Magyarország nem Izland (2008)

2019. március 08. 17:25

Magyarország elsõsorban azért bűnhődik most, mert a rossz makrómutatók mellett hiteltelen gazdaságpolitika folyt éveken át.

2019. március 08. 17:25
DG

„A magyar államadósság a GDP 66 százaléka körül van. Ez magas, de az unióban sem példátlan arány, ráadásul, miközben az elmúlt évekre az arány növekedése volt jellemzõ, ez a folyamat mostanra megállt. A költségvetés hiányát az idén többen akár 3,5 százalék alá várják – ez szintén nem példátlan, és bár nem lenne elég az eurócsatlakozáshoz, aligha vethetõ össze a 2006-os, 9 százalék feletti adattal. Egyszerûsítve: szó nincs arról, hogy Magyarország helyzete jó lenne, sõt, a fenti makrogazdasági mutatókkal bõven régiós sereghajtók vagyunk, de azért ezek a számok és trendek, ahogy már Samu János, a Concorde makróelemzõje fogalmazott az Indexnek, nem azt mutatják, hogy õrült nagy baj lenne Magyarországon.

Mégis, az utóbbi napokban Magyarország rendre úgy szerepelt a nemzetközi sajtóban, mintha Izland után mi lehetnénk a következõ, a hitelválság nyomán államcsõdöt jelenteni kénytelen ország. A két ország összevetése pedig több ponton is sántít, igaz, mint azt Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatója mondta, annyiban megáll, hogy ha más-más okok miatt is, de mindkét ország könnyen sebezhetõ, ahogy ezt az elmúlt napok forintgyengülésében, a tõzsde a nemzetközi hangulat enyhe oldódása ellenére is folytatódó lejtmenetében is látszik. (...)

Az izlandi helyzetet már lehet valutaválságnak vagy államcsõdnek minõsíteni, nálunk ez a helyzet nem fenyeget – értenek egyet a szakértõk. Eleve más okok vezettek az izlandi korona bebukásához, mint amelyek a mostani forint- és részvénygyengülés mögötti pánikhoz: Magyarország elsõsorban azért bűnhődik most, mert a rossz makrómutatók mellett hiteltelen gazdaságpolitika folyt éveken át, ez pedig, pláne egy olyan helyzetben, amikor a bizalom mindenkivel szemben nagyon alacsony a pénzügyi piacokon, visszaüt.”

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Libraman
2019. május 20. 17:06
Ez hülye!
dzso bacsi
2019. március 27. 22:44
Ehhez tegyük hozzá, hogy az öszödi beszéd 2006-ban hangzott el. Magyarország már jóval a világgazdasági válság előtt megcsinálta a saját nemzeti tragédiáját, ugyanis ha megnézzük a számokat akkor az adósságrátánk visszament a rendszerváltáskori szintre! A rendszerváltozáskor fennálló államadósságot az esztelen privatizációval és az erre ráfejelő Bokros-csomaggal eggyütt sikerült visszafizetnünk! Erre a Megyó és Gyurcsány kormányok 4 év alatt visszaadósították az országot a rendszerváltáskori szintre. Amit újból ki kellett fizetnünk, csak most már a nemzeti vagyon újbóli elhárdálása nem volt opció, mert azt már korábban eladták. Mi marad ilyenkor? A legkézenfekvőbb: leverették a népen azt a hiányt a Bajnai-Oszkó párossal, elkerülve az államcsődöt az IMF segítségével. A rendszerváltáskori államadósságot az elmúlt 20 évben kvázi 2x fizettük vissza, erre gondoljon mindenki, mikor valaki erre a ballib bandára akarja adni a voksát!
OberEnnsinnen
2019. március 18. 23:43
Félreértések elkerülése végett: "Magyarország nem Izland - DG - 2008.10.22. 08:00"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!