.
2022. március 4. 21:10
A nyersanyagpiacokat a mezőgazdaságtól az energián át a fémekig felforgatta Oroszország ukrajnai inváziója, a Bloomberg nyersanyagindexe pedig közel fél évszázad óta a legnagyobb heti emelkedésre készül.
2022. március 3. 9:27
Megszületett a megállapodás: a kormány kitart a benzinárstop mellett, hogy megvédje a családokat a külföldről begyűrűző inflációval szemben, de támogatást nyújt a kisbenzinkutaknak az ellátásbiztonság érdekében, derült ki György László Facebook-posztjából.
2022. március 3. 8:39
Üzemanyag-kiskereskedők is kaphatnak kedvezményes feltételrendszerű, szabad felhasználású folyószámlahitelt Széchenyi kártyán keresztül, olvasható a kártyaprogram koordinálásáért felelős Kavosz Zrt. honlapján.
2022. február 28. 20:22
A kormány hétfőtől 480 forintban maximálja az üzemanyagok nagykereskedelmi árát is, amivel hozzájárul a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működéséhez, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben.
Makronóm
2022. február 28. 18:41
Az óriáscégek az emelkedő költségeikre figyelmeztetnek, miközben felfelé nyomják áraikat, hogy megvédjék profitjukat, számol be a Financial Times, kiemelve, hogy a gazdasági hangulat lehet ingadozó, de a fogyasztók stabilan és sokat költenek.
2022. február 21. 18:45
A horvátok is 5 százalékra csökkentik alapvető élelmiszerek áfáját, ahogyan azt hazánk már a járványválság előtt megtette. Az általános forgalmi adó csökkentése mellett támogatásokkal állítja meg Zágráb az áremelkedési hullámot Horvátországban, különös tekintettel az energiahordozók drágulására, jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán, amikor bemutatta a kabinet átfogó intézkedéscsomagját.
2022. február 20. 12:55
A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség, így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a február elején megjelent statisztikai adatot. Azóta új adatok is napvilágot láttak, így kiderült, Magyarországnál több gazdaságban is magasabb inflációt látunk.
2022. február 18. 11:04
A megújuló energiaforrásokra való nehézkes áttérés hatására egyre fontosabbá válik a költségigényes és jelenleg környezetszennyező ingadozó energiaellátás kiegyensúlyozása. A drága tárolással szemben két magyar fiatal, Jogg Balázs és Jogg Dániel állt elő egy jobb megoldással. Az Enerhash az adott időszakban termelt többlet áramot az erőművek mellé telepített adatközpontokban hasznosítja, ahol ezt az energiát digitalizálják, tehát kriptovalutát bányásznak vagy éppen magas számítási igényű, tudományos folyamatokat támogatnak. A testvérpár ötletét először nem fogadták kitörő örömmel az energetikai szakemberek, mert egyszerűen nem értettek a digitalizációhoz. Hosszú edukációs folyamat után mára a világ összes pontjáról keresik őket az állami és magán energetikai vállalatok, hogy csökkenthessék az ingadozó megújuló energiaellátás kiegyensúlyozásának költségeit vagy optimalizálják az erőművek termelését.
2022. február 1. 17:17
Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. A kedden induló helyszíni ellenőrzések a tavaly október közepi szinten maximált árra, az érintett termékek mennyiségére és az élelmiszerárstopról szóló tájékoztatásra is kiterjednek. A mulasztókra kötelezően legalább 50 ezer forintos bírságot szabnak ki, ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenységét minimum egy napig korlátozhatják, hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye. Közgazdászok is kiemelik: az árstop tényleg csökkenti majd az árakat, mert alkalmasabb a speciális helyzetnek megfelelőbb eszköz, mint egy esetleges áfacsökkentés.
2022. január 31. 11:13
A logisztikában is kihasználták a cégek a történelmi válsághelyzetet, hogy nyerészkedjenek. Erről tudósított a Bloomberg üzleti lap, amit a G7 szemlézett.
2022. január 26. 11:17
Miután az ellenzék vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek a követelése teljesült és a kormányzat tényleg bevezette az árstopot, az ellenzéki oldal (megdöbbenését követően) egy emberként undorodott meg a szerintük értelmetlen, populista, átgondolatlanul rögtönző, szavazatvásárló intézkedéstől, ami természetesen (megintcsak szerintük) soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ellenzéki szakértők egyből áfacsökkentést kezdtek követelni, tekintet nélkül arra, hogy az alapvető élelmiszerek áfája már 5 százalékra csökkent, amit épp ők nem szavaztak meg, ahogy a 200 ezres minimálbért sem. Elmagyarázzuk, miért nem érné el célját a jelenlegi helyzetben egy áfacsökkentés és miért nézegetnek már az áfacsökkentéssel próbálkozó lengyelek is inkább Magyarország felé.
2022. január 25. 15:39
Az állami árszabályozás még a legfejlettebb piacgazdaságokban is nélkülözhetetlen gazdaságfejlesztési eszközt jelentett. Érdemes lenne visszatérni e gyakorlathoz, mert a múltban is jól működött, vélik egyre többen.
2022. január 24. 16:06
Márki-Zay öt éven belül már euróval fizetne itthon, a Kavosz Zrt. elnöke, Krisán László viszont nem biztos benne, hogy ez jó ötlet.
2022. január 24. 15:38
A lengyel üzleteknek csökkenteniük kell az árakat, a tisztviselők pedig ezt ellenőrizni fogják. Ha nem látszik meg az áfa változás, ahogy a Rzeczpospolita írja, „a lengyel kormány a magyarhoz hasonló nukleáris opciót indíthat”. Érdekes módon a lengyel szakírók, ahogy a csehek és a szlovákok is, kétkedve figyelik a szabad piacokon valóban nem szokványos magyar árbefagyasztást, de eközben kételkednek a saját áfa-csökkentésük hatékonyságában is.
2022. január 24. 15:19
A sokadik csapdába sétál be a hazai ellenzék azzal, hogy a korábban Gyurcsány által követelt és a nemzetközi progresszív gondolkodók által is erősen javasolt árstopot kritizálja, amit korábban ráadásul számos ország, köztük Szerbia is bevezetett. Ráadásul a hatósági árszabályozás volt a második világháborús Amerika egyik fontos gazdasági csodafegyvere, amit a legkülönbözőbb felfogású sztárközgazdászok is támogattak.
2022. január 20. 14:00
A Momentum politikusa, Csillag Tamás arról posztolt, hogy a jelenlegi helyzetben miért olyan nehéz méregdrága luxustelefont vásárolni, amiből számos sommás közgazdasági bölcsességet is sikerült levezetnie, amelyeket persze sorra megcáfoltunk. Ezt követően a politikus inkább le is vette a fotót, hogy lecserélje üzenetét arra, miért ilyen gyenge a forint. Amikor pedig kommentelői rámutattak, hogy pár évvel ezelőtt még sokkal többet kellett dolgozni egy iPhone megvásárlásához, a politikus elismerte, hogy a témának, amiről írt, „tényleg nem ment utána”.
Együtt lélegeznek a dolgozókkal
2022. január 19. 23:04
„Lehet szórakozni a csirke far-háton, csak hát az emberek több mint 20 százalékának ez az egyetlen húsétele. És nekik bizony néhány forint is számit. És ez majd a választási eredményeken is látszódni fog...” – nyilatkozta Szalai Erzsébet, nemzetközi téren is ismert szociológus, akadémikus és nem is gondolta, hogy a helyzet fokozódik majd. A Momentum politikusa arról posztolt, hogy a jelenlegi helyzetben miért olyan nehéz méregdrága luxustelefont vásárolni, amiből számos sommás közgazdasági bölcsességet is sikerült levezetnie. Nagyon ajánljuk!
2022. január 18. 21:35
A nagyvállalatok akkor és most is kihasználták az ellátási problémákat: gyorsan minél nagyobbat igyekeztek emelni áraikon, hogy extra nyereséget szerezzenek az infláció ürügyén.
2021. december 18. 17:42
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint novemberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb, a villamos energiáért pedig a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették – közölte az MEKH az MTI-vel kedden.
A piaci erő velük van
2021. december 3. 10:30
Már a Business Insider is arról cikkezik, hogy a növekvő infláció mögött a legnagyobb óriáscégek valójában a profitjukat emelik szép csendben. Sok esetben szó sincs arról, hogy az elszabaduló költségek miatt kellene emelni az árakat. A mára kialakult inflációs hangulat pedig alkalmas arra, hogy a legnagyobb piaci erejű cégek olyan lépésekre szánják el magukat, amit eddig nem tudtak és nem mertek.
2021. december 2. 10:19
Atomenergia nélkül nincs klímavédelem, nincs zöld jövő és nincs alacsony rezsi – hangsúlyozta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának létesítéséért felelős tárca nélküli miniszter a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón tartott előadásában szerdán.
2021. november 23. 11:40
Az régóta látszik, hogy a napjainkban átmenetileg tapasztalható infláció nem magyar, hanem a nemzetközi gazdaságból érkező jelenség. Arról viszont eddig szinte senki nem beszélt, hogy korunk szélsőségessé váló kapitalizmusa, amelyben egy-egy óriáscég szerzi meg a befolyást egész ágazatok vagy tevékenységek felett, miként vezet a piacgazdaság torzulásaihoz, hiányhoz és végül inflációhoz.
2021. november 21. 16:52
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó szerdai előrejelzései szerint a folyamatos inflációs meglepetések miatt az eddig vártnál jóval agresszívabb jegybanki kamatemelések várhatók a közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon.
2021. november 20. 14:20
A román parlament 19 százalékról 5 százalékra csökkentette a tűzifa áfáját, hogy támogassa az ezzel a tüzelőanyaggal fűtő lakosságot.
2021. november 12. 11:43
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint októberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb, az áramért pedig a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették a vizsgált 29 európai főváros közül.
2021. október 29. 17:27
A piaci kondíciók változásával nem indokolható, túlzott áremelkedést tapasztalt a kiegyenlítő szabályozási energia piacán februártól a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH); a hatóság maximált árakkal csökkenti a piaci erőfölényt.
2021. október 21. 11:34
A földgáz átlagára az uniós fővárosok közül Budapesten volt a legolcsóbb, míg a villamos energiáért a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették szeptemberben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata szerint – közölte a MEKH csütörtökön az MTI-vel.
2021. október 21. 10:03
Az OTP Bank Románia szerdán közzétett elemzése szerint a román éves inflációs ráta az év végén elérheti a 8 százalékot, ha folytatódik az energia fogyasztói árának a növekedése a gáz nemzetközi árának alakulásával összhangban.
2021. október 20. 14:17
Enyhén csökkent a lakossági gázár, az elektromos energia viszont kissé drágult az Európai Unió (EU) tagállamaiban az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest. Euróban kifejezve Magyarországon volt a legolcsóbb az áram – közölte az EU statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán.
2021. október 1. 21:15
Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde társtulajdonosa Ausztriában tanulta ki a szakma rejtelmeit és 2001 óta itthon küzd azért, hogy az embereknek a pálinkáról ne a kerítésszaggató jelző jusson eszébe.
2021. szeptember 7. 12:11
Egyedül Észak-Amerikában nőtt meg jelentősen a logisztikai cégek által érzékelt globális kereslet, de a kapacitáshiány miatt elszálltak a szállítási árak.
2021. szeptember 1. 12:27
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2021. augusztus 26. 13:46
Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. június 2. 16:43
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 3,3 százalékra gyorsult a fogyasztói árak növekedése áprilisban éves szinten a márciusi 2,4 százalékról; februárban még 1,7 százalék volt a mutató.
2021. május 11. 11:57
A lakást bérlők Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi díjat voltak hajlandóak fizetni az albérletekért áprilisban, ez 7,6 százalékkal haladja meg a tavaly decemberben mért mélypontot, amikor az átlagos keresleti díj 126 ezer forint volt – közölte a Rentingo.com albérletkereső hétfőn az MTI-vel.
2021. május 11. 11:55
Rekordszintre nőtt a lakóingatlanok ára az Egyesült Királyságban áprilisban, mivel az illetékmentesség továbbra is pörgeti az ingatlanpiacot – ez derült ki a Lloyds Bank leányvállalata, a Halifax és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató hétfőn közzétett adataiból.
2021. május 11. 11:52
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. május 3. 12:25
Magyarországon a kilábalással párhuzamosan középtávon az inflációs nyomás erősödését várhatjuk, mindeközben Nyugat-Európában, így az eurózónában is mindezidáig a túl alacsony infláció kapott hangsúlyosabb szerepet.
2021. április 28. 11:29
Az MNB vállalati konjunktúra indexe az elmúlt 3 hónapban fokozatosan javult, értéke a decemberi -14 pontról -2 pontra emelkedett márciusra.
2021. február 2. 16:41
Tavaly decemberben az albérletárak országosan 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
2021. január 21. 9:14
Tavaly a harmadik negyedévben éves összevetésben stagnálás és árcsökkenés jellemezte a lakáspiacot – közölte az az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
2021. január 21. 9:13
Tavaly decemberben sorban az ötödik hónapban csökkentek a fogyasztói árak éves bázison az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán publikált jelentése alapján.
2021. január 20. 9:31
Decemberben a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az előző havihoz képest a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
2021. január 13. 16:03
Decemberben a vártnál nagyobb lett a fogyasztói árak éves emelkedésének a mértéke az Egyesült Államokban, a tavalyi egész éves átlagos áremelkedés viszont elmaradt a 2019-estől, öt éve a legkisebb lett és alacsonyabb a tíz éves átlagnál is a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics szerdai jelentése alapján.
2021. január 12. 9:28
Az albérletárak ugyan mélyponton vannak, decemberben azonban némileg már élénkült a piac, és a nyári hónapoktól, a koronavírus elleni oltás felfutásával és a turizmus beindulásával gyorsulva drágulhatnak ismét a kiadó lakások – közölte a Rentingo.com albérletkereső hétfőn az MTI-vel.
2021. január 6. 16:16
Novemberben ez energiaárak emelkedése miatt a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán publikált jelentése alapján.
2021. január 6. 16:14
A vártnál gyengébb volt a havi infláció Németországban decemberben, éves összevetésben azonban továbbra is alacsonyabb a fogyasztói árszínvonal a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott zárlat következményeként.
2021. január 6. 12:14
Tavaly novemberben az ipari termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat; az áremelkedés ütemét elsősorban a forint gyengülése befolyásolta az euróval szemben. A belföldi értékesítés árai 1,3 százalékkal, az exportértékesítés forintban mért árai 7,7 százalékkal emelkedtek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. december 9. 9:59
Több mint egy évtizede először csökkentek a fogyasztói árak Kínában novemberben, miközben a termelői árak visszaesése az elmúlt nyolc hónap legenyhébb ütemére mérséklődött.
2020. november 10. 10:40
Októberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,0 százalékra lassult az előző havi 3,4 százalékról. Az infláció lefékeződésében főként az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk szeptemberinél mérsékeltebb éves áremelkedése, valamint a járműüzemanyagok árcsökkenése játszotta a legnagyobb szerepet – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. november 5. 12:44
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban szeptemberben 1,3 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedési üteme ugyanúgy, mint augusztusban.
2020. október 20. 15:48
A használt lakások 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, erre öt éve nem volt példa – közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatain, illetve a saját adatain alapuló elemzésében.
2020. október 20. 9:56
Szeptemberben lassult a termelőiárak csökkenése Németországban éves szinten a szakértők által várt gyorsulás helyett.
2020. október 14. 17:43
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban szeptemberben, éves összehasonlításban március óta először mértek növekedést.
2020. szeptember 30. 10:11
Gyorsult az amerikai lakásárak növekedési üteme júliusban az Egyesült Államokban, jelezve, hogy az ingatlanpiac erős maradt a gazdaságot megroppantó koronavírus-járvány kellős közepén is.
2020. szeptember 30. 10:08
Augusztusban az ipari termelői árak összességében 3,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. augusztus 27. 9:44
A fővárosi piacon 20-30 százalékkal több ingatlant kínálnak hosszú távú albérletre, mint egy évvel ezelőtt, ráadásul 15-30 százalékkal kedvezőbb áron – közölte a Duna House csütörtökön. Az ingatlanközvetítő vállalat tapasztalatai alapján vidéken is hasonló a helyzet.
2020. augusztus 18. 10:36
Budapestben és a fine diningban sem hisz igazán Turanitz Gergő magyar BBQ-mester, aki testvérével, Turanitz Katalinnal viszi a Velencén található Tekergő éttermet, illetve a székesfehérvári Patentot. Milyen eszközökkel vészelték át a járványt, hogy ne kelljen kollégától megválniuk? Hogyan alakítanák át éttermeiket a jövőben? A Makronómnak elárulták.
2020. augusztus 11. 9:47
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. augusztus 4. 10:25
Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 1,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a feldolgozóipar árai 1,0 százalékkal magasabbak voltak, az energiaipar árai (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 5,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az ipari exportértékesítés árai 5,2 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a feldolgozóiparban 6,2 százalékkal nőttek. Együttesen a termelői árak 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. július 13. 12:50
A németországi online kiskereskedelmi üzletek szinte egyáltalán nem adják tovább vevőiknek a konjunktúracsomag keretében csökkentett áfát az Idealo összehasonlító portál által a Welt am Sonntag lap számára készített felmérés alapján.
2020. július 7. 12:22
Közel 40 százalékkal kevesebb új lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amely a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi annak ellenére is, hogy az adatok még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában, közölte az Otthon Centrum.
2020. június 11. 9:32
A panellakások az enyhe negatív árkorrekció ellenére is a legjobb befektetésnek számítanak hosszútávon az ingatlanpiacon, az elmúlt 7 évben megháromszorozták értéküket és még mindig az egyik legnépszerűbb ingatlantípus az otthont keresők között a Duna House elemzése szerint.
2020. május 8. 11:22
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben 1,4 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak. A járműüzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak következtében 16,4 százalékkal csökkent egy hónap alatt, jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. április 27. 21:38
Jelentős túlkínálat és áresés alakult ki az európai és a magyarországi baromfipiacon is, amit az ágazati szakmai szervezetek a hazai terméktanács egyetértésével a harmadik országokból érkező import átmeneti korlátozásával kezelnének, ismerteti a hétfői Világgazdaság.
2020. április 14. 16:11
Londoni pénzügyi elemzők szerint meredek árzuhanásra kell felkészülni a brit ingatlanpiacon az új koronavírus okozta gazdasági válság miatt.
2020. április 8. 11:02
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Februárhoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben emelkedett, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők valamivel alacsonyabb, 3,6-3,7 százalékos márciusi inflációt vártak.
2020. március 31. 17:30
A koronavírus hatásai már érezhetőek az ingatlanpiacon, ezt támasztja alá, hogy Budapesten idén az első negyedévben 27 új projekt indult el, ami az előző év azonos időszakához képest 37,2 százalékos visszaesés, közölte az Otthon Centrum.
2020. január 16. 10:46
Decemberben öt havi csúcsra emelkedett a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
2019. december 11. 12:41
Az elemzőket nem lepte meg a fogyasztói árak emelkedésének novemberi élénkülése, az üzemanyagárak egy évvel korábbi csökkenése önmagában is kellő magyarázattal szolgál a jelenségre.
2019. szeptember 19. 20:32
A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány – közölték építőipari szereplők.
2019. április 29. 19:48
Csehországban az EU-tagság másfél évtizede alatt emelkedett az életszínvonal, de az árak sokkal gyorsabban közelítenek az uniós átlaghoz, mint a bérek – egyebek között ez derül ki abból a összefoglalóból, amelyet Csehország csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság prágai képviselete. Alig elégedettebbek a csehek az életszínvonalukkal, mint 2004-ben.
2019. március 26. 16:33
Labdarúgáshoz köthető ajándéktárgyak határokon túlnyúló árusításának blokkolásáért 12,5 millió euróra büntette az Európai Unió a Nike amerikai sportszergyártó-vállalatot.
2019. január 14. 19:00
Harminc éve nem volt ennyire drága a dollár a más fizetőeszközöket használó országok számára – legalábbis a The Economist pénteken közölt legújabb Big Mac-indexe alapján.
Drágult az üzemanyag
2018. július 10. 13:55
A nyári hónapokban meghaladhatja a fogyasztói árak növekedése a 3 százalékos inflációs célt, de az év végére a drágulás üteme kissé mérséklődhet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint, akik arra számítanak, hogy az éves átlagos infláció 3 százalék alatt marad idén.

összesen: 93 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó