Egyetemisták zúdulnak az albérletpiacra augusztusban

2019. július 17. 09:12

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül az albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is a lakáspiaci szakértők szerint.

2019. július 17. 09:12
null

A GKI Gazdaságkutató Zrt. közölte az MTI-vel, hogy a hallgatók Budapesten főként az egyetemük közelében próbálnak lakást bérelni, ezért elsősorban a XI. és a IX. kerület belső része a legnépszerűbb. Ezekben a kerületekben a garzon lakások bérleti díja 120 ezer forint körül van, a közel 100 négyzetméteres, társbérletnek is alkalmas lakás albérleti díja pedig 200 ezer forinttól indul.  

Vidéken a három legfontosabb egyetemi városban – Debrecen, Pécs és Szeged – nagyon eltérnek az albérleti árak. A belvárosi lakásoknál példaként említették, hogy 150 ezer forintos havi díjért Debrecenben egy kétszobás, Szegeden és Pécsen akár háromszobás lakást is lehet bérelni. 

Hozzátették, érdemes már a ponthatárok kihirdetése előtt elkezdeni a lakáskeresést, ugyanis a jó helyen lévő, megfizethető áron elérhető lakások gyorsan elfogynak. Lakáskiadás szempontjából az augusztus a legerősebb hónap, ekkor zúdul a kereslet igazán a piacra, emiatt elképzelhető, hogy augusztusban 10-15 százalékkal emelkednek az albérletárak a július elején mért adatokhoz képest. 

Az Ingatlan.com arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fiatalok leginkább a főváros XI., IX., XIII. és XIV. kerületében, illetve a belvárosi kerületekben (V., VI., VII.) keresnek lakhatási megoldást. Az albérletárak azonban pont ezekben a kerületekben a legmagasabbak, az előbbieknél a havi díjak 145 ezer és 165 ezer forint között, a belvárosi kerületekben pedig 160 ezer és 210 ezer forint között mozognak.

A felvételi ponthatárok kihirdetésétől szeptember végéig tartó albérletszezonban 30-40 százalékkal élénkül a kereslet a kiadó lakások iránt. Ezáltal néhány ezer forinttal emelkednek a bérleti díjak, de ez átmeneti jellegű, az árak az év végére kiegyenlítődnek.

Az Otthon Centrum azt közölte az MTI-vel, hogy az átlagos havi bérleti díjak egy 50 négyzetméteres lakásra vetítve Budapesten 150 ezer forint körül, míg a vidéki egyetemi városokban 100 ezer forint körül alakulnak, erre további 10-20 ezer forint rezsiköltség rakódik. 

Az Otthon Centrum szerint a diákok fajlagosan akkor járnak jól, ha többen összeköltöznek, ugyanis egy budapesti, jó helyen lévő, 160 négyzetméteres lakás bérleti díja eléri a 240-280 ezer forintot, de ha ez az összeg 5-6 felé oszlik meg, akkor egy emberre vetítve az albérleti díj 40-50 ezer forint körül alakul.

Az OTP Ingatlanpont közleménye szerint Debrecenben egy 52 négyzetméteres, bútorozott lakás havi albérleti díja átlagosan 150 ezer forintra tehető, a frekventált elhelyezkedésű, jó állapotú ingatlanok bérleti díja havonta elérheti a 240 ezer forintot is.

Szegeden az albérletpiacon nagy a szórás: a külvárosban már 60 ezer forintért is lehet garzont bérelni havonta, de a belvárosban egy többszobás lakásnál akár 150-200 ezer forint havi bérleti díjjal is számolni kell. Pécsen a jogi és közgazdasági karhoz közeli albérletek havonta minimum 100 ezer forintba kerülnek, az orvostudományi kar közelében azonban akár 20 ezer forinttal is magasabbak lehetnek az albérleti díjak.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:24
Miért, eddig az egyetemisták hol laktak? Tavaly nem voltak egyetemisták?
GregorSamsa
2019. július 20. 17:42
Mi az, hogy "zúdulnak"? Mintha az ő jelenlétük valami rossz dolog lenne. Nem zúdulnak, hanem lakniuk kell valahol, ha már ilyen szánalmas a kollégiumi helyzet. Még mindig... Egyébként nem ez az első év, hogy augusztusban szállást keresnek az egyetemisták, nagyon nagy meglepetés.
Vakfolt
2019. július 20. 17:41
Az albérlet az, ahol a bérlő a bérleményének egy részét kiadja. A legtöbb bérlemény nem albérlet..
Marula
2019. július 19. 11:10
Nincs megfelelő számú kollégium. Kellene kollégiumokat építeni. Ezen kívűl meg a legálisan lakást kiadóknak adókedvezményt adni, amennyiben a lakást diák veszi ki és igazolja hogy diák. Így nekik az albi sem kerülne annyiba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!