Turisztikai Ügynökség: Döbbenetes az idegenforgalom márciusi bővülése

2018. május 10. 12:39

Döbbenetesnek nevezte a turizmus márciusi növekedését Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, aki kiemelte, hogy mind a belföldi, mind a külföldi vendégéjszakák számát tekintve kétszámjegyű volt a növekedés.

2018. május 10. 12:39
null

Hozzátette: az ország minden régiójában és minden szállástípusban nőtt a vendégforgalom, ezen belül is a magyarok belföldi aktivitása jelentős. Fontosnak nevezte az egyik legjelentősebb küldőpiac, Németország teljesítményét, amely az első három hónapban kétszámjegyű bővülést mutatott.


Budapesten tovább folytatódott a belföldi vendégéjszakák jelentős növekedése, ami már februárban is tapasztalható volt – mondta, és hozzátette: a Balatonon több mint 20 százalékkal több volt a vendég, ami azt mutatja, hogy csökken a szezonalitás.

Guller Zoltán kiemelte a spanyol vendégek számának 60 százalék feletti emelkedését is, ami kiemelkedik a hagyományos küldő országok közül.

Az idei évben a turizmus ismét kétszámjegyű növekedést fog mutatni, „ez a növekedés nem fog megállni” – fogalmazott a vezérigazgató.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2018. szeptember 25. 09:18
Párizsban szükségállapot" Sajog az ember szíve a "nyugat" totális összeomlása láttán. Lesz még Budapest az első bármilyen ranglistán.
választópolgár
2018. augusztus 15. 12:22
"katasztrófa túrizmus" :)
balbako_
2018. június 13. 10:40
Nincs terrorizmus, nincsenek migránsok, jó a koszt és szépül épül az ország. Naná hogy idejönnek. (Például Párizsban szükségállapot van az utcákon háborús felszerelésben parádézó rendőrök és időnként a migránsok felgyújtják a fél várost. )
zakar zoltán béla
2018. június 01. 15:41
Biztonságos ORSZÁG????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!