Országosan 110 naperőművet épít 48 milliárd forintból az MVM

2018. december 19. 15:47

A beüzemelési munkálatok idén nyár végén Cegléden és Újkígyóson kezdődtek meg, és a projekt várhatóan 2019 év végéig valamennyi helyszínen lezárul.

2018. december 19. 15:47
null

Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig – jelentették be szerdán Kecskeméten. 

Mogyorósy Tamás, az MVM-csoport termelési igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a 110 fotovoltaikus kiserőművet hét projekt keretében építik meg. Ezek közül az NKM Áramhálózati Kft. területén, a dél-kelet magyarországi régióban 19 darab 0,5 megawatt beépített teljesítményű kiserőművet létesítenek.     

Az Árpádhalom, Békéscsaba, Cegléd, Gerendás, Hódmezővásárhely, Jánoshalma, Kecel, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kötegyán, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Soltvadkert, Szegvár és Újkígyós településekre tervezett kiserőművek beruházási költsége mintegy hatmilliárd forint. Ezek közül 14 helyszínen megkezdődött a kivitelezés, 5 településen pedig már be is üzemelték a kiserőműveket.  A termelési igazgató hangsúlyozta: a 110 erőmű évente átlagosan 110 gigawattóra villamosenergia-termelésre lesz képes. Ez a mennyiség több mint 50 ezer háztartás éves energiaszükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten közel 12 ezer tonnával csökken az országos szén-dioxid-kibocsátás - tette hozzá Mogyorósy Tamás.     

Gaál József, az MVM Hungarowind Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az MVM-csoport hosszú távú stratégiájának jelentős része a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségek hasznosítása. Ennek jelenlegi legfontosabb eleme a Solar projekt. Az országosan 110 naperőmű megépítésével és beüzemelésével az MVM Magyarország legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelőjévé válik – tette hozzá.     

Az ügyvezető kiemelte: a projekt teljes összértéke, mintegy 48 milliárd forint, amelynek nagyjából 35 százalékát európai uniós és magyar állami támogatás fedezi. Gaál József kiemelte: a kivitelezési és beüzemelési munkálatok idén nyár végén Cegléden és Újkígyóson kezdődtek meg, és a projekt várhatóan 2019 év végéig valamennyi helyszínen lezárul.     

A sajtótájékoztatón beszélt Kecskemét alpolgármestere, Gaál József is, aki elmondta: a város környékére telepített négy kiserőmű is része annak a folyamatnak, amelyben – összhangban az országos törekvésekkel – a város vezetése is elkötelezett. Annak érdekében, hogy Kecskemét egy élhető és egészséges, „zöldváros" legyen, egyebek mellett jelentős számban létesítettek a város intézményein napelemes rendszereket, amelyek az elektromos autótöltők energiaellátását is biztosítják.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:49
Mennyiben alternatíva 12MW tényleges teljesítmény 2400MW-hoz képest?
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:48
A lakossági napelemeket igencsak támogatja a kormány, hiszen kötelezően, fogyasztói áron veszi át a hálózatfenntartó a fölös áramot. De itt nem lakossági napelemekről van szó, hanem úgynevezett kiserőművekről.
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:48
Jó kérdések :-) Mindazonáltal inkább telepítsünk fotovoltaikus erőműveket, mintsem zsigereljük ki a talajt "energiaerdőkkel", vagy rondítsuk el szélkerekekkel a tájat. Egy atom-zöld alapú áramtermelési felfogás 2030-ra 50% atom, 20% zöldáram mellett minimális importtal, egyes időközökben minimális exporttal (vagy tárolással) igényel még kb. 30%-nyi gázerőművet is, a rendszertartalékokat nem számítva (ez utóbbiak gyakorlatilag mind gyors indítású gázerőművek). Így a szénerőművek teljesen kiválthatók lennének. Egyik kérdésedre jó válasz lehet, amit a Mátrai Erőműben csináltak meg pár éve, ott a rekultivált meddőhányóra telepítették az először 16MW, mára 48MW teljesítményű napelemparkot. (Épp tegnap olvastam, hogy a csernobili erőmű felszámolása során felszabaduló óriási, még évtizedekig őrzendő helyre egy kínai cég tervez óriási napelemparkot.)
zakar zoltán béla
2019. január 31. 18:35
Meg Felcsúton egy olimpiai stadiont Fegyőrnek !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!