Kiesnek a gyerekek az indiai iskolákból a rossz időzóna miatt

2019. május 09. 17:10

Egyesülése után India egyetlen időzónát vezetett be az egész országban. Azonban az ország majdnem háromezer kilométer széles, így a nap keleten két órával korábban kel, mint az ország nyugati részén. A társadalomra gyakorolt hatások nagyon jelentősek.

2019. május 09. 17:10
null

Maulik Jagnani új tanulmánya szerint ez az egyszerűnek tűnő szabályozási döntés milliók életét keseríti meg, még ha azok nem is veszik észre. A közös időzóna nem megfelelő az ahhoz túl nagy kiterjedésű országnak, emiatt sokan rosszul alszanak. Különösen igaz ez a szegény gyerekekre, akik emiatt hosszú távú hátránnyal szembesülnek az iskolában.

Az iskola egész Indiában ugyanakkor kezdődik, a becsengetés időpontja nem függ a nap járásától. De azon területeken, ahol a nap sokkal később nyugszik, a gyerekek később mennek aludni, ugyanakkor az egész országban minden kisdiáknak ugyanakkor kell felkelnie.

Emiatt a nyugati országrész gyermekei összességében kevesebbet és rosszul alszanak, mert a hivatalos, adminisztratív időzóna nem igazodik a természetes, „belső időzónához”. Sőt, ahol később megy le a nap, ott kevesebb idő jut a házi feladatok megírására is.

A hatást Jagnani kimutatta a gyerekek oktatási eredményeiben, sőt arra jutott, hogy az még átlagosan a fizetéseiket is csökkentheti az életpályájuk során.

Egy órával későbbi naplemente átlagosan 0,8 évvel csökkenti az iskolában töltött évek számát és csökkenti az iskolák befejezésének valószínűségét is a diákok körében a kutatás szerint.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. május 22. 21:44
Nem lenne tilos amúgy az iskolakezdés időpontját sem változtatni. Ha kényelmerlen akármihez is a reggel 7-8 óra, akkor lehetne 9-kor is kezdeni. Ha nem megfelelő az időpont a randihoz, akkor ugyan nem az órámat állítom át, hanem másik időpontot beszélek meg.
Thorin
2019. május 17. 11:25
Ja, ám ez pont az egységes időzóna lényegét bukná el. értelmes volna egyes ehyleken egy órával korábban kezdeni, máshol meg később, ám innentól nincs egységes időpont sehol, akár lehetne más időzóna is. iskolánál mégh csak-csak elmegy, ám munkahelyen tényleg ez lenne. ne hívd őket ilyen korán, mert ők még alszanak, az utolsó órában a másik irányba már nem hívhatod őket, hiszen nincsenek már bennt. szintén az állami intézmények, nem tudta, hogy nálunk 3-kor már bezártunk, kellemetlen.
Akitlosz
2019. május 15. 22:49
Nem, mert az időzóna lényege nem az, hogy ugyanabban az időpontban történjen ugyanaz mindenhol, hanem az, hogy az ugyanaz az időpont ugyanazt az időpontot jelentse mindenhol. Azaz ha 8 órát beszélünk meg akkor az egyformán ugyanazt a 8 órát jelentse. De ettől még semmilyen mértékben nem kell ugyanazt csinálni 8 órakor. És máskor sem. Máskor is lehet. Mást is. Ennek tehát nincsen köze az időzónához. Csak mert egyetlen időzónában vagyunk attól még nem azonos az orvosok rendelési ideje, a boltok nyitvatartása, de még az állami postáé sem. Viszont ha kiírják, hogy mikor tartanak nyitva, akkor már ugyanazt értjük alatta, mert ugyanazt az időzónát használjuk.
annamanna
2019. május 11. 17:13
"ahol később megy le a nap, ott kevesebb idő jut a házi feladatok megírására is." És ezt így hogy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!