Commerzbank: Magyarországon továbbra is erőteljes lesz a gazdasági növekedés

2018. szeptember 12. 23:38

A Commerzbank szakértői Magyarországon erőteljes, idén is 4 százalék körüli gazdasági növekedést várnak, és azzal számolnak, hogy a jegybanki alapkamat 2019 végéig nem változik – mondta Klaus Windheuser, a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten a pénzintézet háttérbeszélgetésén.

2018. szeptember 12. 23:38
null

A magyar fizetőeszköz a 325 forint/euró árfolyam körül stabilizálódhat a következő hónapokban, de megvan annak a veszélye, hogy a magyar jegybank laza monetáris politikája miatt gyengébb szinteket is elér az árfolyam – mutatott rá Klaus Windheuser.


A Commerzbank vezetői a magyar bankpiacon a következő időszakban kétszámjegyű növekedést terveznek, tavaly is közel 10 százalékkal növelte a leánybank a bevételét. Az elmúlt időszakban a bank által Magyarországon kihelyezett hitelállomány közel 2 milliárd euróra nőtt – mondta az elnök-vezérigazgató.

Emlékeztetett rá, hogy a Commerzbank Zrt. szerdán ünnepelte magyarországi tevékenysége megkezdésének 25 éves évfordulóját, 1993-ban a német nagybank volt az egyik első olyan nyugat-európai hitelintézet, amely 100 százalékban a tulajdonában lévő leánybankot alapított Magyarországon. 

A Commerzbank mintegy 1000 vállalati ügyféllel rendelkezik az országban, partnereik fele-fele arányban német, illetve magyar társaságok – mondta Klaus Windheuser. A banknak a budapesti központon kívül három vidéki városban, Kecskeméten, Miskolcon és Győrben vannak fiókjai.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a kőbányai szopófantom
2018. szeptember 13. 22:32
A devizahitelesek meglopásából is jelesre vizsgáztak.
rojtos
2018. szeptember 13. 22:32
Mindezek után, hogy atomot ígértek ránk? Akkor csak az a gond, nem hódoltunk be a Muttinak nevezett sunyinak, vagy mert nem jó kézben tartjuk evés közben a kanalat?
fakocka
2018. szeptember 13. 22:32
Tán nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!