Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Magyarország pont beleillik a ragadozó államról szóló elméletbe

2019. április 30. 22:59

Nem a közjót maximalizálja, hanem a hozzá közel álló klikkek érdekeit képviseli, ami segítheti a hatalom megszerzését, majd a megtartását. Interjú.

2019. április 30. 22:59
null
Mehrdad Vahabi

Milyen manapság a tipikus ragadozó állam?

A ragadozó állam elmélete jól alkalmazható például az egykori, szovjet típusú szocialista államokra, amelyekben a nómenklatúrának nagyon erős saját érdekei voltak. A rendszer egyik jellemzője a paternalizmus, az állami gyámkodás, amely úgy tünteti fel az államot, mintha a közjó érdekében cselekedne, holott a hatalmi apparátus érdekeit szolgálta, például a Vörös Hadseregét, a titkosszolgálatokét, a pártelitét.

Ám a ragadozó állam jelensége a fejlett tőkés társadalmakban is feltűnik. Mert miképp is lehetne jellemezni az Egyesült Államokat George W. Bush elnöksége alatt, amikor háborút indított Irak ellen, habár, mint utóbb kiderült, az országnak nem is voltak tömegpusztító fegyverei. Ellenben sok hatalmas cég volt érdekelt a háborúban, a Halliburtonnel az élen. Hasonló összefonódások Donald Trump vezetése mellett is megfigyelhetők, a kormányzást befolyásoló csoportok némelyike kifejezetten az ő családjához kötődik. A fejlődő, felzárkózó országok körében is gyakori a ragadozó állam, például Kínában és több posztszocialista országban.

Magyarországra is alkalmazható az elmélet?

Hogyne, hiszen a kormány a magánszektor néhány érdekcsoportját előnyben részesíti, őket jogi eszközökkel is segíti. Kiváltságokat élvez a kormányhoz közeli média is, amelyet hatalmi eszközökkel támogatnak. Mindez tipikusan jellemző a ragadozó államra, amely nem a közjót maximalizálja, hanem a hozzá közel álló klikkek érdekeit képviseli, ami segítheti a hatalom megszerzését, majd a megtartását. Általánosan megfogalmazva olyan ez, mint egy forgóajtó: az állam megragadja a magánvállalkozásokat, majd az utóbbiak rabul ejtik az államot.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:31
Perzsának gondolom, sokatmondó, hogy a könyvei reklámjai fönn vannak a neten, többnyire francia nyelvű utalások is, de egy életrajzot nem sikerült eddig kinyernem.
kispufi
2019. július 30. 00:19
Mar, mint a vasabi. Marha, mint Vahabi.
tango47
2019. június 11. 12:39
Szerintem az ilyen közgazdászok írásaival kellene megetetni a patkányokat. Biztos kipusztulnának.
night watch
2019. június 05. 21:23
Csigavér, a fószer elmélete szerint minden állam ragadozó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!