Nagy a baj bezzegRomániában

2018. december 23. 11:50

A közszférában dolgozók 2019-től immár nem kapnak túlórapénzt!

2018. december 23. 11:50
Szajlai Csaba
Figyelő

„A hivatalos magyarázat szerint azért lesz szükség brutális megszorításokra, mert a román kormány be akarja tömni a 2019-re jósolt 10 milliárd román lejes hiánytúlszaladást (ez a román GDP egy százaléka), ami miatt a költségvetés jövő évi hiány három százalék fölé emelkedne.

A fentiek mellett megadóztatják a szerencsejátékot is, valamint a dohánytermékek jövedéki adóját is megemelik. Új elem az is, hogy a közszférában dolgozók 2019-től immár nem kapnak túlórapénzt!

A témával kapcsolatos romániai tudósításokból kiderül, hogy az ad hoc pénzügyi szigorra azért van szükség, mert az elmúlt években felelőtlenné és túlfűtötté vált a gazdaság. Például az erőltetett béremelések járultak hozzá a növekedéshez, amelynek a pénzügyi háttere megalapozatlan volt. Elemzők szerint a szóban forgó intézkedések miatt szomszédunkban az infláció a vártnál magasabb lehet, ami gyorsabb szigorításra kényszerítheti a román jegybankot, tovább rontva a növekedési kilátásokat. A román gazdaságot feltehetően az sem erősíti, hogy a kormány kiszámíthatatlan üzleti környezetet teremt a szektorális különadók kivetésével.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Régimikron
2021. december 04. 17:20
Magyarország európa második leggyorsabban fejlődő országa az EU-ban. Kitaláltad, hogy ki az első. Azt most tegyük félre, hogy ezeknek a fejlődéseknek mennyi köze van az illető országnak. Annyi, hogy pillanatnyilag ott van bejegyezve néhány cég....
Szittya Attila Bendegúz
2019. június 23. 02:01
Én a román haderőt irigylem! A kukás század pl. nagyon tetszett a 100 éves megemlékezésen... :D
pepu
2019. április 03. 23:58
Biztos ezt a cikket olvastad?
balbako_
2019. január 17. 08:35
Áldott boldog karácsonyt kívánok földim!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!