Kelet-Európa megmutatta, hogy a neoliberalizmus reakciós populizmust teremt

„Képzeljük el Kelet-Európa 1989 utáni történetét egy vonatként, amely egy olyan roskadozó állomásról indul el, ahol finom harapnivalók és érdekes olvasnivalók nincsenek, az utastájékoztató hangszórókon téves információkat mondanak be, a mosdók nem használhatók és az információs pultnál nem ül senki. Ahogy az utolsó beszállásra hívó jelzés elhangzik, egymásra torlódva sietnek az emberek a szerelvényekre. Egy kevés szerencsés az első osztályon utazik, hozzáférve a meglepően jó kávéhoz és osztályon felüli hálófülkékhez. Egy nagyobb csoport az előre lefoglalt másodosztályon utazik, és mindenki más teljesen leromlott, borzasztó kocsikban zsúfolódik össze. A végső céljuk közös: azt mondták nekik, hogy egy igényes terminál várja őket bőséges kínálattal rendelkező üzletekkel, tiszta nyilvános mosdókkal és egy megbízható utastájékoztató rendszerrel egy olyan városban, amelyet az országhoz hasonlóan jól kormányoznak. (...)

Az első években az átmenet vonata még haladt. Volt némi elégedetlenkedés a hátsó szerelvényekben, de még mindenki a fedélzeten tartózkodott Nyugat-Európa elérésének közös céljával. Az első osztályon utazók könnyen eljutottak a napos nyugat szívébe. A másodosztály utasai épphogy átjutottak a határon. A többiek pedig még a roskadozó kiinduló állomást is alig tudták elhagyni. (...)

Most Donald Trump Washingtonban épít Budapestet, ahogy öntudatlanul is Tyminski és Orbán útját követi.  (...)

Bár Barack Obama progresszívnek tekinthető egyes ügyekben, a kereskedelemben, a szociális jóléttel és a Wall Street-tel kapcsolatban Bill Clintonhoz hasonló álláspontokat képviselt. Ahogy Kelet-Európában is történt, egy ilyen liberális projekt sok embert hagy hátra. Így senki sem lehet meglepve, hogy e csalódott szavazók végül a szavazófülkékben állnak bosszút, ahogy a dolgozók lakta környékek hagyományos demokrata lakosai is a republikánusokra kezdtek szavazni.”