Nincs sikeres ötlet, csak kitartó alapító

2019. április 24. 17:10

Arra jöttem rá, hogy nem ötletek lesznek sikeresek, hanem emberek, alapítók. Interjú.

2019. április 24. 17:10
null
Balogh Péter

„Mi a fő szempont, ami alapján döntesz egy startup mellett?

Az alapító személye. Arra jöttem rá, hogy nem ötletek lesznek sikeresek, hanem emberek, alapítók.

Nagyon érdekes, mert valahol olyan embereket keresek, akikben benne van az éhség, a potenciál és az a tapasztalat is, amire építve elindulhatnak és sikeresek lehetnek ezen az izgalmas úton. Olyan alapító kell, aki ezt az utat be tudja járni, egy cég az alapító nélkül nem tud fejlődni. Ahogyan az alapító emberileg, vezetőként, szervezőként, cégvezetőként fejlődik, úgy nő vele együtt a cég is – ez egy nagyon fontos dimenzió. Azt keresem, akiben mindez megvan. Óriási tévhit, hogy a startup világ egyetemista fiatalok játszótere!

Aki látott már eleget a világból, de még hajlandó hajnalig dolgozni. Vállalkozást indítani, startupot építeni nem lehet hátradőlve, kevés munkával megúszni. Mindig lesz egy olyan versenytárs, aki belerakja a többet, annyira pedig egy alapító sem jó, hogy néhány óra munkával letudja azt, amit egy csapat éjszakázva végez.”

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Korobi
2019. május 17. 18:35
"Növényevő busa" :D .. made my day, thx :D
Senki Alfonz
2019. május 17. 18:34
Amit elveiben remél, az a tiszta, torzítatlan verseny, ami nem létezhet egy modern államban. A tévében a befektetői műsorban hiába volt sok elszánt ember, ő maga alig fektetett be. Vagyis bort iszik a vizet prédikáló elvei mellett. Se nem cápa, mint az amerikai, se nem oroszlán, mint a német tévé befektetői. Csak magyar növényevő busa.
Akitlosz
2019. május 07. 14:21
A pénzből lesz a sikeres vállalat, nem az ötletből. Tőke nélkül sok hasznuk nincsen az ötleteknek, mert komoly anyagi befektetés nélkül megvalósíthatatlanok.
kata56
2019. április 26. 08:20
Érdekes ember. De ami a gyerekek nevelését-oktatását illető mondandóját illeti, azzal nem értek egyet. Nagyon nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!