A félreértett piacgazdaság – avagy mi korunk nagy tévedése?

Már az is beszédes, hogy a fenti definícióval vonzó egyszerűsége ellenére is nehéz teljesen azonosulni. Ha egy kicsit mélyebben belegondolunk, rögtön számos olyan elemet láthatunk egy piacgazdasági rendszerben, amire a fentiek nem igazak. Kezdjük rögtön a piacgazdaság legelemibb alkotójával, a piaci cserével. A csereügylet nem egy tipikus versenyhelyzet, és bár lehet mögötte önérdekkövetés, nem az tűnik a legfontosabb összetevőjének, hanem sokkal inkább a kölcsönösség és az együttműködés. Különösen igaz ez hosszabb gazdasági kapcsolatok esetén. Vagy vegyük a piacgazdaság sejtjét alkotó cégek működését: egy vállalaton belül nem szerencsés, ha mindenki csak saját magára figyel és folyamatos versenyben van a munkatársaival. Sokkal gyümölcsözőbb, ha egymásra figyelve, a kölcsönös előnyökre építve kooperálunk egymással.

Az utóbbi években elindult közgazdasági útkeresés egyik kiemelt témájává vált a fenti dilemma, ellentmondás feloldása. Az alábbiakban – hangsúlyosan a teljesség igénye nélkül – szeretnék ajánlani pár olyan írást, ami talán inspiráló lehet a kérdést hozzám hasonlóan érdekesnek találók számára.

– Mindenekelőtt örömteli, hogy a téma Magyarországon is napirenden van. A kérdéssel kiemelten foglalkozó Mike Károly – több hazai szerzőre hivatkozva, belőlük inspirálódva – az intézményi iskola alapítójának tartott, Nobel-díjas Ronald Coase munkásságát elemezve már 2014-es cikkében arra jutott, hogy tévúton jár, aki a piaci versennyel azonosítja a kapitalizmus lényegét, hiszen „az alapvető közgazdasági jelenség, amelyre a kapitalizmus elmélete épülhet, nem a verseny, hanem az együttműködés”. Mike szerint a „verseny rendkívül fontos ugyan, de csak egyik oldala az együttműködés szabadságának, a kívánatos cél pedig nem a verseny tökéletessége, hanem az értékteremtő együttműködés köreinek kiterjesztése”. Mike egy másik, 2016-os írásában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a verseny és az ármechanizmus fontos kísérő jelenségei a cserének, de másodlagosak hozzá képest, a „piaci verseny a kooperáció szabadságából fakad: a kooperatív ajánlatokat tevők versengése.” Mike szerint ebből adódóan mindig azok a változások viszik a gazdaságot a prosperitás irányába, amelyek elősegítik az önkéntes, kölcsönösen előnyös csere terjedését. Mindez Coase – és Mike – értékelése szerint „visszatérés Adam Smith tágabb víziójához, amely szerint egy nemzet jóléte csak a munkamegosztás és ezzel együtt a kölcsönösen előnyös együttműködés kiterjedt rendszerén alapulhat”.

– Az „Ultrasociety” című könyvével híressé lett Peter Turchin történész szerint például komplex társadalmak és közöségek esetén a siker titka a verseny és a kooperáció megfelelő kombinálása: együttműködés a csoporton belül és verseny a csoportok között (ezt bizonyították pszichopata csirkék tenyésztésével is ​– a szerk.). Logikusnak tűnő állítás, mégis újszerű, hiszen az mondja, hogy nem minden esetben az önérdekkövetés a követendő stratégia: a túlzottan versengő predátor-vállalkozók hosszú távon elbuknak, miközben a kooperatívak megmaradnak. Az önzés és a kizárólag anyagi értelemben vett önérdekkövetés nem egyeztethető össze a sikeres innovációs környezettel (márpedig a piacgazdaság épp ebben a legsikeresebb). A sikeres innovációnak nem az önzés az alapja, hanem a diverzitás, a racionalitáson túlmutató motiváció, a társadalmi bizalom és a versengő felek magatartását korlátok közé szorító társadalmi normák.

– Hasonlóan látja Nick Hanauer ismert kockázatitőke-befektető, aki szerint az emberek szociális jellege és az ebből adódó kooperáció maga a „gazdasági szupererő”. A kapitalizmus a valaha feltalált leghatékonyabb problémamegoldó technológia, amit azonban nem az önzés, hanem a kooperáció láthatatlan keze működtet – az intézményi és jogrend megteremti a bizalmat, ami lehetővé teszi a kooperációt és így a komplexitást, amiből pedig adódik a jóllét.

– A társadalom megszervezése tekintetében kiemelten fontos, hogy miképp gondolkodunk a minket körülvevő világ működéséről – legalábbis ebből indul ki Eric Liu és az előbb már említett Nick Hanauer egy 2016-os közös cikkében. A szerzők szerint a világ jelentős változás előtt ebből a szempontból, egyszerűen azért, mert ma másképp tekintünk a minket körülvevő világra, mint pár évtizeddel ezelőtt. És ez a koncepcionális váltás hatással van arra is, hogy miképp gondolkodunk a gazdasági kapcsolatainkról. A világot ma már nem egyszerűnek, hanem egyre inkább komplexnek látjuk, atomisztikus helyett hálózatinak, egyensúlyi helyett egyensúlytalanságban levőnek, lineáris helyett nem-lineárisnak, prediktív helyett adaptívnak független helyett interdependensnek, önmaga felé irányuló helyett reciproknak és persze versengő helyett kooperatívnak. A szerzők szerint hibás és Adam Smith félreértésén alapul az a nézet, miszerint a verseny szüli a jólétet, az ugyanis komplex rendszerekben az együttműködés gyümölcse. A versenynek az egymással kooperáló csoportok között van létjogosultsága, az erősebben kooperáló csoportok pedig felülkerekednek a gyengébb összetartó erőt mutató csoportokkal szemben. A valódi önérdek ezért mindig a kölcsönös érdek.

Felhasznált irodalom:

Hanauer, Nick: How to Destroy Neoliberalism: Kill ‘Homo Economicus’. Debunking the failed paradigm of traditional economics. Evonomics.2018 Oct 13

Liu, Eric and Hanauer, Nick: Traditional Economics Failed. Here’s a New Blueprint. Why true self-interest is mutual interest. Evonomics. 2016 March 20

Mike Károly: Merre vezessen a magyar kapitalizmus útja? Látkép Ronald Coase világítótornyából. Közgazdasági Szemle, LXIII . évf., 2016. június (597–614. o.)

Mike Károly: Ronald Coase – itt és most. Közgazdasági Szemle, LXI. évf., 2014. március (315–323. o.)

Turchin, Peter: Does Capitalism Destroy Cooperation?. Cliodynamica. July 10, 2018