Palkovics: A Debrecen 2030 program alapvetően változtatja meg a keleti régiókban élők mindennapjait

2018. december 05. 16:50

A cél, hogy Debrecent 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegyék.

2018. december 05. 16:50
null

Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten.

A Debrecen északnyugati gazdasági övezetének ipari és infrastrukturális  beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, támogatási megállapodást írt alá a miniszter Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével.

Palkovics László elmondta, a megállapodás alapján a kormány 130 milliárd forinttal támogatja a közúti és vasúti fejlesztéseket, valamint a közműberuházásokat.

Papp László kiemelte, Debrecen történetének legnagyobb összegű támogatását írták alá, és hozzátette, a város növekedésének alapja a gazdaság, az elmúlt három évben 500 milliárd forint működőtőke érkezett a városba, és 6000 új munkahelyet hoztak létre.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. december 20. 19:18
Szükség van több magyar nagyváros megerősítésére.
jóember
2018. december 06. 09:01
Ez a 130 milliárd a BMW beruházáshoz kapcsolódó, vagy attól független plusz támogatás?
jóember
2018. december 05. 20:32
Úgy emlékszem, arról volt szó, hogy az infrastruktúrát Debrecen építi meg állami támogatásból és készen adja át a BMW-nek. Azért gondoltam, hogy ez a 130 milliárd zömében erre lesz felhasználva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!