Egyre több terrorizmusért elítélt szélsőséges fog visszatérni a közéletbe

2019. június 06. 16:01

Franciaországban 2018-ban negyven, terrorizmusért elítélt embernek járt le a börtönbüntetése, Nagy-Britanniában mintegy nyolcvannak.

2019. június 06. 16:01
null
Wagner Péter
Wagner Péter

„Az amerikai tálib szabadulása után is szoros ellenőrzés alatt marad, Lindh a szabadulásért cserébe vállalta, hogy az internetes forgalmát megfigyelhetik, csak angolul levelez majd az interneten, és nem kap útlevelet. De hogy pontosan miként tekint a világra, és tényleg a globális dzsihád erőszakos nézeteit vallja-e (miként ezt állították róla), csak az elkövetkező hónapokban, években derül ki.

Egy valami azonban biztos, az amerikai és az európai közvéleménynek is fel kell készülnie lélekben (a hatóságoknak pedig a gyakorlatban is), hogy egyre több terrorizmusért elítélt szélsőséges fog visszatérni a közéletbe. Franciaországban 2018-ban negyven, terrorizmusért elítélt embernek járt le a börtönbüntetése, Nagy-Britanniában mintegy nyolcvannak. Ha nem is mindenkit erőszakos cselekmények végrehajtásáért tartóztattak le, az általuk, kapcsolataik vagy nézeteik jelentette veszély nem jelentéktelen.”

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2019. október 03. 14:55
Az európai és felvilágosult értékek nagyobb dicsőségére. Az orwelliánus megfigyelőállam elfogadtatásához persze fontos kis láncszemek ők.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 28. 02:33
ÁS???!!!! Nagy Joschka von Brén már 4 éve megmondta: Nincsen ijjen!
zakar zoltán béla
2019. augusztus 28. 02:33
Rónai szeme az"egyenesbeszédben" izzott a gyűlölettől, mikor Dömötör Csabát próbálta 8 mp-ként hergelni, nem sikerült! Az ifi odament a végén, s kezet fAgott vele! P'Rónai égett, mint tennap 10.20-kor Somos a FŐrumban!
Crüwel
2019. június 07. 18:52
Hány isis "harcos" tért vissza (jött) Európába akiről fogalmunk sincs hogy kicsoda , és semmiféle infó nincs róluk ,+ ugye a szegény megtévedt gyilkosok akiket vissza kell vezetni a "normál" életbe című vonyítás miatt is jöttek vissza jó páran ,- a kiszabadultakról legalább elég sok infóval rendelkeznek a hatóságok és célzottan lehet őket figyelni ,- ha esetleg a böriben megtért (kicsit megváltozott a gondolkodása) ő kimondottan jól is jöhet..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!