Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megközelítette a 460 ezret a cégkaput használók száma

2018. június 20. 08:54

A január 1-jén indult cégkapu szolgáltatást már 458 ezer cég használja az erre kötelezett 466 ezerből, a regisztráltak június elejéig több mint 600 ezer dokumentumot küldtek és fogadtak.

2018. június 20. 08:54

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a cégkapu szükségszerűen összetettebb szolgáltatás az ügyfélkapunál, de hasonlóan kezelhető, mint bármelyik ügyintézésre használt internetes levelezési környezet.

Hajzer Károly szerint különösen a kisebb cégek számára jelent nagy segítséget, hogy a regisztrációval 300 megabájt vírusmentes tárhelyet kapnak állami garanciával, mivel – mint mondta – a kiberbiztonság a gazdasági életben is egyre fontosabb szempont. A cégkapu lehetővé teszi a beérkező levelekhez kapcsolódó hozzáférési jogosultságok elosztását is a vállalatokon belül – tette hozzá. Hajzer Károly kiemelte, hogy 2019. január 1-jétől az adóhatósági ügyeket is ezen a rendszeren keresztül kell intézniük az érintetteknek.       

A cégkapu az elektronikus közigazgatási szolgáltatások fejlesztésének eredményeként a Széchenyi 2020 program keretében jött létre, az év végén záruló projektet a NISZ Zrt. vezeti. A 9,434 milliárd forint értékű fejlesztésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Idomsoft Zrt., a KDIV Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vesz részt.

Az elektronikus ügyintézésről szóló 2015-ös törvény idén január 1-jétől kötelezi a gazdálkodó szervezeteket elektronikus kapcsolattartásra az állami szervekkel.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!