Innovációs tudástranszfer programot indított az IBM

2018. október 03. 09:03

Nemzetközi innovációs tudástranszfer programot indított az IBM Magyarország, az IBM Corporate Service Crops (CSC) elnevezésű küldetésben az IBM 14 szakértője 4 magyar szervezettel dolgozik majd együtt egy hónapig az érintett szervezetek innovációján – jelentette be Rehus Péter, az IBM Magyarország országigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

2018. október 03. 09:03

Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a programot kitűnő lehetőségnek nevezte az innováció előmozdítása érdekében. Hangsúlyozta: egy multinacionális vállalat hazai ágának a sikere az ország sikere. Magyarország az itt működő nemzetközi nagyvállalatokra mint „nemzeti bajnokokra” tekint, hiszen a foglalkoztatáshoz, a GDP-hez, az üzleti kultúra fejlődéséhez járulnak hozzá.

Az a nagy kérdés szerinte, hogy ez a tudás és érték hogyan válik az egész társadalom számára hasznossá. Az IBM programjához hasonló kezdeményezések abban segítenek, hogy az ország egésze, a legkisebb falvak is élvezni tudják a világ fejlődésének előnyeit – mondta. 

Rehus Péter, az IBM igazgatója elmondta: négy szervezettel indítják el Magyarországon az első nemzetközi programot, amelyben tudástranszferrel  segítik a szervezeteket és az általuk szolgált közösségeket céljaik hatékonyabb elérésében. Az IBM globális csapatában 8 országból érkeztek szakértők, akiket több száz jelentkező közül választottak ki.

Az önkéntesek, akik egy hónapot dolgoznak majd közösen a négy szervezettel, Brazíliából, Kanadából, Hongkongból, Indiából, Fülöp-szigetekről, az Egyesült Arab Emírségekből, az Amerikai Egyesült Államokból, és Vietnámból érkeztek Magyarországra – ismertette. 

A rendezvényen bemutatkoztak az IBM CSC csapatok, a fogadó szervezetek, és projektjeik.

A programban részt vesz az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a projektjük címe a Mesterséges intelligencia és adat tudomány központ stratégia kifejlesztése.

A másik résztvevő szervezet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja (BME-FIEK), amely az Interaktív digitális ökoszisztéma keretrendszer fejlesztésével foglalkozik majd.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) tervei szerint 5 éves vállalkozásfejlesztési programot dolgoz ki a fiatalok és nők aktívabb bevonására a vállalkozói szektorba.

Az Impact Hub Budapest pedig az e-learning oktatási program kidolgozását vállalta a vállalkozói ismeretek fejlesztésére, elsősorban Budapesten kívül élő vállalkozó nők számára.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!