agrár

2022. május 17. 16:29
A Cerbona Élelmiszergyártó Kft. megjelent a vegán élelmiszerek piacán, amelytől a következő években érdemi, évi mintegy 100 millió forint többletbevételt remél.
2022. április 2. 16:32
Az ukrajnai konfliktus jelentős hatással van a magyar mezőgazdaságra: az állattenyésztőket a gabona és a napraforgómag drágulása, a takarmányozási költségek növekedése, a kőolaj- és földgázellátással kapcsolatos bizonytalanságok pedig a növénytermesztőket hozzák nehéz helyzetbe. Az exportpiac átrendeződése viszont új piacokat nyithat meg a hazai termelők számára, illetve az agráriumban komoly problémát jelentő munkaerőhiány akár enyhülhet a Magyarországon tartósan letelepedők munkavállalásával, közölte a K&H Bank kedden.
2022. március 29. 14:10
A legjellemzőbb gombabetegségeknek ellenálló szőlőültetvényt telepítenek hat és fél hektáron, a Balaton-felvidéken a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 450 millió forintos támogatásával, hogy magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesszenek, továbbá információt kapjanak a szőlőfajták helyi adaptációjáról, termesztés-technológiai értékeiről, közölte a baranyai felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.
2022. március 26. 17:33
A tavaszi árpa és a búza, valamint a zab csaknem felét elvetették Zala megyében. A szántóföldeken folyamatosan dolgoznak a gazdák, jelenleg a tavaszi kalászosok vetése és a talajelőkészítés zajlik, közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerdán.
2021. november 7. 15:15
Az élelmiszeripari Oscar-díjat nyert idén is a negyedik generációs Fajszi Paprika Manufaktúra: a díj hatására a magyar paprikás családi vállalkozás sorra kapja a külföldi megrendeléseket. A díj még Okvátovity Dórát, a manufaktúra társtulajdonosát is meglepte, hiszen az egyik termékük már tavaly elérte a két csillagot a neves versenyen, de idén a legmagasabb, három csillagot is elhozták a fűszerpaprikamag-olajukkal. Az évtizedek óta működő családi vállalkozás helyzetét jelentősen megnehezíti a mezőgazdaságban uralkodó munkaerőhiány, hiszen ebben az évben sem volt már ember az utolsó hektárok betakarítására, de a nyári időjárás sem volt kedvező a paprika számára. A Fajszi Paprika Manufaktúra a nehézségek ellenére folyamatosan hódítja meg az exportpiacokat és mára a bevételeinek jelentős része külföldről származik.
2021. október 31. 14:40
A magyar tulajdonban lévő, vidéki nagy- és kisvállalkozások rendkívül megerősödtek az elmúlt tizenegy évben, jó példa erre a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt, amely közel 8 milliárd forintos éves árbevétellel rendelkezik – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Jászapátiban az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint.
2021. június 22. 16:23
Az éghajlat-politikára szánt uniós mezőgazdasági támogatások nem járultak hozzá a mezőgazdaságból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG-kibocsátás) csökkentéséhez, jelentette ki az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke hétfőn.
2021. június 22. 16:15
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói űrfelvételek elemzésével segítik a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. területén folyó növénytermesztést, tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2021. június 4. 12:14
Május végén érkezett a hír Brüsszelből, hogy eredmény nélkül értek véget a Tanács és Parlament között zajló, a közös agrárpolitika (KAP) reformjáról szóló, a 2021 – 2027 között rendelkezésre álló források felhasználását megalapozó tárgyalások. Ez a fejlemény tovább hátráltathatja az uniós végrehajtási jogszabályok elfogadását (az új KAP egyébként is csak 2023-ban lépne életbe). Ennek hiányában a tagállami szintű jogszabályok megalkotása sem történhet meg és késlekedést szenved az intézményrendszer és gazdák új kihívásokra való felkészítése is. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy van egy stratégiai dokumentum, amiben a források felhasználására vonatkozóan, mind a 27 tagállamnak sikerült megállapodnia, a másik oldalon pedig van egy európai parlamenti álláspont, amely azt képviseli, hogy a Tanács és a tagállamok mindegyike téved, mert az uniós agráriumot másképpen és szigorúbban kell szabályozni. Végső soron itt is egy föderalista, szuverenista megosztottsággal szembesülünk, mert a vita lényegében arról szól, hogy milyen szinten – tagállami vagy brüsszeli? – döntsék el, hogy mi legyen az európai agrárágazat jövője és azon belül milyen sors várjon a termelőkre, gazdákra.
2021. január 25. 17:20
Javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a tavalyi negyedik negyedév végére az előző negyedévhez képest, de jellemzően a növénytermesztők optimisták, az állattenyésztők a magas gabonárak miatt a korábbinál pesszimistábban látják 2021-et, mondta a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. október 12. 14:18
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan egyeztet a kiskereskedelmi áruházláncokkal a magyar beszállítók arányának növeléséről, legutóbb az Aldi vezetőivel tartottak megbeszélést a témában.
2020. október 6. 18:41
Az idén is sok kárt előzött meg az országos jégkármérséklő rendszer: a szeptember végén zárult idei védekezési időszak 169 napja alatt összesen 94 napon – azaz átlagosan heti négy napon – kellett bekapcsolni a generátorokat – közölte a rendszert üzemeltető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden.
2020. május 22. 11:16
Az agrárkamara több áruházi beszállítótól úgy értesült, hogy egyes áruházláncok az általuk a veszélyhelyzet idején fizetendő kiskereskedelmi különadót a mezőgazdasági, élelmiszeripari beszerzési árak letörésével akarják ellensúlyozni, ami tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-nek küldött pénteki közleményében.
2020. május 22. 10:49
Az Agrárminisztérium (AM) a jelenleg is elérhető támogatási formák mellett a Gazdaságvédelmi Alap által biztosított 25 milliárd forintnyi többletforrás felhasználásával több olyan támogatási konstrukciót hirdet meg, amelyek segítik a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésében, közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön.
2020. május 22. 10:41
A cél az, hogy minden területen nőjön a magyar élelmiszerek felhasználásának aránya, mert így juthat versenyelőnyhöz a hazai mezőgazdaság, mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. május 20. 14:02
A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt, mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter.
2019. november 19. 16:47
Hudecz Attila multicégek vezetői pozícióit adta fel azért, hogy saját vállalatot építsen, 15 éves tapasztalatát arra fordítva, hogy növénytermesztés helyett növénygyártásról beszélhessünk a jövőben.
2019. november 17. 22:41
Óriási megtakarítást tesz lehetővé az állattartók számára és a stressztől is megkíméli a marhákat az AgroNinja okosmérlege, amely úgy méri le pontosan egy marha testtömegét, hogy ahhoz csak egy fotóra van szükség. Boromisza Gergely kereskedelmi igazgatóval beszélgettünk a cégről, amely egyből a külpiacokon kezdte meg önmaga felépítését.
2019. november 4. 9:44
Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium.
2019. október 16. 23:13
Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni a vörös bolygón és a Holdon jövendő lakóik számára, hanem életképes magokat is lehet nyerni belőlük növénytermesztéshez.
2019. július 24. 14:20
Adóztassuk meg, ha egy élelmiszer távolról érkezik a boltok polcaira – ezt az ötletet nevezik távolságadónak, ami arra ösztönözhetné az üzleteket, hogy a helyi gazdaságból származó közelebbi élelmiszereket részesítsék előnyben. Ami azonban az elméletben jól hangzik, a nemzetközi szervezetek szabályaiba ütközhet.
2019. július 24. 10:01
Amerikai beszállítóknál érdeklődtek, illetve bizonyos agrártermékekre vonatkozó vámok alóli mentességet kérelmeztek a kínai hatóságoknál egyes kínai vállalatok – jelentette vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kormányzat vámügyi bizottságára hivatkozva.
2019. május 15. 15:56
Jelenleg több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár húszmillió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. április 25. 14:10
Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének van jövője – mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén, Budaörsön.
2019. április 4. 18:11
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal agrárinnovációs versenyén olyan fiatalokkal találkoztunk, akik szakértők segítségével a hazai agrárszektort megújító ötleteken dolgoztak. Március 22-23-án zajlott az első „Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon”, vagyis a NAK és a Design Terminal közös, éjjel-nappal zajló ötletversenye.
2018. december 4. 10:20
Bekerült Magyarország a legjobb tíz ország közé abban a rangsorban, amelyet az Economist Intelligence Unit és a Barilla Center alkotott meg. Nem dobjuk ki az ételt, a mezőgazdaságban fenntarthatóan gazdálkodunk a vízzel és a földdel, illetve a magyar ételek tápértéke is kiváló, amihez az emberek hozzá is jutnak.
2018. november 15. 14:40
Az UHT-tejek január elsejétől 5 százalékra csökkenő áfájának köszönhetően az import tejnek lényegében ki kellene szorulnia a magyar piacról – hangsúlyozta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, Gárdonyban.

összesen: 27 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó