Itt az ideje a közgazdaságtan teljes újragondolásának

2018. május 07. 09:53

Köszönjük a semmit.

2018. május 07. 09:53
Jeremy Warner

„A közgazdaságtan alkalmatlannak tűnik a jelenkor nagy kérdéseinek megválaszolására. Defláció, vagy infláció felé tartunk? Beragadtunk a tartós stagnálás korába, vagy magunk mögött hagytuk végre a pénzügyi válságot?

A modern közgazdaságtan gőgje, hogy önmagát egy bizonyítékokon alapuló tudománynak tartja, és még ha azzá is válhat egyszer, ma semmivel sincs közelebb e célhoz, mint amikor Adam Smith megírta a Nemzetek gazdagságát, sőt inkább még kevésbé. (...)

Amikor Adam Smith megírta a művét, akkor ő egyáltalán nem közgazdász, hanem morálfilozófus volt, mégis számos közgazdász elhitte, hogy annyira el kell határolódniuk az értékítéletektől, mint a tudósoknak – hogy a közgazdaságtannak egy technikai tudománynak kell lennie, erkölcsi megfontolások nélkül. A morális jelleg és a mechanisztikusság küzdelmében az utóbbi nyert. A tudománnyal szemben azonban itt úgy tűnik, hogy ez nem hozott semmi hasznos eredményt.

Andy Haldane, a brit jegybank vezető közgazdásza rámutatott egy előadásában, hogy a közgazdasági modellek kivételesen gyenge útmutatást adtak a gazdasági dinamikák megértéséhez a pénzügyi válság idején. Még a válság kitörése után is úgy tűnt, hogy a szakma nincs tudatában a valószínű következményeknek.

A 2007 utolsó negyedévében készült gyakorlatilag összes gazdasági előrejelzés – ekkor már a Northern Rock összeomlása után járunk – nem csupán kismértékben, hanem látványosan tévedett a következő évről. Kevesen látták az esélyét is annak, hogy akár egy visszaesés bekövetkezhet, nem beszélve a harmincas évek óta látott legsúlyosabb recesszióról.

A bukást a Nobel-díjas Robert Lucas így magyarázta: »A szimulációkat nem arra való garanciaként publikálták, hogy nem lesz válság, hanem azok előrejelzések voltak arra nézve, hogy mi történne várhatóan abban az esetben, amelyben feltételezzük, hogy nem lesz válság«. Köszönjük a semmit.”

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2018. május 29. 17:51
esetleg a valóságra már gondoltál? kb. 15 éve - amikor még nem volt sorosozás - egy tv műsorban mesélte valami tőzsdei vezető, hogy ázsiában utálják a sorost. kis híján ott is tönkrebaszta a gazdaságot, uhogy amint megtudják, hogy egy cég, vagy ügylet mögött soros van, pénz erőforrást nem kímélve kicsinálják. na most ezt, hogy magyarázod?
Rasdi
2018. május 16. 12:10
Van ennek a közgazdaságtudománynak egy jelentős jogi oldala is, egy jogi fikció, az un. "jogi személy" léte, annak az ember által megkonstruált jogaival, lehetőségeivel funkcióival. Két alapvető problémát látok evvel kapcsolatban. Az egyik, ahogy a különböző lánc- és kereszttulajdonlások következtében el tud tünni a tényleges tulajdonos, azaz az a személy, aki a döntési jogokat tudja gyakorolni. Egyrészt a tényleges tulajdonos természetes személyek közül kinek van lehetősége gyakorolni a tényleges döntési lehetőségeket. Gyakran ténylegesen nem is a döntét formálisan kimondó személy (pl. egy jogi személy tulajdonos által egy másik jogi személy IT-be delegált személy) hozza azt meg. Ez a kérdéskör maga megérhet egy tanulmányt. A másik probléma a felelősség körül adódik. Egyrészt a tisztségviselők "felelőssége" gyakorlatilag formális. Ezt eléggé jól bizonyítja a "rendszerváltás" idején lezajlott un. "értékvesztések" minden következménynélkülisége. A másik ilyen, hogy gondolkozni, dönteni csak természetes személy tud. És tömegesen jellennek meg pl. olyan élelmiszerhamisítások, amikor a cégekkel fizettetnek meg névleges bírságokat tömegeket veszélyeztető hamisításokkal. (És az iszapkatasztrófát is sokan úszták meg büntetlenül az okozók közül.)
istvánkeve
2018. május 15. 21:18
Kedves Kata56, attól nem igen kell tartanom, hogy a gazdaságot olyan egyedek alakítják akik irracionálisak. Tudom ez nem mindíg jó, de legtöbbször eléggé kiszámítható.
istvánkeve
2018. május 15. 21:18
Amit felsoroltál az a jogrendszer következménye. A "Tudomány- hoz" vajmi kevés köze van. A gazdaság jogi szabályzását jogalkotók (parlamentek) végzik, viszont az is igaz, hogy gazdasági szakembereket ehhez meghallgatnak. De mégegyszer ismétlem: ez nem közgazdaságtudomány!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!