Világbank: Lassul a világgazdaság növekedési üteme

2019. január 09. 10:45

A lefelé módosított tavalyi GDP-növekedési becsléséhez képest a világgazdasági növekedés további lassulását jelzi a Világbank legfrissebb prognózisában a világkereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenésére, a kereskedelmi feszültségek éleződésére, valamint a fejlődő térségekben jelentkező pénzügyi turbulenciákra hivatkozva.

2019. január 09. 10:45
null

A Világbank a most publikált „Global Economic Prospects” kiadványában a tavalyi világgazdasági növekedésre vonatkozó becslését a júniusban kiadott prognózishoz képest 0,1 százalékponttal 3,0 százalékra csökkentette. Szintén 0,1 százalékponttal rontotta idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését is, ami így az idén 2,9 százalék, 2020-ban pedig 2,8 százalék lehet. Először adott ki előrejelzést a 2021-es növekedésre a Világbank, amit 2,8 százalékra tesz. 

2018 elején még teljes gőzzel működött a világgazdaság, az év folyamán azonban az aktivitás fokozatosan veszített lendületéből és az idővel egyre nagyobb buktatókba ütközött

– kommentálta a prognózis megállapításait Kristalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója.

Magyarország tavalyi GDP-növekedésére vonatkozó becslését a Világbank viszont tovább javította. Júniusi prognózisában 0,3 százalékponttal 4,1 százalékra emelte a magyar gazdaság 2018-as növekedésére vonatkozó előrejelzését a tavaly januárban jelzetthez képest. Mostani prognózisában pedig újabb 0,5 százalékponttal 4,6 százalékra emelte meg a tavalyi magyar GDP-növekedésre vonatkozó becslését. 

Az idei, 2019-es magyarországi növekedési előrejelzésén a Világbank nem változtatott, továbbra is 3,2 százalékos GDP-növekedést vár. A 2020-as magyar GDP-növekedést viszont 2,8 százalékra teszi a nemzetközi szervezet prognózisa, 0,2 százalékponttal alacsonyabbra a júniusban jelzettnél. A Világbank mostani dokumentumában adott ki első alkalommal előrejelzést a 2021-es növekedésre, amit Magyarország esetében 2,4 százalékra becsül.

A fejlett gazdaságok növekedési előrejelzésén nem változtatott a Világbank, a 2018-as növekedési becslése továbbra is 2,2 százalék, az idei növekedést 2,0 százalékra, a jövő évit 1,6 százalékra várja, a 2021-es pedig várakozásai szerint 1,5 százalék lesz.


A fejlődő régiók tavalyi növekedését a Világbank júniusi prognózisában még 4,5 százalékon várta, ezt azonban a mostani becslésében 0,3 százalékponttal 4,2 százalékra rontotta. Ugyanekkora növekedést vár az idén is, 4,2 százalékosat, 0,5 százalékponttal gyengébbet a júniusban jelzettnél. Jövőre a térség növekedése 4,5 százalékra emelkedik ugyan, de ez is 0,2 százalékponttal marad el a júniusban jelzetthez képest. 2021-re 4,6 százalékos növekedést vár a fejlődő régióban a Világbank.

Az Egyesült Államok 2018-as növekedési becslését 0,2 százalékponttal javította felfelé a júniusi prognózishoz képest 2,9 százalékra. Az idei prognózisán nem változtatott, a növekedést továbbra is 2,5 százalékra várja, a 2020-ast viszont 0,3 százalékponttal 1,7 százalékra csökkentette.

Az euróövezet tavaly 1,9 százalékos növekedést ért el a Világbank szerint, 0,2 százalékponttal alacsonyabbat a júniusi prognózisban jelzettnél. Az idén az euróövezti növekedés 1,6 százalékra lassul, ez is 0,1 százalékponttal marad el a júniusi prognózistól. 2020-ra az euróövezeti növekedés üteme 1,5 százalékra, 2021-re pedig 1,3 százalékra lassul tovább.

A tavalyi kínai GDP-növekedést a júniusi prognózisával megegyező 6,5 százalékra teszi a Világbank. A növekedési ütem azonban az idén és jövőre 6,2 százalékra lassul, majd 2021-ben 6,0 százalékra. Az idei kínai GDP-növekedést júniusi prognózisában még 6,3 százalékra tette a Világbank. 

(MTI, Világbank)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2019. január 10. 17:24
Igazából Orbán nélkül a világgazdaság is jobban teljesítene... :)
brekker
2019. január 09. 20:32
Erről beszélt Patai Mihály, hogy száz éve nem fordult ilyen elő.
brekker
2019. január 09. 20:32
A külföldi forintbefektetőknek persze jól jönne, ha a jegybank karbantartaná az árfolyamot, ha vissza akarják váltani a forintjukat, ezért riogatnak, de ez legyen az ő gondjuk. A jegybank leírta többször, hogy ki szeretné szorítani a fölösleges forint likviditást, ami még mindig az IMF hitel áthúzódó hatása (elmúlt tíz év), ezzel együtt jár, hogy amikor visszaváltják a forintjukat, akkor a forint gyengül. Aztán visszaerősödik a külkereskedelmi mérleg aktívuma miatt.
brekker
2019. január 09. 20:32
Évszázados devizaadósság függés után ennek a jelentőségét nehéz felismerni, mert működnek a rossz gondolati automatizmusok. Jaj, mi lesz, ha gyengül a forint? Semmi, majd visszaerősödik, mint ahogy tavaly nyáron volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!