0

2022. június 12. 16:37
Komoly politikai vihar kavart Szlovákiában az Oroszország elleni hatodik szankció-csomag elfogadása.
2021. augusztus 26. 16:48
Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. július 22. 14:09
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével idén is megbolydul az albérleti piac, a következő két hónap a frissen felvett és tanulmányaikat folytató hallgatók mellett sok pályakezdő, valamint munkahelyet váltó számára is egyet jelent az aktív lakáskereséssel – közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.
2021. május 28. 12:51
A fenntartható üzleti tevékenység fejlesztésére díjmentes workshop sorozatot indított a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, a csütörtökön kezdődött Bridge to Benefits – Mesterkurzus program 14 résztvevőjét nyílt pályázati felhíváson választották ki – közölte a fővárosi köztestület az MTI-vel.