Egyre többen dolgoznak, egyre jobban megéri dolgozni

2018. május 01. 13:25

Egyre többen dolgoznak és egyre jobban megéri dolgozni Magyarországon: 2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál, a reálbérek több mint öt éve töretlenül emelkednek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2018. május 01. 13:25
null

A közleményben kiemelik: a történelmi bérmegállapodással jelentősen nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér és a tavalyihoz hasonlóan idén év elején is kimagasló, 10 százalék feletti volt a reálbér-emelkedés.

A nemzeti kormány céljai változatlanok, a teljes foglalkoztatás mellett azon dolgoznak, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A folyamatosan növekvő béreket a közszférában megvalósult béremelések, az adócsökkentések, valamint a gazdasági konjunktúra is segíti – írták. 

2010 elejéhez képest 56 százalékkal voltak magasabbak a családi kedvezmény nélkül számított nettó bérek 2018 elején. Ezzel párhuzamosan a reálbérek is több mint 32 százalékkal, a családi adókedvezmények beszámításával több mint 38 százalékkal emelkedtek nyolc év alatt. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése a magyar gazdaság fellendülését érdemben támogatja, a költségvetés egyensúlyának megőrzése mellett – közölték. 

A négyszázalékosnál nagyobb GDP-növekedés a keresetek további emelkedését vetíti előre, ami a foglalkoztatottak számának bővülésével párhuzamosan az életszínvonal töretlen javulását eredményezheti a következő időszakban – olvasható az NGM közleményében.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nikonos
2019. március 13. 11:47
Kizart. A DK-s Hajdu most majálisozta el, hogy Magyarországon az egekben van a munkanélküliség.
hentes
2019. január 31. 21:04
Nem hiszem.
Berecskereki
2018. december 06. 14:57
A balliberális ellenzéket már Kölcsei a Himnuszba versbe foglalta, amikor azt írta; Bal sors a' kit régen tép,
ThunderDan
2018. június 06. 01:37
Négymillióan nyomorognak. Indul az éhségmenet. Orbán, takarodj! :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!