KSH: Közel öt százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

2018. november 14. 10:00

A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.

2018. november 14. 10:00
null

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított GDP a kiegyensúlyozott adatok szerint. Az EU statisztikai hivatala az Eurostat által figyelt adat, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott mutató tizennégy éve 2004 harmadik negyedévében mutatott legutóbb a mostanihoz fogható 5,0 százalékos GDP-növekedést.  

A negyedéves indexek hat éve töretlen gazdasági növekedést mutatnak egyetlen megingással 2016 első negyedévében. A gazdasági teljesítmény az első három negyedévben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers adatok szerint. Az első fél évben is 4,7 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbinál, a második negyedévben 4,9 százalékos, az első negyedévben 4,5 százalékos volt a gazdasági növekedés.

A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: a harmadik negyedévben a legnagyobb mértékben a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás járult hozzá a növekedéshez, de az építőipar és a mezőgazdaság is jelentős teljesítményt nyújtott.

A harmadik negyedévi GDP részletes adatait december 5-én közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. december 12. 19:08
Érdekes, hogy a ballib "szakma" és a nyugati közgazdászok soha nem képesek eltalálni a tényleges szintet ttps://pestisracok.hu/rekordokat-dont-a-magyar-gdp-boros-imre-sikertortenet-a-magyar-gazdasagpolitika/
rojtos
2018. december 12. 19:08
"Fletó ha ezt elolvassa vagy agyvérzést kap, vagy ....." Ma este minden behívott ATV vendég orra az asztal lapját verdesi, Egon pedig az alatta lévő, a sírás könnyeit felfogó vödröket cserélgeti.
alaposmérlegelés
2018. november 16. 10:37
Hentes, Coronita, Palik1950, Kunfia .......kéretik egy kollektív öntökönszúrás! :)))
alaposmérlegelés
2018. november 16. 10:37
Fletó ha ezt elolvassa vagy agyvérzést kap, vagy ledönt egy viszkit! Az utóbbira tippelek!:))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!