Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

22 millió dollárt öntenek a britek az álhírek elleni közép-európai háborúba

2019. július 22. 12:20

Az Egyesült Királyság kormánya a következő három év folyamán 18 millió fonttal, azaz több mint 22 millió dollárral erősíti a nyugat-balkáni „független” médiát, és Kelet-Európában is harcot hirdetett az álhírek ellen.

2019. július 22. 12:20
null

Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint fontos, hogy az újságírók megfelelő munkakörülmények között dolgozhassanak, ezt a szakmát pedig prioritásként kell kezelni. A három éves, 18 millió font értékű csomag az ország szerint nagymértékben elősegíti az újságírók munkáját és azt, hogy felvegyék a harcot az álhírekkel.

„A hamis hírek és a dezinformáció továbbra is aláássa és destabilizálja a társadalmakat” 

– tette hozzá Hunt.

Egy nemrégiben a Freedom House civil szervezet által végzett tanulmány szerint a világ népességének csupán tíz százaléka fér hozzá a „szabad médiához”.

Az álhírek elleni harc oka az, hogy a brit politikus szerint Oroszország igyekezett beavatkozni az európai választások menetébe.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2019. július 27. 19:25
Ezt csak A diktatúrapárti Fidesz hívő birkák gondolják így egy nagyon szűk kisebbség . Európai polgárok százmilliói éppen ellentétes állásponton vannak.
cutcopy
2019. július 25. 01:30
Na majd a pont a libsi demokrata álhírgyártók fogják eldönteni, hogy mi igaz és mi nem..
Akitlosz
2019. július 25. 01:30
Na de éppen az ilyen freedomosok gyártják elsősorban az álhíreket.
luisbathhelena
2019. július 23. 21:57
Ahhh... Nem férek hozzá a BBC-hez még a Sky newshoz. Ha brit lennék kikernem ezt a penzkidobast
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!