Növelni akarja a versenyképességét, Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank

2018. december 05. 16:03

A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye a magyar fővárosba költözik – tájékoztatott Varga Mihály a pénzintézet kormányzótanácsának december 4-i ülésén egyhangúlag meghozott döntéséről, amely egyúttal felhatalmazást adott a bank elnökének az erről szóló megállapodás aláírására.

2018. december 05. 16:03
null

A bank budapesti székhelye 2019 második felében nyílhat meg, a tervek szerint a teljes központ két-három éven belül települ Magyarországra.

Budapest dinamikusan fejlődő nemzetközi gazdasági és pénzügyi központ, amit jól mutat, hogy jelentős nemzetközi kereskedelmi bankok mellett egy fontos nemzetközi fejlesztési intézmény székhellyel lesz jelen Magyarországon – húzta alá Varga Mihály.

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) Magyarországra költözése jelentős pozitív hatást gyakorolhat a pénzintézet működésére is – kommentálta a döntést Varga Mihály kiemelve, hogy a lépéssel javulhat a bank beágyazottsága az Európai Unió gazdasági rendszerébe, illetve tovább bővülnek más pénzügyi intézményekkel való együttműködés lehetőségei.

Mint fogalmazott: a tagállamok összességében

a bank versenyképességének és fejlesztési lehetőségeinek nagymértékű javulását várják a székhely Budapestre költözésétől.

Ez az NBB hitelminősítésének további emelésében is megnyilvánulhat – mutatott rá a tárcavezető, aki szerint ezt alátámasztja, hogy a Fitch Ratings „BBB” kategóriából „BBB+” kategóriába emelte az NBB hitelminősítését november 22-én. A hitelminősítő részletes magyarázatában kiemelte, hogy a pénzintézet Magyarországra költöztetése várhatóan tovább javítja majd a bank megítélését.
 

Címlapkép: Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyikolaj Koszov, a Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank, IIB) elnöke szándéknyilatkozatot ír alá a pénzintézet új európai regionális irodájának Magyarországra hozataláról a Pénzügyminisztériumban 2018. június 18-án. (Szigetváry Zsolt / MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2019. október 19. 00:45
...Vargáéknak de ezt jól kifundálták ." Ennek bizony előzménye van: 8 év kőkemény kormányzás hinta-politika nélkül, 2/3-al megtámogatva, hozzáértő szakértelemmel körbevéve ( pl. Matolcsy - Varga) a legfontosabb területeken.
flesh ripper
2019. május 06. 17:32
CEU megy a hisztérikus genderfluid kreténjeivel, a NBB jön a milliárdjaival (hogy a BMW-ről, Mercedesről, jaguárról stb. ne is beszéljünk!)
zakar zoltán béla
2019. január 08. 09:53
CEU helyett bau?!
kisgul
2018. december 23. 00:02
A mandi ma ki akarja végezni a zellenzéket lelkileg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!