Spanyolországban 1,5 százalékkal nőtt a munkanélküliség augusztusban

2018. szeptember 06. 08:14

Spanyolországban 1,5 százalékkal, több mint 47 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden.

2018. szeptember 06. 08:14

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés szerint január óta ez volt az első olyan hónap, amikor növekedett az állástalanok száma.

A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy 2001 óta mindössze egyetlen alkalommal, 2013-ban fordult elő, hogy augusztusban nem nőtt, hanem csökkent a munkanélküliség. A növekedés elsősorban a szolgáltató szektort érintette, júliushoz képest mintegy 39 ezerrel több munkanélkülivel. Területi bontásban nézve számuk Katalóniában nőtt a legnagyobb mértékben, több mint 11 ezerrel.

2017 augusztusához viszonyítva egy év alatt 5,9 százalékkal, több mint 200 ezerrel csökkent a munkanélküliség Spanyolországban – mutatott rá közleményében a minisztérium.

A regisztrált munkanélküliek száma 3,18 millió volt az év nyolcadik hónapjában.

A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint a spanyol munkanélküliségi ráta 15,3 százalék volt az idei második negyedévben, ami 1,4 százalékpontos csökkenés az első negyedévhez viszonyítva.

A június elsején bizalmi szavazással leváltott konzervatív spanyol kormány korábbi számításai szerint erre az évre 15 százalékos munkanélküliségi ráta várható, a tavalyi 16,5 százalék után.

Az új szocialista kormány 2019-re már 13,4 százalékos munkanélküliségi rátával számol, ami 0,4 százalékponttal kedvezőbb az eddig tervezettnél, és körülbelül 3 millió munkanélkülit jelent.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
buckafej
2018. szeptember 07. 00:59
A spanyol munkanélküliség magas, ezért befogadnak afrikaiakat. Érthető. Németországban állítólag munkaerőhiány van, ezért nem az EU-n belüli spanyolokat hívják, hanem szír kecskepásztorokat. Világos. Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló. Minden jó úton halad.
Zsozsó
2018. szeptember 07. 00:59
A köcsög Mürkül miért is nem szervez nyelvi képzést Spanyol honban, németországi munkavállalás céljából, úgy hogy mindenki max. 4 évet dolgozhat, és nem kaphat német állampolgárságot?!?
kisgul
2018. szeptember 07. 00:59
A Spanyol cocilisták jobban teljesítenek!
röviden
2018. szeptember 06. 16:10
Pedro beindult.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!