Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tíz év után éppen hogy visszaértek a magyar bérek a válság előtti szintre

2019. augusztus 09. 12:39

Persze a 2016 óta még meredekebbre fordult bérnövekedés hatásait még nem értékelhetjük ilyen részletességgel a megfelelő adatok hiányában.

2019. augusztus 09. 12:39
Hajdu Miklós

„Így már nagyjából érthető, hogy miért nem roskadt bele a magyar vállalati szféra az elmúlt évek béremelkedésébe: valójában csak most érte utol magát a magyar bérszituáció. Pedig azért tíz év alatt el lehetett volna várni némi emelkedést.

Persze az vitathatatlan, hogy sokan, akik teljes állásban dolgoznak, jóval nagyobb fizetésre vannak bejelentve, mint korábban, viszont egy ilyen munkaszerződés sokak szemében kiváltság (vagy ellenkezőleg, bénító korlátozás). A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Policy Agenda nyár elején közölt számításai szerint mindössze 2,9 millióan dolgoznak heti 40 órában, miközben a KSH 4,5 millió foglalkoztatottról adott számot. A két szervezet a NAV 2019 februári járulékbevallásai alapján pedig arra jutott, hogy minden munkajövedelmet figyelembe véve az átlagbér 14 százalékkal elmarad a KSH által számolt értéktől.

A helyzetet a lakosság oldaláról nézve is arra utalnak az adatok, hogy a nyolc órában dolgozók növekvő fizetései korántsem hoztak jobb helyzetbe minden társadalmi réteget. Ugyanis nem csak munkaszerződés után járó fizetésből lehet megélni, hanem például az egyéni vállalkozásokból, ingatlanok bérbeadásából származó bevételekből, a szociális ellátórendszer juttatásaiból vagy éppen a háztartás más tagjainak a kereseteiből is.

Bár a statisztikai hivatalok a háztartási jövedelemstatisztikákat csak több éves lemaradásban közlik, az már tudvalevő, hogy az uniós jövedelmi ranglistán a 2010-es állapothoz képest a következő 6-7 évben csak a háztartások gazdagabb harmada tudott érdemben előrelépni, miközben a legszegényebb rétegek még hátrébb is kerültek.

Ez is mutatja, hogy mennyire félrevezető, ha a jövedelmi helyzetet csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbérével jellemezzük, a bérek emelkedése ugyanis korántsem érint mindenkit ugyanolyan mértékben. Persze a 2016 óta még meredekebbre, és már a válság előtti helyzethez képest is érdemire fordult bérnövekedés hatásait még nem értékelhetjük ilyen részletességgel a megfelelő adatok hiányában, csak remélhetjük, hogy elegendő mértékű ahhoz, hogy a társadalom szélesebb rétegei is előrébb mozdulhassanak az európai jövedelmi ranglétrán.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2019. december 04. 11:12
tehát a fidkányok tényekkel szembe nem nézése miatt mentek fel a munkabérek az elmúlt pár évben a csillagos égbe. És még így sem kapsz munkaerőt. Na, te is egy buta balfasz vagy.
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:24
Nekem teljesen megfelel az elmúlt kilenc év. Csak azt az azelőtti hatot tudnám feledni... És ez csak a pénztárcámról szól.
Akitlosz
2019. szeptember 19. 15:50
Ez mindenkire érvényes. Mutatja a pénz értékét. A forint nem stabil, nem tartja az értékét, ellenben az arany igen, ezért alkalmas a valós értékek megmutatására. Stabil mértékegységek nélkül káosz lenne. A pénz pedig sajnos alkalmatlan az értékmérésre, mert szándékosan és folyamtosan rontják a politikusok és a bankárok azért, hogy ezzel kifosszák az összes többi embert. Az aranyat viszont ezek az alakok nem tudják rontani.
Palepoli
2019. szeptember 19. 15:49
Ez nagy hülyeség. Csak arra az emberre érvényes, aki az összes jövedelméből kizárólag aranyat vásárol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!