Részesülne a régiós fellendülésből, félmilliárd eurót önt régiónk irodapiacára az Allianz

2019. május 27. 12:50

Kivenné a részét régiónk irodai piacának lendületéből az Allianz, amely több mint félmilliárd eurót fektetne be a térségben – erről számolt be Thomas Villadsen, az Allianz Real Estate vezetője.

2019. május 27. 12:50
null

Felfigyeltek régiónkra

Az irodapiac száguldásán kívül az alacsonyabb bérek és a továbbra is rendelkezésre álló kiválóan képzett munkaerő jellemzi a közép-kelet-európai régiót Villadsen szerint.

E tényeket pedig a világ egyik legnagyobb ingatlanbefektetője, az Allianz sem hagyhatja figyelmen kívül: a cég ezért 500 millió eurónyi befektetést tervez a régióba hozni a következő két évben. A vállalat a következő tíz évben az osztrák és a kelet-közép-európai ingatlanbefektetéseinek volumenét háromról ötmilliárd euróra növelné és lakóingatlanokba illetve logisztikai területen is befektetne.

A cég a régió fővárosaiban tervez befektetéseket megvalósítani, azaz Varsóban, Pozsonyban, Prágában, Budapesten vagy Bécsben lehet a beruházásaikra számítani, bár

Dél-Kelet-Európát már kerülné, ahol túl kockázatosnak ítéli a politikai és gazdasági helyzetet

– tette hozzá Thomas Villadsen.

Az Allianz egyébként még tavaly vette meg 500 millió dollár értékben a Signa Holdingtól azt az ikonikus bécsi tornyot, amely Bécs fő vasúti pályaudvarán található.

Call centerek helyett pénzügyi szolgáltatócégek jönnek

A bankok nagyban fűtik a régió ingatlanpiacát a kezdetektől, amikor még elsősorban alacsonyabban képzett munkaerőt igénylő call centerek költöztek a régió irodaépületeibe, mára azonban ez is változni látszik. Sőt, a call centerek tovább költözhetnek kelet felé, miközben helyükre magasabb hozzáadott értékű pénzügyi szolgáltatócégek érkeznek a régió irodáiba. A magasabb hozzáadott érték pedig magasabb béreket is jelent a régió jellemzően jól képzett dolgozóinak.

A Morgan Stanley például már közel ezer embert foglalkoztat a budapesti irodájában, ahol a kockázatelemzéstől a belső vizsgálatokig számos magas hozzáadott értékű feladatot végeznek. Lengyelországban pedig a Goldman Sachs Group jelentette be tavaly, hogy az eddigi 600 munkavállalójához további százötvenet szeretne felvenni. 

Villadsen szerint az ingatlanpiaci árak a régió néhány városában, például Varsóban olyannyira elkezdtek emelkedni, hogy az Allianznak egy-egy befektetésről már le is kell mondania.

Lengyelországban elmondása szerint a maximális hozamok 4,5 és 4,7 százalék között mozognak és csökkenek. Bécsben 3,5 és 4 százalék között változnak a hozamok, miközben Prágában 4 százalék alá is eshet ez a szám. Budapesten azonban Prágához képest egy százalékponttal magasabbak a hozamok, így megtérülő a magyar főváros ingatlanszektorába fektetni.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. május 27. 23:17
Csak felet? Hát az nem sok.
nemecsekerno_007
2019. május 27. 20:58
"félmilliárd eurót önt régiónk irodapiacára az Allianz" Budapest nem a régió...
nick69
2019. május 27. 16:18
Nem, ez a MOL székház!!!
bunko_jobbos
2019. május 27. 15:40
Jól látom, hogy a volt KISZ-székház van a címképen? :-)))) Mikor ott dolgoztam (már nem a KISZ-ben :-) ) még találtam olyan kanalakat meg késeket a menzán, amikre rá volt írva, hogy KISZ KB. Mikor a kollégáimnak felvetettem, hogy villát egyet sem találok, akkor mondták, hogy az elvtársaknak megmondták, hogy nyúlják le a villákat. :-) Ez lehet, hogy a MOL-székház????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!