Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

LMP: A paksi beruházás veszteséges lesz és nemzetbiztonsági szempontból is kockázatot jelent

2019. március 21. 19:29

Az LMP, valamint az Európai Zöld Párt egyik csúcsjelöltje szerint is Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyásszerzési törekvéseit segíti a paksi bővítés.

2019. március 21. 19:29
null

Demeter Márta társelnök, Bas Eickhout, az Európai Zöld Párt politikusa, valamint Vágó Gábor, az LMP EP-listavezetője csütörtöki közös budapesti sajtótájékoztatójukon egyetértettek abban is, hogy az energiafüggőség növelése helyett megújuló forrásokkal kellene biztosítaniuk a tagállamoknak az energiaszükségletüket. 

Demeter Márta „döglött projektnek” nevezte a paksi beruházást, amely szerinte veszteséges lesz és nemzetbiztonsági szempontból is kockázatot jelent. Hozzátette: a döntéshozatal átláthatatlanságára utal az is, hogy a projekt zöld jelzést kapott az Európai Bizottságtól, ebben azonban szerepet játszhatott az is, hogy a Roszatom mellett más nagyvállalatok is haszonélvezői annak, „ki tudja, milyen alkuk által” – fogalmazott.

  

Fotó: MTI/Mónus Márton

A multikat igenis korlátok közé kell szorítani – szögezte le, hangsúlyozva: az LMP a tőke és a multik Európája helyett az emberek Európáját fogja felépíteni.

Bas Eickhout holland európai parlamenti képviselő kijelentette: Oroszország politikai fegyverként használja energiáját, az energia segítségével próbál befolyást gyakorolni az egyes tagállamokra és Brüsszel politikájára.

Teszi ezt például a gázkészlete segítségével – mondta, és említést tett az Északi Áramlat gázvezetékről, amely Németországba szállítja az energiahordozót, és amely ellen mind az európai, mind a németországi zöldek harcolnak. Számos közép-európai országban pedig az atomenergia által próbálnak hasonló befolyást szerezni – fűzte hozzá –, így Magyarországon is a Paks II. által. 

Ezért is szükség van olyan energiarendszerekre, amelyek nem függnek az unión kívüli országoktól – mondta. Ilyennek nevezte a megújuló energiát, amelynek fejlesztését azonban a kormányok nehezítik. Szerinte azért, mert a tiszta energiából a polgárok közvetlenül is profitálhatnak, a kormányok viszont politikai eszköznek használják az energiát. 

Vágó Gábor, az LMP EP-választási listavezetője a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a nagy cégeket képviselő lobbistákat kisöpörjék az Európai Unióból. 

Hozzátette: a tiszta és megújuló energia ellensége az az ósdi energiaipar, amely a lobbistáin keresztül próbálja megvédeni magát. Magyarországnak nem érdeke az orosz függőség – szögezte le –, a Paks II. beruházás. Az ország mégis, a lobbistáin keresztül el tudta érni, hogy az Európai Bizottság is rányomja a pecsétet arra – fogalmazott. 

Az Európai Néppártban (EPP) a Fidesszel kapcsolatos szerdai döntést értékelve azt mondta: a Fidesz végzetesen meggyengítette az ország érdekérvényesítő képességét. Az EPP elveszette hitelességét, a Fidesz pedig erejét az EP-ben – vélekedett. Hozzátette: ha a Fidesz a szélsőjobbra sodródik, azzal koalícióképtelenségét bizonyítja.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:37
"A GE Hungary Kft., az amerikai General Electric magyar leányvállalata nyerte meg a paksi nukleáris erőmű új blokkjai turbináinak gyártására és szállítására kiírt, csaknem 793 millió eurós nyílt tendert - közölte kedden az MTI a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva." 2018. január.
luzitanxaver
2019. június 25. 16:39
Az LMP-t hogyhogy nem rúgta még ki a Greens? Ultimátum éppenséggel volt ott is, a párt pedig folyamatosan lépkedi át a vörös vonalakat, a szó minden értelmében. (Ha már bárki bármelyik európai párt belügyébe belekontárkodhat.)
Zsolt75
2019. május 22. 15:09
Karbon intenzitás perpill: Németország 429 Magyarország 320...
alex.leopardi
2019. május 22. 15:09
mit akar,egy megélhetési szarházi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!