Hogyan növekedhet a bérünk?

2018. április 26. 23:11

Lehetséges, hogy korábban a munkavállalók nem a termelékenységüknek megfelelően voltak megfizetve.

2018. április 26. 23:11
Molnár Dániel - György László

„Vagyis a kormányzat az elmúlt két ciklus alatt, ledolgozott egy jelentős, több évtizedes, a rendszerváltoztatás óta fennálló lemaradást (foglalkoztatás) az Európai Unió többi országához viszonyítva, mindezt a reálbérek jelentős emelkedése mellett, úgy hogy közben a munkaerőköltséget (és így az inflációt) is sikerült kordában tartani. A gazdaságpolitika eredményeinek áldozata egy mutatószám lett, az egy munkavállalóra jutó reál GDP, amelyet jelentősen befolyásol a munkaerőpiaci helyzet, így csak korlátozottan alkalmas a hazai folyamatok leírására, emellett semmit nem mond a jóléti, illetve vagyoni helyzetről, amelynek javítása a gazdaságpolitika fő célja. Valóban szükség van a termelékenység növelésére, mert annak segítségével növelhető a reálbér és így javítható a háztartások jövedelmi helyzete, azonban az eddigi gazdaságpolitika nem nevezhető kudarcnak és nem zsákutcába vezet, csupán a korábbi problémákat és egyensúlytalanságokat kezdte el kezelni.

Végezetül fontos kiemelnünk, hogy a szerző, mint sok, a témában megjelent cikk (de ez inkább a közgazdasági gondolkodás általános problémája) abból a feltevésből indul ki, hogy korábban a magyar munkaerőpiacon egyensúlyi helyzet volt. Vagyis a munkavállalókat pontosan a hozzáadott értéküknek/termelékenységüknek megfelelően fizették és az utóbbi időszak béremelései ebből az egyensúlyi pontból mozdítják el a munkaerőpiacot. Azonban ez a feltételezés nincs alátámasztva sehol, így az is lehetséges, hogy korábban a munkavállalók nem a termelékenységüknek megfelelően voltak megfizetve, így ebben az esetben a jelenlegi folyamatok (termelékenységnél gyorsabb ütemben növekvő bérek) az egyensúly elérését segítik elő.”

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. június 13. 10:41
Egyszer s mindenkorra bealkonyult annak, hogy az extraprofit alapja a mesterségesen lenyomott munkabér.
yanoo
2018. május 22. 16:33
Én ezt már húsz éve mondom.Ráadásul az alacsony bérek pont a termelékenység ellen hatnak.Amit a nagy tudású haladók csináltak, az egy önmagát gerjesztő lefelé irányuló spirál volt, ezt törte meg a Fidesz.Én speciel ezért szavaztam rájuk.
reflex
2018. május 10. 15:59
Egyszerű.. nem kell itt a nagy bölcsészeti okoskodás . Minden tekintetben eladható versenyképes kiváló minőséget kell gyártani ,termelni,termeszteni, becsületesen kell melózni a melósokat okítani,képezni és máris jöhet a kiemelt fizu !!! Természetesen ehhez kell egy nem geci főnök akit nem is ismersz :-) :-) De ilyesmi nálunk nem létezik, mármint magát képezni-tanulni vágyó becsületes melós és legfőképp nem GENYA zsugori kurvázós főnök. Akkor marad a hálás téma: Hogyan növekedhet a bérünk? (Menj el lopni vazze)
yanoo
2018. április 29. 08:38
Nem behozható, ezt jelzi, hogy az egész régióból senki sem zárkózott fel a nyugathoz az elmúlt harminc évben.Egészen más volt a gazdasági környezet a háború után, mint ami a hidegháború végeztével, nem beszélve arról, hogy a keleti régió a háború utána Szovjetunió gyarmata volt, a hidegháború elvesztése után a nyugat magához kapcsolta a volt szovjet gyarmatokat.Az Európai Uniónak sem érdeke, hogy a volt keleti tömbből versenytársat csináljon a német, francia gazdaságnak, csak arra kellettünk, hogy a termékeinek új piaca legyen, hogy olcsó és földrajzilag közel legyen a munkaerő, illetve, hogy elszipkázza a nem az ő pénzükön kiképzett szakembereket.Ez utóbbi természetesen kissé megemeli a gyarmatokon a béreket, de sosem fogja utolérni a nyugatiakat, legfeljebb megközelíti a periféria országokét, mint pl. Portugália, Ciprus, Málta. A legnagyobb baj, hogy például a V4 országok is egymással versengenek a nyugati befektetésekért, ezért adóversenyben vannak egymással ( ki tud alacsonyabb adókat adni, ki tud alacsonyabb bérért dolgoztatni,ki ad nagyobb állami támogatást, stb), ami mind az alacsony bérek konzerválását segíti.( Ez egy gazdasági oszd meg és uralkodj attitüd.) Lásd lejjebb a szlovákiából menekülő cégekről szóló cikket. Ugye a kisebb adóbevétel alacsonyabb színvonalú állami ellátást tesz lehetővé, amit esetleg ellensúlyoz, hogy több cég települ ide, de ez jó esetben csak minimális adótöbbletet eredményez, a szinten tartáshoz elég.A robotizáció akkor fog megtörténni, ha nagyobb nyereség érhető el a robotokkal, mint a rabszolgákkal.Amíg a régióban nagyobb profit érhető el a rabszolgák munkájával, addig nem lesz robotizáció és nem lesz érdemi termelékenységnövelés sem, mert minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!