Konferencia-borokat válogatott az Akadémia

2019. április 30. 22:21

Tokaj-Hegyalja és Villány borai szerepeltek a legjobban az idén tizedik alkalommal meghirdetett Magyar Tudományos Akadémia Bora versenyen.

2019. április 30. 22:21
null

Az idei felhívásra szép számmal érkeztek olyan borok, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak – összegzett a keddi eredményhirdetés előtt Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a borverseny zsűrijének elnöke. Mint hozzáfűzte, a pályázat célja olyan borok kiválasztása, amelyeket az akadémia jó szívvel kínálhat rendezvényein, ajándékozhat vendégeinek.

A versenyre 14 magyarországi borvidék 48 pincészete 142 bort nevezett, melyek bírálata öt napon át zajlott.

Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, a zsűri társelnöke elmondta, hogy a fehér borok közül a hazai szőlőfajták - furmint, olaszrizling, hárslevelű, juhfark – szerepeltek a legjobban, míg az egyébként szoros versenyt hozó vörösboros kategóriában inkább az olyan külföldi fajták emelkedtek ki, mint a cabernet és a merlot.

Kellemes meglepetés volt a rosé kategória mind a nevezések számában, mind a beérkezett tételek minőségében is, visszalépés csak a desszertboroknál volt megfigyelhető – értékelt Niszkács Miklós.

A fehérborok felső kategóriájának nyertese a neszmélyi Hilltop Pincészet Hilltop Prémium Pinor Gris 2017 bora lett, a közép kategória első helyén pedig a Tornai Pincészet 2018-as Nagy-somlói Zenitje végzett.

A vörösborok közül a felső kategóriában a Koch Borászat 2012-es Villányi Csanád Cuvée-jét választotta a zsűri az MTA Borának, de Koch Csaba pincészete a közép kategóriát is megnyerte a 2015-ös Villányi Cabernet Sauvignon Classicusszal.

A desszertborok közül a Füleky Pincészet 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja bizonyult idén a legjobbnak, a félédes/édes fehér borok közép kategória első helyén pedig a szintén tokaji Oremus 2016-os késői szüretelésű bora végzett.

Rosé kategóriában az MTA Borának a badacsonyi Villa Pátzay Borbirtok 2018-as Pinot Noir roséját választotta a zsűri.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2019. május 06. 18:38
Örülök, hogy ez most az MTA legnagyobb gondja: a konferencia-borok válogatása... Akkor mégsem vándorolnak ki a tudósok?
Himalája
2019. május 06. 16:47
"Konferencia-borokat válogatott az Akadémia" Nem vagyok ugyan az akadémia tagja de legközelebb szívesen ségítek a válogatásban, akár ingyen is.
Rony Tronco
2019. május 02. 09:28
Én a vörösborok közül világszinten is kiemelkedőnek tartom Balla Géza Kadarkáit. A többesszám is fontos, mert a Classico, a Selection is tökéletes, de a Sziklabor Kadarka az világszinten is verhetetlen, Ménes-Hegyalja történelmi magyar borvidékről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!