Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

PM: A magyar gazdaságfehérítő intézkedések az Európai Uniónak is mintát adhatnak

2019. április 08. 11:17

A magyar gazdaságfehérítő intézkedéseink az Európai Uniónak is mintául szolgálhatnak – közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.

2019. április 08. 11:17
null

A közleményben idézték Varga Mihály pénzügyminisztert, aki az Európai Unió pénzügyminisztereinek bukaresti tanácskozásán vett részt. Varga Mihály a közlemény szerint azt mondta, a magyar gazdaság teljesítményében fontos szerepet tölt be a növekedést támogató adórendszer, amelynek gazdaságfehérítő és vállalkozásbarát elemei mintaként szolgálhatnak más tagállamok számára is.

A pénzügyminiszter elmondta: a magyar kormány álláspontja szerint az állami önrendelkezés része, hogy a tagországok saját gazdasági, társadalmi körülményeikhez igazíthassák hazai adószerkezetüket.

Magyarországon a gazdaság fehérítése érdekében több hatékony intézkedés is megvalósult az elmúlt időszakban, mint például az online pénztárgépek, az online számlázás, az automaták adóhivatali bekötése, illetve az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszer.

Az ilyen jellegű, az adóbeszedés hatékonyságát erősítő közös intézkedések kidolgozása lehetne az uniós adópolitika helyes iránya. A környezet- és egészségvédelmi adók szerepének növelésével egyetért a magyar kormány, hiszen azok alkalmazása hozzájárulhat a környezetre és emberi egészségre káros tevékenységek, valamint termékek visszaszorításához – mutatott rá a miniszter.

Az elmúlt években végrehajtott magyar gazdaságpolitikai fordulat lényege, hogy az élőmunka és tőke adóztatása helyett fokozatosan a beruházásokat és a növekedést elősegítő, a gazdasági szerkezetet pedig kevésbé torzító fogyasztást terhelő adókra került át a hangsúly – hívta fel a figyelmet a tárcavezető kiemelve, hogy a magyar gazdaság eredményei többek között ennek is köszönhetők.

Mint mondta, az Európai Unió versenyképességét sokkal hatékonyabban növelné az áfacsalások visszaszorítására irányuló együttműködés erősítése és kiterjesztése. Magyarország nem támogatja a javasolt közös társasági adóalap és az arra épülő saját forrás bevezetését, mert az hátrányosan érintené a magyar költségvetést – áll a közleményben.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. május 01. 08:46
A kivetett adók csökkennek az adóbevétel nő ez jelzi az intézkedés jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!