Tíz év után éppen hogy visszaértek a magyar bérek a válság előtti szintre

„Így már nagyjából érthető, hogy miért nem roskadt bele a magyar vállalati szféra az elmúlt évek béremelkedésébe: valójában csak most érte utol magát a magyar bérszituáció. Pedig azért tíz év alatt el lehetett volna várni némi emelkedést.

Persze az vitathatatlan, hogy sokan, akik teljes állásban dolgoznak, jóval nagyobb fizetésre vannak bejelentve, mint korábban, viszont egy ilyen munkaszerződés sokak szemében kiváltság (vagy ellenkezőleg, bénító korlátozás). A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Policy Agenda nyár elején közölt számításai szerint mindössze 2,9 millióan dolgoznak heti 40 órában, miközben a KSH 4,5 millió foglalkoztatottról adott számot. A két szervezet a NAV 2019 februári járulékbevallásai alapján pedig arra jutott, hogy minden munkajövedelmet figyelembe véve az átlagbér 14 százalékkal elmarad a KSH által számolt értéktől.

A helyzetet a lakosság oldaláról nézve is arra utalnak az adatok, hogy a nyolc órában dolgozók növekvő fizetései korántsem hoztak jobb helyzetbe minden társadalmi réteget. Ugyanis nem csak munkaszerződés után járó fizetésből lehet megélni, hanem például az egyéni vállalkozásokból, ingatlanok bérbeadásából származó bevételekből, a szociális ellátórendszer juttatásaiból vagy éppen a háztartás más tagjainak a kereseteiből is.

Bár a statisztikai hivatalok a háztartási jövedelemstatisztikákat csak több éves lemaradásban közlik, az már tudvalevő, hogy az uniós jövedelmi ranglistán a 2010-es állapothoz képest a következő 6-7 évben csak a háztartások gazdagabb harmada tudott érdemben előrelépni, miközben a legszegényebb rétegek még hátrébb is kerültek.

Ez is mutatja, hogy mennyire félrevezető, ha a jövedelmi helyzetet csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbérével jellemezzük, a bérek emelkedése ugyanis korántsem érint mindenkit ugyanolyan mértékben. Persze a 2016 óta még meredekebbre, és már a válság előtti helyzethez képest is érdemire fordult bérnövekedés hatásait még nem értékelhetjük ilyen részletességgel a megfelelő adatok hiányában, csak remélhetjük, hogy elegendő mértékű ahhoz, hogy a társadalom szélesebb rétegei is előrébb mozdulhassanak az európai jövedelmi ranglétrán.”